Those Eyes

7.

A szokásoshoz híven pedig, nem is kezdhettem volna jobban az első itteni reggelt, mint, hogy alapvetően késésben kelek. A hajam a lehetségesnél ezerszer rosszabbul nézett ki aznap reggel és még a három perc fésűvel ácsorgásnak is megmakacsolta magát. Úgy éreztem minden ellenem fordult. Ismét.

Draco szemszöge

Hajnali öt környékén keltem. Bár senkinek fel sem tűnne, de borzasztóan izgultam. Valahogyan érdekelt, hogy milyen benyomást teszek a diákokra, illetve McGalagonyra. Nem igazán akartam csalódást okozni neki, van így is elég gondja. És emiatt tartottam a lehető legrosszabb ötletnek, hogy Granger legyen a másik új tanár a Roxfort épületében. Úgy érzem nem annyira bír.

Na jó, tudom, hogy utál. És semmi gondom nem lenne vele, ha nem egy iskolán belül kellene egy levegőt szívnunk, hanem mondjuk egy országban. Az tök oké lenne. Persze, hála az univerzumnak, a karmának, vagy éppen McGalagony drágának, ez nem lehet ilyen egyszerű. Mondjuk érthető. Gyerekkoromban egy kis szarrágó kölyök voltam, így szenvednem kell.

Az egészet teljesen megértem. Na de miért pont Ő?!

Esküszöm akár Potter is lehetett volna, ő annyiban hagyná a vitákat, na de Hermione rohadt Granger mindig beleáll az emberbe. Igazából mindegy is, nem igazán érdekelt, csak a balhét akartam elkerülni.

Reggel megittam a szokásos reggeli kávémat, anélkül lehetetlennek érzem az ébrenmaradást bármeddig is. Márpedig úgy éreztem, a tanulók nagy megpróbáltatásnak fognak kitenni aznap. Gyorsan lezuhanyoztam és felöltöttem a talárt, amit a kedves igazgatónő készítetett csak nekem. A szobám igazán Mardekárosra sikeredett, aminek egyébként nagyon örültem. Hiányzott a Mardekár környezete, az a kiegyensúlyozottság, ami mindig átjárt amikor ott voltam. Talán az, hogy végre valahova tartozhatok.

Lényeg a lényeg, elég gyorsan kész lettem a készülődéssel, majd kiültem a kezemben a tantervvel a szoba teraszára. Sosem kedveltem igazán a bájitaltant, de valahogy mégis kitűnő voltam belőle. Sokan pletykálták, hogy Piton kivételezett velünk. Volt benne valami igazság, de azért én bírtam.

A kávé befejezése után, még megpróbáltam a lehető legkevesebb időt az izgulásra fordítani, inkább próbáltam memorizálni a tanítani valókat. Ijesztő volt a gondolat is, hogy Granger félékkel kell együtt tanítanom. Nem érek fel semelyikőjükhöz.

Hermione szemszöge

Egy talárt felkapva és a könyveket a karomra dobva rohantam végig a még üres folyosókon. Régen ilyenkor még én is csak készülődtem Ginnyvel magam mellett. Most egyedül kellett szembenéznem egy csapat tizenévessel.

Az óra kezdete előtt öt perccel beértem a terembe, lepakoltam a tankönyveket, majd leülve az asztalomhoz, a hajamat a fülem mögé igazítottam. Az arcom kipirosodva, a hajam már az előttinél is borzosabb, már nem lehetett rosszabb napom. Halkan szuszogva vártam a diákok megjövetelét.

Egyszer csak cipő kopogását hallottam meg, ismét megigazítottam a hajamat, felkészültem a gyerekek fogadására, mire nem kis meglepetésemre, belépett Malfoy.

- Mit keresel itt?! - kiabáltam rá - Ha a gyerekek itt találnak, elkezdenek majd mindent feltételezni rólunk, és elhiheted, hogy ez nekem nagyon nem hiányzik! - siettem oda az ajtóhoz, egyre jobban táncolva az idegösszeroppanás szélén, azon gondolkoztam, hogy Malfoy meggyilkolásával vajon börtönbe csuknának e.

- Először is.. Mi? Már miért feltételezne bárki bármit? Kollégák vagyunk, és elég gáz ha ilyen korban, te is így tudatlanul hittél minden pletykának. Ennél jobbnak hittelek Granger - rázta meg a fejét - Másodszor pedig, láttalak rohanni a folyosón, McGalagony pedig valami olyasmit említett a levelében nekem, hogy mondjam meg neked, hogy az első három órában még nem lesz semmi. Utána jönnek a felsőbb évfolyamokból érkezők, majd később az elsősök. Elfelejtetted?

- Nem felejtettem volna el, ha valaki nem felejtett volna el szólni! - kiabáltam rá, az idegességtől égő arccal. Ő pedig csak vállat rántott. Azt hittem úgy szakítom le a karját.

- Bocs. Én is elfelejtettem. Amúgy meg neked is tudnod kellett volna.

- Akkor is, miért nem voltál képes szólni ha még levelet is írt?! Azt hittem, hogy ma már lesz tanítás, az izgalomtól teljesen kiment minden ilyesmi a fejemből. Utállak! Tudom, hogy te is, de ha munkatársak leszünk, nem fogom elviselni azt, hogy olyan vagy mint gyerekkorodban! - figyelmeztettem az ujjamat a mellkasára helyezve. Lenézett a kezemre, mire elhúztam azt.

- Nem viselkedek úgy. De te eléggé úgy tűnik, hogy igen. Ne akarj feldühíteni, mert hidd el, nem leszek ilyen türelmes Granger - mondta halkan, de az enyémhez képest még fenyegetőbb stílusban. Egyszerűen már a jelenléte feldühített. Amikor látta, hogy éppen készülök valami olyat mondani, amit magam is megbánok, inkább megpróbálta annyiban hagyni a dolgot - Figyelj, nem szólok mostantól soha hozzád, csak ha muszáj. Esküszöm. Nem akarom kiborítani McGalagonyt. Megérdemel egy nyugalmas évet. Vagy legalább egy felet.

- Na látod, egy dologban legalább végre egyetértünk - mondtam halkan - Legyen. De akkor tegyük ezt egy fogadássá. Mit csinál a vesztes? Mármint nyilvánvalóan te, aki majd nem bírod ki anélkül, hogy ok nélkül hozzám szólj - húztam ki magam.

- Hmm.. Az egyik reggelinél azt kell mondania, hogy a másik a kedvenc embere, az egész világon - vigyorodott el.

- Nehogy már ilyen gagyit. Már látom miért nem voltak sosem barátaid - nevettem fel halkan, mire a vigyora eltűnt, helyére visszaköltözött a szokásos érdektelenség, majd egy hang nélkül kiment maga után bevágva az ajtót.

- Gyerekjáték lesz - suttogtam, majd sóhajtva összeszedve a könyveket, visszamentem a szobámba.