Those Eyes

13.

 
  Hermione a saját tantermében, az asztalán ülve temette az arcát a kezéibe. A vékony ujjait könnyek áztatták, az agyában pedig az emlékei sokasága várakozott arra, hogy tönkre tegyék a lelkileg már így is kissé összetört nőt.

  A tekintete lesiklott az alkarjába karcolt feliratra. Sárvérű. Már régóta csak a betűk helyén levő hegek látszottak, de bármikor rájuk pillantott, érezte a szúró fájdalmát az összesnek. Látta a belőle kiserkenő vért, mintha késsel nyitották volna fel. Bellatrix beteges vigyorát, mint egy mániákus, akinek hobbija bántani az embereket. A fejében hallotta a saját sikítását, ami süket fülekre talált, mert senki nem tudott segíteni neki. Tehetetlen volt.

  Persze ez már a múlt. Nem kellene ilyeneken gondolkoznia, Malfoy mégis eszébe juttatta azt, amin már ezer éve nem gondolkozott. Hogy talán nem való oda.

  Az ehhez hasonló kétkedő gondolatai közepette vette észre a szőkeséget a saját irodájával szemben levő ablakon kimászni, egyenesen a tetőre. A szíve leugrott a hasába és önkéntelenül is a szájához kapta a kezét.

  Nem tudta mi a célja a férfinak de az agya hátuljában egy kis hang minden erejét belevetve próbálta meggyőzni, hogy segítenie kell. Most is, mint legtöbbször, a hang győzött, mivel akármennyit civakodott a szőkével, nem kívánta a leesését.

  Lebukott az ablak alá, hogy ne legyen látható a másik számára, bár a legkevésbé sem tűnt úgy, hogy a tudatánál lenne. A szőke haja az arcába hullott és néhány helyen a homlokához tapadt, a tekintete pedig üveges volt. Hermione előkapta a varázspálcáját a hátsó zsebéből és a nyitott ablak felé irányította.

  - Renervate - suttogta, remélve ez segít majd, hisz fogalma sem volt mi történt a másikkal. A kezét, ami nem a pálcát fogta, a mellkasához szorította, hogy elálljon a fránya nyilalló fájdalom, ami a szíve környékén hasított belé az ijedtségtől.

  Pár pillanat elteltével a szőke tekintete kitisztult és úgy tűnt, magához tért. A nő a szemével kísérte, ahogy lemászik, megkönnyebbüléssel töltötte el, amikor látta a fiút konkrétan beborulni a saját terme ablakán.

~~~

  Hermione izgatottan kelt, kiegyensúlyozottnak tűnő személyisége ellenére, kinőtt a korán kelés jó szokásából, viszont gyűlölt késni. Így a napjai általában rohanásban teltek, egyik helyről futott a másikra. Most sem volt máshogy.

  Amint kipattant a szeme, a szekrényéhez rohant, amin egy rendezetten megírt kis táblázat volt, az elkövetkezendő órairól. Egy másodéves Hugrabugos és Griffendéles csapattal volt az legelső órája, aminek a tananyagát pillanatokon belül elolvasta egy könyvből, hogy aztán az óra kezdetéig azt mondogathassa magában. Kívülről tudta, nem hagyta cserben se az esze, sem a memóriája, de az izgatottság nem hagyta nyugodni, így jobbnak látta biztosra menni.

  Tudomása szerint, nem volt kifejezetten egyenruha a tanárok számára, így egy vajszínű pulóvert és egy barnás nadrágot rángatott ki a szekrényből, amibe az érkezése után rendezetlenül betuszkolta a holmijait. Magára kapkodta őket és az órához a kellékeit a kezeibe kapva elindult a terméhez, majd lepakolva a felesleges dolgokat, lement kérni egy kávét a konyháról.

  Az óra kezdete előtt pontban tizenöt perccel az asztala mögött ült, gyakorolva a mosolyát, amivel megkedveltetheti magát a diákokkal. Főképp sikertelenül, mert a stressztől minden próbálkozás kissé erőltetetten hatott.

  Malfoy ezzel szemben kevésbé izgult. A mindennapos magabiztossága alább hagyott és nem tudott száz százalékosan nyugodt maradni, főleg, hogy a tegnap történtek jártak a fejében. Granger durvan vádló tekintete és szavai.