Emlékszem-Bexi-sorozat folytatás

17.fejezet Márk

A kórházban Bekát bevitték egy kórterembe, ahol az ágya mellett volt egy kis fotel, meg egy asztal. A szobához tartozott még egy fürdőszoba is. A vizsgálatok után a többiek visszamentek a hotelbe, összepakolni, hiszen holnap indulunk haza. Bekának hoztak vacsorát, és amíg evett, addig én csináltam egy szelfit és kiraktam instára. Miután kiment a szobalány, Beka megpaskolta maga mellett a helyet, én meg bemásztam mellé az ágyba. Apró ajkai az enyéimre tapadtak és mosolyogva megráztam a fejem.
  - Ez már hiányzott - suttogtam, mire ő kuncogni kezdett. Újra megcsókolt, majd ő szólalt meg.
  - Nekem Te hiányoztál - mosolygott.
  - Nekem meg Ti - nyúltam a hasához. - Beka, figylej. Bármi legyen a kislányunkkal, én ugyanúgy szeretni foglak. Ugye tudod?
  - Igen - csuklott el a hangja, és szaporán lélegezve sírni kezdett.
  - Jaj, Beka ne sírj. Nem lesz semmi baj, nem te tehetsz róla. Ssh, nyugodj meg - vigasztaltam. Nem akarom, hogy azt higgye, ő tehet arról, ha valami történik a babánkkal. Hisz ő csak a körülményke áldozata volt. Az egész az én hibám. Ha nem lennék ilyen felelőtlen, már rég otthon lennénk és nem történt volna semmi baj.

Reggel, amikor felkeltem, Beka még aludt. Elmentem egy kávéért és a fotelbe leülve őt bámultam szótlanul. Hogy lehet valaki ennyire gyönyörű? Arra lettem figylemes, hogy kinyitja a szemét, rám néz, majd visszacsukja. Álmos, rekedtes hangján nyöszörögni kezdett.
  - Márk, ne bámulj már, nem tudok aludni.
  - Neked is jó reggelt - válaszoltam unottan. Bemásztam mellé az ágyba és adtam neki egy nagy puszit. Elfordult tőlem és bebugyolálta magát takaróval. Erre én a hasát kezdtem el simogatni, de ő morogva ellökte a kezem.
  - Beka, unatkozok - suttogtam.
  - Haj, miért nem aludhatok? - fordult végre felém. Már épp válaszolni akartam, amikor a tegnapi nővérke lépett be az ajtón. Kihívott, hogy mondani akar valamit, gondoltam Bekával kapcsolatban. Kiléptem az ajtón, mire ő közelebb jött hozzám.
  - Igen, mit szeretnél? - kérdeztem tőle kedvesen, németül, de közben hátráltam egy lépést.
  - Tudod, arra gondoltam, hogy elmehetnénk valahová, ketten. Mit szólsz hozzá? - mosolygott. Nagyot sóhajtva megráztam a fejem.
  - Figyelj, látod ott bent azt a lányt? Nincs más akire úgy tudnék tekinteni, mint rá. Ő nekem a Nagy Ő. Szóval sajnálom, de ez nálam nem fog összejönni. Na, köszi, szia - fordultam volna meg, de ő elkapta a karom.
  - Semmi esélyem nincs? Talán, ha jobban megismernél....
  - Nem - szakítottam félbe.
  - De...
  - Nem. Na szia - mentem vissza Beka szobájába. Beka már felöltözött és bosszúsan nézett rám.
  - Na, remélem jól elvoltál a kis nővérkével. Mikor kell engem lekoptatnod, hogy elmehess vele randizni?
  - Neked meg mi bajod? - néztem rá furán.
  - Ne is tagadd! Tudom, hogy mi folyt az előbb kint - kelt ki magából. Úgy tűnik, Beka féltékeny.
  - Beka, az előbb mondtam a lánynak, hogy hagyjon engem békén, mert rajtad kívül nem érdekel senki más - mondtam nyugodtan.
  - Jaj, Márk - ölelt meg.
  - Beka, jól vagy? Kicsit fura ez a hangulatingadozásod - néztem rá, furcsálva a helyzetet.