Emlékszem-Bexi-sorozat folytatás

18.fejezet Márk

Pár óra múlva Bekával együtt mentünk be az orvosi rendelőbe, az ultrahangra. Az orvos a homlokát ráncolva nézte a képet, majd hozzám fordult.
  - Tisztelt Uram. Sajnálattal közlöm, hogy a kisbaba elment. Azt javaslom, a hölgyet otthon műtsék meg - mondta németül az orvos. Megköszöntem a vizsgálatot és Bekával az oldalamon kimentem.
  - Beka. Kérlek ne hibáztasd magad, nem te tehetsz róla. Én így is nagyon szeretlek, ez nem változtat semmin - szóltam halkan.
  - Márk, nyögd már ki, hogy mi van! Ugye nem... - csuklott el a hangja és el kezdett zokogni. Szorosan átöleltem, miközben próbáltam nem elgyengülni. Azért, hogy Beka érezze, hogy van mellette egy erős, biztató kar, ami felhúzza őt a padlóról. A váróteremben mindenki érdeklődve fordult felénk, Körte rögtön felpattant.
  - Na, mit mondott? - kérdezte idegesen.
  - Beka elvetélt - hajtottam le a fejem.
Senki nem szólt többet, visszamentünk a hotelbe összepakolni, mivel holnap egy reggeli géppel indulunk haza.

Következő héten Bekát meg is műtötték. Szegény, nagyon maga alatt volt, így inkább újra magántanuló lett. Én végig mellette voltam az elmúlt egy hónapban és próbáltam felvidítani. Most is azért, hogy eltereljem egy picit a figyelmét, kitaláltam egy meglepit. A hétvégén elviszem őt Lillafüredre, hogy ő is megismerje az esküvő helyszínét. Mivel még sose volt ott és ott lesz az esküvőnk, gondoltam, elviszem. Remélem, örülni fog neki. Délután vidáman léptem be a ház ajtaján és boldogan köszöntöttem az én menyasszonyomat.
  - Drágám, hazajöttem. - Bekát a nappaliban találtam, ahogy maga elé nézett búskomoran. Hangomra felemelte fejét és rámnézett.
  - Szia - köszönt vissza.
  - Már megint min gondolkodsz? Beka, ne emészd magad, nem a te hibád, nem tehetsz róla - karoltam át. Gyorsan levettem a kabátom és elraktam a szekrénybe. Mire visszaértem Bekához, ő is elrendezte a sulis cuccait. Még mindig szomorúan nézett maga elé, így próbáltam magamra vonni a figyelmet. Hátha ettől elfelejti a két hónapja történteket.
  - Van egy meglepim számodra - ültem le mellé.
  - Na, mi az? - csillant fel rögtön a szeme.
  - Ha elmondanám, nem lenne meglepetés. Amúgy meg hétvégén megtudod. Csak arra kérlek, hogy pakolj össze magadnak ruhát két napra. Szombat este a Pop/rock adása után indulunk, és hétfőn jövünk haza. Akkor lesz tanítási szünet, nem? - gondolkodtam hangosan. Beka biccentett, jelezve egyetértését én meg magamhoz húztam, miközben nyúltam a távirányítóért. Késő estig néztünk filmeket. Én őszintén majdnem bealudtam rajta, de mivel Bekának tetszett, nem akartam ezt szóvá tenni.
Reggel, amikor keltem, Beka már nem volt mellettem. Lemetem a konyhába, ahol éppen reggelit készített és hátulról átöleltem. Éreztem, hogy megrezzen, aztán belepusziltam a nyakába. Beka felém fordult és szorosan átölelt.
  - Jó reggelt, álomszuszék. Kész a reggeli - nézett a szemembe, mire én ásítottam egyet.
  - Jó reggelt - köszöntem vissza, majd leültem az asztalhoz és vártam a reggelit. Beka, mint mindig, most is nagyon finom reggelit készített. Már végeztem vele, amikor feltett nekem egy kérdést, amin igencsak meglepődtem.
  - Márk, nem vársz mostanában egy csomagot? - nézett Beka a szemembe sokatsejtően.
  - Nem - mondtam gyorsan. Túl gyorsan. Mire gondol Beka? Ugye nem tud róla?
  - Ahaa - mondta úgy, mint aki nem hiszi el. Kiment a konyhából, szóval gondoltam, lezártuk a témát. Nyugisan ittam bele a poharamba, de Beka visszajött a szobába, kezében egy dobozzal. - Akkor ez mi? - húzta fel a szemöldökét. Én ügyesen félrenyeltem, minek hatására Beka megijedt és rögtön futott hozzám, segíteni. Hogy került Bekához az a csomag? Biztos előbb hozták. Végül nem fulladtam meg, így Beka visszatért az őt foglalkoztató dologhoz. - Szóval ez mi?
  - Én nem tudom. Fogalmam sincs hogy került ide - mondtam. Valahogy muszáj lesz tőle megszereznem azt a dobozt.
  - Igen? Hát akkor bontsuk ki együtt - vidult fel. Dejó, már csak ez kellett.
  - Azt nem lehet - ráztam a fejem.
  - Miért?
  - Mert nem!
  - Hát jó... - húzta el a száját és faképnél hagyva felment a szobába. A Hullócsillagot kezdte el gitározni, én pedig felmentem hozzá és az ajtóban megállva énekeltem vele. A dal végén a szemembe nézett és láttam rajta, hogy magyarázatot vár tőlem, ezért belekezdtem.
  - Beka, én nem akarom, hogy mérges légy rám, meg minden, de nem mutathatom meg, hogy mi van a dobozban. Annyit ígérek, hogy hamarosan megtudod - mosolyogtam a végén.