Those Eyes

5.

Hermione szemszöge

Csak halál nyugodtan fel akartam szerelkezni az év hátralévő részére az iskolában. Eszembe sem jutott, hogy Malfoy betenné bármiért is a lábát az Abszol útra, hiszen mi keresni valója lehetne ott. Talán pénzt vett ki. De mi haszna, ha úgyis a muglik világában él? Teljesen mindegy. Mindent megtettem hogy az agyam legeslegkisebb sarkába gyűljenek be a Malfoy-jal kapcsolatban lévő gondolatok. Bevásároltam az összes tankönyvet, még ha nem is kívántam tanulóként az iskolába járni, szerintem sokkal jobban közös hangon lehetek a diákokkal, ha tudok mindent amiről tanulnak. Hazaérve leborultam az ágyra, és meglehetősen meglepetten konstantáltam a helyzet súlyosságát, miszerint nem tudom elfelejteni a folyton nyomomban járó Malfoyt.

∆∆∆

Az utolsó itthon töltött napomon felkerestem Ginnyt, és segítséget kértem. Féltem az egésztől, tudom milyen volt oda járni, a diákok folyton kibeszélik a tanárokat, és én még csak nem is vagyok olyan erőteljes, mint az akkori tanárok. Dumbledore halála nyilvánvalóan megtörte az iskolát, de miután elhagytam, nem volt okom utána nézni, hogy mi történhetett vele. A legutolsó McGalagonnyal folytatott beszélgetésem szerint, értem és egy másik új tanárért küldenek egy külön vonatot, augusztus 31-én. Egyszerűen remek. Ráadásul fogalmam sincs ki lehet az a másik tanár, lehet hogy egy begyöpösödött fél lábbal a koporsóban elő idős ember lesz az, és vele pedig fogalmam sincs hogy fogok akár egy szót is kommunikálni. Ginny jó barát lévén, meghallgatta a szenvedésemet, és megnyugtatott, hogy fantasztikus tanár leszek. Bár erősen kételkedtem ebben, de azért másnap pár százalékkal nagyobb önbizalommal indultam el a kilenc és háromnegyedik vágányra. Furcsa volt, senki nem volt ott, csak egy apró házimanó takarított, miközben motyogott magában. A vonat már várt rám, és a másik tanárra, aki még nem érkezett meg. Felszálltam a vonatra, és helyet foglaltam az egyik kopottas széken. Az édességgel megrakott kocsi mögött, ott ült az idős boszorkány, akit már megszokhattam a régebbi időkben. Viszont most a szokásos "Mit adhatok" előadása helyett, csak lazán odabökte.

- Nem látta Mr.Malfoyt? - még csak rám sem nézett, csak egy pitével babrált.

- Nem.. Miért, kellett volna? - néztem rá felhúzott szemöldökkel. Fogalmam sincs hol van, nem is érdekel, és őt pedig miért érdekli ez?! A vonat vezető hangját hallottam.

- Indulhatok?

- Még nem érkezett meg! - kiáltott vissza a boszorkány. Cipő csattogását hallottam, mire felismertem a tulajdonosát, eltátottam a szám.

- Oh, dehogynem, megérkeztem! - ugrott fel a vonatra Malfoy, majd rámkacsintott. Mi a franc van vele?! Beállt a szeme vagy mi!? Leült a velem szembeni székre, és csöndben mosolygott. A vonat elindult, a kínos csend helyett csak a kattogást lehetett hallani. Beszédre nyitottam a számat, de megelőzött.

- Mit keresek itt? Tanár vagyok, Granger. Szólít a kötelesség - vont vállat. Megint szólni akartam, de megint beleszólt.

- Miért pont a Roxfort? Az emberek változnak. Tudom, néha úgy tűnik, hogy nem, de én is ember vagyok - vigyorgott elégedetten - Úgy tátogsz mint egy hal.

- Utállak! - jött ki végre a szó a számból.

- Mondasz olyat is, amit még nem tudunk? - vonta fel a szemöldökét.

- Igen. Mi a francért kért fel McGalagony pont engem, ha te is ott tanítasz?! - kiabáltam.

- Bocsánat hogy kijavítalak, de ez egy kérdés volt, úgyhogy gyakorlatilag nem mondtál semmi újat. Egyébként fogalmam sincsen. McGalagony okos, tudja mit csinál - hunyta le a szemét.

- Nem merj elaludni itt nekem! - ripakodtam rá.

- Nem neked alszom el, csak szimplán fáradt vagyok - nyitotta ki a bal szemét.

- Nem érdekel. Nem alszol! - kiáltottam, mire a vonat hatalmasat fékezett, én pedig földre kerültem, karjaimat és fejemet Malfoy ölébe hullatva.

- Felkelsz? - nézett rám - Nem mintha zavarna, csak... - kezdett el egy új okoskodós mondatot, de megelőztem és vörös arccal, karbatett kézzel visszaültem. Az út hátralévő részében Malfoy aludt, én pedig eléggé magamra maradtam a kellemetlenebbnél kellemetlenebb gondolataimmal.

Malfoy szemszöge

Tegyük tisztába a dolgokat, egyáltalán nem aludtam, nem tudom miért kacsintottam rá, és azt sem tudom, hogy ahogy konkrétan az ölembe borult, miért váltott ki belőlem..olyan reakciót amit.  És ezeket a témákat hanyagoljuk is egyenlőre. Az út vége közeledtével, volt merszem kinyitni a szemem és elmenni a büfés boszorkányhoz, hogy kérjek valamit enni, mielőtt az étel és ital hiánya előtérbe kerül, és átveszi az irányítást felettem. Szerencsére közel volt az iskola, bár a kérdésemre létező csónak út sem ment éppen zökkenőmentesen. Nem volt kedvem különféle állatok által hajtott hintón menni, attól mindig is hánynom kellett, így inkább megkértem Hagridot, hogy készítse elő a csónakot. Amint leszálltunk, Hermione az óriás nyakába borult. A karjait körülfonta a nyaka körül, milyen érzés lehet. Ahogy a puha bőre az én nyakamat súrolja... Uhm szóval beszálltunk a csónakba, Hermione nem kis meglepetésre.

- Miért csónakkal megyünk? - nézett rám a mellkasa előtt összefont kézzel.

- Bajod van a csónakokkal? - néztem vissza rá miközben a kezembe vettem az evezőt.

- Nincs - itt a beszélgetés abbamaradt, amit őszintén meglehetősen bántam. Az út utolsó negyedében, az evező kicsúszott a kezemből, és belezuhant a vízbe. Granger halálos pillantást lövellt felém. Vihogva próbáltam a karommal evezni, de a lány három perc után megunta, levette a cipőjét, és beleugrott a vízbe. Ijedten pillantottam utána, de aggodalomra semmi okom nem volt, pár pillanat múlva feljött, ha lehetséges volt, még szebben a vízből, a haja az arcára tapadt, a vizes inge alatt pedig átlátszott a fehér melltartó. Kissé elállt a lélegzetem, de amint teljesen visszatértem, követtem, mire én is felbukkantam a vízből, ő már a Roxfort előtt mászott ki a vízből. Pár perc múlva mellette álltam. Láttam rajta ahogy libabőrös a karja, a szája borzalmasan lila, segíteni akartam, ezért a vállára terítettem a zakóm.

- Komolyan? - nézett rám, majd a vállát mozgatva lehullott a róla a zakó. A kövön nagy placcsanással ért földet - Átázott teljesen, így nehéz, és még hidegebb - vacogta. Elmormoltam egy sajnálomot, mire megláttam az előttünk álló McGalagonyt. Az idő már későre járt, ő mégis ugyanolyan friss volt mint mindig.

- Tudhattam volna, hogy ezt is elrontja majd, Malfoy - köszöntött kedvesen.