Those Eyes

1.

Másnap reggel korán keltem és leugrottam a kávézóba a sarkon. A szimpatikus pultos mindig mosolyogva köszönt, majd kedvesen kiszolgál és elbeszélget velem. Általában jól esik egy ilyesfajta beszélgetés reggelente, de most elég rendhagyó reggelnek voltam részese.

Fel kellett vennem egy kevés pénzt a Gringotts-ból, majd el kellett mennem az Abszol útra hogy beszerezzek pár könyvet, hiszen mióta elköltöztem, kevesebbet hallottam a varázslók és boszorkák felől mint azelőtt.

Visszatérve a jóindulatú boltos fiúhoz - nem éppen meglepetésemre - de ma is rám köszönt.

- Már azt hittem ma nem is jön - mosolygott, miközben a kávégéphez fordult hogy elkészítse a szokásos latté-mat dupla tejjel.

- Nehogy megsértődj, amiért késtem - ráncoltam a szemöldököm de a szám közben mosolyra húzódott. A fiúnak világító kék szeme volt és barna haja. Ritka párosítás, de neki kifejezetten jól állt. Fehér rövid ujjújához lazán hátul megkötözött kötény társult.

- Én? Dehogy sértődöm. Örülök, hogy látom - tette fel a kezeit jelezve hogy eszébe sincsen haragudni amiért később jöttem a kelleténél.

- Hát rendben. És hányszor mondtam neked, hogy tegezz. Alig vagyok egy évvel idősebb nálad. Minden nap látlak. Semmi okod magázni - mosolyogtam kedvesen. A fiú felnézett a halk neszként berregő gépről, majd elkapta a tekintetét rólam és elpirult.

- Megbeszéltük. Nem magázom többet asszonyom - motyogta, s mire reagáltam volna, az ajtó felett lévő csengő hangosan csilingelni kezdett.

Felnéztem, a pultos is ezt tette, ahogy a négy másik ember is, akik bent voltak a helyiségben.

A személy aki belépett, még ha nem is ez volt célja, mindenki figyelmét magára vonta. Tetőtől talpig megvizsgáltam. Egészen az arcáig, egy csillagos ötössel jutalmaztam volna a kinézetét. Viszont az arca ismerős volt. Túl ismerős.

Állán kevés kis borosta helyezkedett el, orra tökéletesen pihent az arcán. Pont úgy, ahogy egy sznobnak szokott. A szemei pedig olyanok voltak mint mindig, addigra tudatosult bennem, hogy kivel álltam szemben. Szürkéskék szemei az én gesztenye barnáimba fúrtak a tekintetüket. Szinte ijesztő volt, de ki ijedne meg egy ilyen gyáva és gusztustalan féregtől.

Elfordította a fejét, majd leült a pult mellé, tőlem egy pár székkel távolabb. Amikor belépett, mintha megfagyott volna a levegő. De mikor leült, már mindenki folytatta a saját dolgát.

A pultos fiú - akit innentől szólítsunk csak Henrik-nek, ha már a szülei ezt a nevet választották neki - is tovább csinálta a kávémat és mosolygott. Életemben először idegesített fel az a vigyor Henrik arcán. Túl természetes. Olyan mintha semmi sem történt volna. Pedig igenis történt. Belépett a kávézójába a világ legkegyetlenebb és legirritálóbb embere.

Draco Kibaszott Malfoy...