Első Fejezet-A kezdet

140 4 0
                                    

 Mindig is szerettem a könyveket és az olvasást. A papír és a pergamen illata számomra sokkal vonzóbb volt, mint akármely drága parfüm. Hajlamos voltam órákig elmerülni egy-egy történetben, melyek olyannyira magukba szippantottak, hogy azt kívántam, bárcsak elbújhatnék a sorok között, hogy kedvenc szereplőimmel élhessem át kalandjaikat, velük együtt essek szerelembe, vagy vonuljak csatába. Minden egyes könyv után egy újabbhoz és újabbhoz kaptam. Megcsodáltam a borítókat, végigfuttattam kezemet a gerincükön, magamba szívtam a bennük rejlő csodát és napokig gondolkoztam a mondanivalókon. Minden történet tanított számomra valamit, vagy az életről, vagy a szerelemről, a barátságról, akármiről. Szülők híján a könyvek neveltek fel, ők tettek az emberré, aki megnyitotta végül saját könyvesboltját Mystic Falls szívében.

A poros kisváros nem sok újdonságot tudott felmutatni a turistáknak- kivéve persze a két napja történt támadást-nem is sokan fordultak meg a környéken, de az ott élő emberek jól ismerték és szerették egymást. Összetartó közösséggé kovácsolódott az évek elmúltával, és szerettem ott élni. Már csak azért is, mert így szüleim emlékét örökké a szívembe zárhattam. A tragikus esemény ellenére is boldog emlékképek éltek fejemben róluk. És ezt semmi nem tudta elvenni tőlem.

Átlagos, kissé borús hétfői nap köszöntött ránk. Hideg szellő lengette a fák ágait, a felhők közül átszűrődött ugyan a nap, némi melegséget csempészve az utcán járó-kelő emberek napjába. A bolthoz siettem, hogy kinyithassak és elmerülhessek saját kis világomban - a könyvek között. Kezemben egy gőzölgő elviteles kávéval, másikban a kulccsal babrálva próbáltam bejutni, hogy mindent előkészíthessek nyitás előtt. Szerettem minden egyes nap egy órával korábban bemenni, ez napi rutinná vált, csakúgy mint a kávé a Grillből. A szokások híve voltam, szerettem, ha minden úgy történik, ahogy azt megszoktam. Nem sűrűn léptem ki a komfortzónámból, vagy vágtam bele valami újba. Egyszerű, eseménytelen életet éltem - egy dolgot leszámítva.

Mire sikerült belépnem a helyiségbe és leraknom a holmimat, már csörgött is a telefonom. Nem kellett sokat találgatnom, hogy vajon ki kereshet, ugyanis kevés ember volt része az életemnek.

-Igen, Damon, bent vagyok a boltban, már vettem kávét és egy óra múlva nyitok. - vettem fel a szüntelenül zenélő készüléket, félmosollyal arcomon.

-Helyes. Délután benézek hozzád, addig... Olvasgass.

-Most próbáld meg ezt kevésbé gúnyosan. - forgattam a szemeimet, ám tudtam, hogy csak húzza az agyam.

Damon volt életemnek azon része, mely nem éppen nevezhető szokványosnak. Sőt, kifejezetten természetfeletti volt. Ugyanakkor a mi történetünk túl hosszú és kacifántos ahhoz, hogy egyszerűen szavakkal ki tudjam fejezni. Ő volt az első férfi, aki iránt gyengéd érzelmeim voltak, és ő volt az, aki először nézett rám felnőtt nőként. Persze az egész dolog közöttünk túl megfoghatatlan volt ahhoz, hogy kapcsolatnak lehessen nevezni, így inkább barátságnak hívtuk - némi extrával.

-És mit fogsz ma csinálni? Remélem semmi olyat, aminek köze lenne ártatlanokhoz. - viszonoztam a szekálást, mire a vonal túlsó felén lévő enyhe horkantással fejezte ki nemtetszését.

-Majd még hívlak. Légy jó.

Megráztam a fejem, majd miután bontottam a vonalat, belekortyoltam a kávémba. Szigorúan tejjel és két cukorral ittam. Mivel szükségem volt az ébresztőre és az energiára, de képtelen voltam elviselni a kávé kesernyés ízét, így maradtam ennél az alternatívánál.

A nyitás előtti teendőim közé tartozott, hogy felsöprögettem az egész helyiséget, elrendeztem a könyveket, rendet raktam az asztalon, felhúztam a redőnyöket, kiszellőztettem, majd amint ezekkel végeztem, már nyolcat is ütött az óra, és megfordíthattam az ajtón lengő táblát, hogy a "nyitva" felirat nézzen az utca felé. A hétfők általában nem túl mozgalmasak, így volt időm nyugodtan leülni és elmerülni egy újabb csodás történetben, ezúttal Stephen King egy remekművében. Kényelmesen elhelyezkedtem a széken, és elkezdtem olvasni. 

Két világ közöttWhere stories live. Discover now