27

8.9K 130 20
                                    

Pár hónappal kesöbb

A pocakom már teljese egészében a lehető legnagyobbra nőt, most vagyok az utolsó hónapban bármelyik nap jöhet az orvos szerint a kisfiunk. Diego mióta meg tudta hogy gyermekét hordom a szívem alatt teljesen megváltózott most úgy érzem a lehető legjobb irányba. Májusban hivatalosan is meg kérte a kezemet és én igent mondtam neki, az esküvő kisfiunk születése utánra van tervezve. Azóta többször is lefeküdtünk egymással monthatni már élvezem. Rengetegszer találkoztam a barátaimmal és persze édesanyukámmal is, aki nagyon örül unokája érkezésének. Természetes én is találkoztam Diego családjával akik nehezen de el fogadtak engem.

Június 8

Reggel óriási fájdalomra keltem, mikor fel keltem az ágyról akkor egy hatalmas víz tocsa keletkezett aladtam.

-Diego elfolyt a magzat víz.-modtam.

-Mi, tessék?-kérdezte és el kezdett kapkodni.

-jönn a kisfiunk.-mondtam ordítva.

-Nyugi szívem, ki állok a kocsival.-mondta és már el is tűnt.

Nagy nehezen le mentem a lépcsőn és be szálltam a kocsiba és Diego már rá is taposott a gázra. Mikor be értűnk a kórházba egyből fogadtak minket, és már el is kezdhettem a vajúdást. Órákkal kesöbb már a kisfiunkat tartottuk a kezünkben.

-Mi lesz a neve?-kérdezte a hölgy.

Egymásra néztünk, és egyszerre mondtuk ki hogy Matteo.

-Csókolj meg.-suttogta Diego az ajkaimra.

Mást sem mondva tettem amit kért, és akkor jöttem rá hogy én már akkor is szerettem Diego Morettit mikor elrabolt és fogavatartott engem.


Fagyos szerelem Where stories live. Discover now