Those Eyes

3.

- Milyen dolog ez Granger? - nézett rám a fagyos tekintetével - Azt hittem egy ilyen profi.. - nézett végig rajtam - boszorkányt megtanították mi az illem. Egyébként egy egyszerű köszönöm is elég lett volna.

Hogy lehet valakinek ekkora egója. Nem elég hogy ilyen nagyra van magával, azt is hiszi hogy én egy megmentésre szoruló elhagyatott kismacska vagyok. Hát ha ezt hiszi akkor egyszerűen dögöljön meg!

- Persze, majd én kérjek bocsánatot amiért nem köszöntem meg hogy "megmentettél" - mutattam az idézőjelet az ujjaimmal.

- Hadd valljam be, az nem esne rosszul. Mondjuk igazából a legkevésbé sem érdekel hogy hol vagy és mi történik veled - fonta össze karjait a mellkasa előtt. Akármennyire is ki nem állhatom ezt a srácot, kénytelen voltam egy kicsit szórakozni vele, ha már ennyire lenéz.

- Ó, pedig nem úgy tűnt. Nagyon is úgy nézett ki mintha törődnél velem. Utánam jöttel. Nyomoztál utánam. Akár fel is jelenthetnélek. Már ha akarnálak, de nem pazarolom az időmet egy ilyen gyáva és undorító alakra! Egyébként meg honnan vetted hogy szükségem volt bármi féle segítségre? A kezemben tartottam az irányítást - néztem rá kihívóan. Bár a gyáva és undorító szavak lehet kicsit erősek voltak, hiszen elég régen találkoztam vele ahhoz hogy teljesen megváltozzon. Bár kötve hiszem hogy ez megtörtént.

- A kapálódzó nyomorult kis tested nem erről árulkodott, hidd el - forgatta a szemeit. Bár kigurultak volna a helyükről.

- Rohadj meg! Vagyis nem! Nem érdekel mit csinálsz csak ne lássalak többé az egész életemben! - kiabáltam és elindultam a sötét (és meglehetősen hűvös) utcán.

- Ez sajnos nem így megy Granger. Nem így megy - rázta a fejét nevetve, majd a kezeit a zakója zsebébe helyezve, elindult az ellenkező irányba.

Amint hazaértem, idegesen és hulla fáradtan dőltem be az ágyba. A cipőm levétele nélkül felküdtem, a lábaimat a padlóra támasztva. A hátamra fordultam hogy ne fulladjak bele a párnámba, de visszatekintve, lehet hogy rossz ötlet volt. A kezemet a nyakamra helyeztem, ahol eredetileg az időnyerő található. Hát nyilvánvalóan akkor éppen nem volt ott. Annyira megdöbbentem, hogy magamhoz nem éppen híven, elkezdtem sírni. Annyira kiborított hogy elveszítettem az egyetlen Roxfortra emlékeztető dolgot, amit ráadásul McGalagony-tól kaptam. Nem csak azért bízta rám mert azt gondolta hogy nem vagyok képes elmenni az összes órámra (bár őszintén ez is biztos belejátszott). Hitt abban, hogy nálam jó helyen lesz. Az ágy oldalának dőltem és hosszan beszívtam és kifújtam a levegőt. A szipogásomat a csengő hangja szakította meg.

- Persze hogy ilyenkor kell Mrs. Rodgers-nek lisztet kérnie - töröltem meg a szemem, amin az a kevés kis szempillaspirál teljesen összefolyt. Előkaptam egy zacskó lisztet és odacsoszogtam az ajtóhoz és motyogva kinyitottam - Jövök már, na!

Kinyitottam az ajtót, megláttam Malfoyt, éppen a kezében tartotta a az időnyerőt és éppen azt nézte.

- Oh.... - néztem rá.

- Hát...hello Granger - mosolygott nem épp őszintén - Azt hittem csak én hozok ajándékot - nézett a lisztre majd megint rám. Megragadtam az időnyerőt, de ő gyorsabb volt, mire el akartam húzni a kezemet, ő már rég az enyémet szorította - Nem tudom hogy te mennyire érzed fair-nek hogy csak úgy visszahozom a kis nyakláncodat, te meg nem adsz semmit. Legalább a lisztet odaadhatnád - vigyorgott még mindig. Megpróbáltam elrántani a kezemet de nem sikerült.

- Sajnálom, hogy én közlöm veled, de nem vagy vicces! Egy kicsit sem! - húztam össze a szemöldököm.

- Te sem, és boszorkánnyá változol ha sokáig tartod így a szemöldöködet. Még gonoszabbá - mosolygott és a mutató ujját a kis ráncra nyomta.

- Miért hoztad vissza? Hogy tovább piszkálhass? - löktem el az ujját a szabad kezemmel.

- Hát, ez így nem pontos. Inkább azért, hogy tovább piszkálhassalak és mert annyira nagyon hiányoztál - nevetett fel. Eltátottam a számat. Sosem hallottam hogy ilyet mondott volna bárkinek is. Akármennyire is tudtam hogy viccel, jó volt hallani hogy neki is vannak ilyen szavak a szótárában.

- Na Granger, nehogy komolyan vedd! Vidd azt a Roxfortos izédet aztán menj aludni - forgatta meg utoljára a szemét, majd elengedte a kezemet, ami egyből kihűlt, az érintése okozta melegből. Köszönés nélkül fordult a kapu irányába és kiment rajta.

Nem értem miért és hogyan tud ilyen egyszerűen felidegesíteni, de valahogy mindig képes elintézni.