Emlékszem-Bexi-sorozat folytatás

18.fejezet Beki

Két órával később átvittek egy másik szobába, az ultrahang vizsgálathoz. Márk végig mellettem állt és szorította a kezem. Nem sokat értettem abból, amit a képernyőn láttam, ezért érdeklődve fordultam Márkhoz, aki az orvossal beszélt németül. Nem sikerült semmit sem leolvasnom egyikőjük arckifejezéséből sem. Márk nem szólt semmit, amíg ki nem léptünk a folyosóra.
  - Beka. Kérlek ne hibáztasd magad, nem te tehetsz róla. Én így is nagyon szeretlek, ez nem változtat semmin - nézte a földet.
  - Márk, nyögd már ki, hogy mi van! Ugye nem... - csuklott el a hangom és kezdtem el sírni. Márk csak magához húzott, szorosan megölelt és fájdalmasan felsóhajtott. Ebből tudtam. Tudtam, hogy elment a kislányom. A hasamban egy élet kezdődött fejlődni, de még ott véget is ért. Leírhatatlanul megviselt ez a dolog, ezért amikor kimentünk a többiekhez a váróterembe, még mindig sírtam. Márk elmondta, hogy mi történt, mire mindenki sajnálkozva nézett ránk. Próbáltak megvigasztalni, de nem tudtak. A kórházból visszamentünk a hotelbe, ott mindenki összepakolt és a következő géppel indultunk is haza.

Másnap reggel haza is mentünk egy korai géppel. Következő héten megműtöttek. Rosszul érzem magam. Egy kis élet fejlődött a hasamban, de nem kapott lehetőséget élni. Ki sem fejlődött teljesen a teste, nem is láthatta a napvilágot, de már elhalt. És mindez miattam. Ha odafigyelek magamra és nem megyek Beninek még a közelébe se, akkor ez nem történt volna meg....
  - Drágám, hazajöttem - kiáltotta Márk. Én egész nap itthon vagyok, magántanuló lettem újra. Csak vizsgákra kell majd bejárnom. Márk meg addig továbbra is dolgozik. Pop/rock, fellépések, interjúk.... Szóval megy az élet. Én meg a műtét óta itthon ülök. De igazából jól elvagyok. Mostanában nagyon sok számot írtam, aminek szerintem jelentős oka van.
  - Szia - köszöntem Márknak.
  - Már megint min gondolkodsz? Beka, ne emészd magad, nem a te hibád, nem tehetsz róla - ölelt meg. Elrakta a kabátját, meg a cuccait, addig én is összepakoltam a jegyzeteim és a laptopom is eltettem a helyére. Amellett, hogy itthon tanulok, sok dolgot intéztem az esküvőnkkel kapcsolatban.
  - Van egy meglepim számodra - közeledett felém Márk bujkáló mosollyal.
  - Na, mi az? - néztem rá izgatottan.
  - Ha elmondanám, nem lenne meglepetés. Amúgy meg hétvégén megtudod. Csak arra kérlek, hogy pakolj össze magadnak ruhát két napra. Szombat este a Pop/rock adása után indulunk, és hétfőn jövünk haza. Akkor lesz tanítási szünet, nem? - kérdezte. Válaszul csak bólogattam, ő meg az ölébe húzott. Bekapcsolta a tévét és miközben válogatott a csatornák közül, belepuszilt a hajamba. Én megfordultam, hogy szembe legyek vele és egy hosszú csókot nyomtam szájára, amit ő rögtön viszonzott.
Este sokáig fennvoltunk, belekezdtünk egy filmbe, ami nagyon megtetszett, ezért megnéztük a második részét is. Utána elmentünk aludni.
Reggel Márknál hamarabb keltem. Gondoltam meglepem reggelivel, de akkor detektáltam, hogy nincs itthon kenyér. Gyorsan felkaptam a ruhám, gondolván, hogy elszaladok a másik utcában lévő pékségbe. Épp kiléptem házból és egy férfival találtam szembe magam, akinek a kezében volt egy nagy csomag.
  - Jó reggelt, miben segíthetek? - kérdeztem udvariasan.
  - Jó reggelt. Nagy Márknak hoztam csomagot - mosolygott büszkén.
  - Rendben, akkor átveszem - mosolyogtam, mire lehervadt a futár arcáról a vigyor. Nem nagyon foglalkoztam vele, csak aláírtam a papírt és bevittem a házba. Leraktam a bejárati ajtó mellé, majd futottam is a pékségbe. Tizenöt perc múlva már otthon készítettem a bundás kenyeret. Hirtelen két kéz karolt át és valaki belepuszilt a nyakamba. Megfordultam Márk felé, aki éppen ásított egyet és szorosan megöleltem.
  - Jó reggelt, álomszuszék. Kész a reggeli - vigyorogtam.
  - Jó reggelt - motyogta fáradtan, majd leült az asztalhoz. Letettem elé a tányérját és nagyban neki állt enni.
  - Márk, nem vársz mostanában egy csomagot? - kérdeztem hunyorogva, miután befejezte a reggelit.
  - Nem - vágta rá, feltűnően gyorsan.
  - Ahaa - forgattam a szemem, majd kimentem az előszobába. - Akkor ez mi? - mentem vissza a csomaggal a kezemben. Szegényem pont vizet ivott, de amikor meglátta, hogy mi van a kezemben, félre nyelt és köhögni kezdett. Gyorsan letettem a dobozt és odamentem megütögetni a hátát. Mikor jobban lett, akkor újra megkérdeztem. - Szóval ez mi?
  - Én nem tudom. Fogalmam sincs, hogy került ide - mondta, szándékosan kerülve a tekintetem.
  - Igen? Hát akkor bontsuk ki együtt - mosolyogtam rá.
  - Azt nem lehet.
  - Miért?
  - Mert nem!
  - Hát jó... - vágtam fancsali képet és elindultam fel a szobába. Megfogtam a gitárom és játszani keudtem rajta. Márk jelent meg az ajtóban és a dallamra énekelt. A szám végén felnéztem rá, mert rögtön belekezdett a magyarázkodásba.
  - Beka, én nem akarom, hogy mérges legyél rám, meg minden, de nem mutathatom meg, hogy mi van a dobozban. Annyit ígérek, hogy hamarosan megtudod - húzta halvány mosolyra a száját.