Amint beléptünk a kórházba, rögtön siettek elénk az orvosok és ráfektettek egy kórházi ágyra. Bevittek egy kórterembe, ahol csináltak pár vizsgálatot, és a többiek is bejöhettek hozzám. Mindenki egyetértett azzal, hogy éjszakára Márk maradjon mellettem, ezért ők visszamentek a hotelba.
Miután megettem a vacsorám és a nővérke kiment a szobából(amíg ettem, végig Márkot bámulta) nagyot sóhajtva oldalra néztem. A vőlegényem rám mosolygott, mire én megpaskoltam a mellettem lévő helyet, jelezve, hogy feküdjön mellém. Ő felállt és bemászott az ágyamba, miközben átkarolta a derekam. Én finom csókot lehelltem a szájára, amit ő rögtön viszonzott. Amikor elváltak ajkaink, kicsit távolabb húzódott tőlem.
- Ez már hiányzott - vigyorgott. Halkan felnevettem, majd visszahúztam mégegy csókra. Utána én szólaltam meg.
- Nekem Te hiányoztál - néztem a szemébe.
- Nekem meg Ti - simította meg a hasam, majd halkan felsóhajtott. - Beka, figylej. Bármi legyen a kislányunkkal, én ugyanúgy szeretni foglak. Ugye tudod?
- Igen - vettem mély levegőt és próbáltam visszatartani a sírást, de nem ment. Megint eleredtek a könnyeim, ami mostanában elég gyakori. Holnap derül ki, hogy nem esett-e baja a kisbabámnak. Akkor fognak ultrahanggal megvizsgálni.
- Jaj, Beka ne sírj. Nem lesz semmi baj, nem te tehetsz róla. Ssh, nyugodj meg - simogatta a fejem. Márk védelmező karjaiban megnyugodtam és azt éreztem, hogy nem történhet semmi baj. Nemsokára el is aludtam.
Reggel arra ébredtem, hogy Márk az arcomat bámulja, pár centiméteres közelségből. Kinyitottam a szemem, de ő nem zavartatta magát, beleivott a kávéjába, keresztbe tette a lábát és tovább bámult. Szerintem, ha nem szólalok meg, még ellett volna ezzel egy darabig. Nyugisan ült a szobám kis foteljében, miközben nem hagyott engem aludni.
- Márk, ne bámulj már, nem tudok aludni - morogtam oda neki.
- Neked is jó reggelt - dünnyögte. Felállt és befeküdve mellém, adott egy nagy puszit az arcomra. Én magamra húztam a takarót, jelezve, hogy hagyjon békén. De ő nem adta fel ilyen könnyen. Elkezdte kör-körös mozdulatokkal cirógatni a pocim. Ez kicsit csikizett, ezért ellöktem onnan a kezét.
- Beka, unatkozok - suttogta a fülembe, úgy hogy végigfutott a hátamon a hideg.
- Haj, miért nem aludhatok? - kérdeztem. De a következő pillanatban a tegnapi nővérke lépett be az ajtón. Nem zavartatta magát, kihívta Márkot, beszélni vele. Azt mondta, hogy nagyon fontos. Lerítt róla, hogy rá akar mászni Márkra, de ettől függetlenül Márk kiment vele. Amíg beszélgettek, én megettem a reggelim és megmosakodtam.
- Na, remélem jól elvoltál a kis nővérkével. Mikor kell engem lekoptatnod, hogy elmehess vele randizni? - kérdeztem gúnyosan Márkot.
- Neked meg mi bajod? - csodálkozott.
- Ne is tagadd! Tudom, hogy mi folyt az előbb kint.
- Beka, az előbb mondtam a lánynak, hogy hagyjon engem békén, mert rajtad kívül nem érdekel senki más.
- Jaj, Márk - szaladtam oda hozzá és megöleltem.
- Beka, jól vagy? Kicsit fura ez a hangulatingadozásod - gondolkozott hangosan Márk.
YOU ARE READING
Emlékszem-Bexi-sorozat folytatás
Fanfiction- Szóval ilyen biztos voltál benne, hogy énekelni fogok? Mi van ha nemet mondok? - Nekem nem tudsz nemet mondani - majd magához húzott, és mégegyszer megcsókolt. Sziasztok 💜 Ez egy Bexi folytatás. Érdekessége az, hogy minden fejezet Beki, és Márk s...
