Két világ között

35.Fejezet-Rossz út

 A nap meleg sugarai szivárványként hatoltak át a szélesre tárt ablakon keresztül, a gyengéd szellő finoman lengette a hófehér függönyöket, melyek táncot jártak a csípős szélben. Az ébredezés első hullámai elérték a franciaágyon heverő, mély álomba szenderült vadászt, aki anyaszült meztelenül nyitotta ki szemeit, hogy körülkémleljen a szobában, csak hogy realizálja, egyedül úszik a napsütötte atmoszférában. Eltűnt mellőle a lány, így immár önnön gondolatainak száguldozó vihara kerítette hatalmába. Noha mielőtt kénytelen lett volna átadni magát az önostorozás mocskának, sietősen magára kapta a földre hullott ruhadarabjait, és szinte rohanva elhagyta a helyiséget. Szüksége volt egy erős kávéra - egy annál is erősebb extrával. Volt min agyalnia, és félő volt, ha teret enged a kétes elméleteknek, csupán mélyebbre süllyed, így hajába túrva vágott végig a széles folyosókon, le a bársonyszőnyeggel borított lépcsőn, egyenesen a tágas, világos konyhába. Reménye, miszerint egyedül maradhat, beigazolódott, így hálás sóhajjal neki is látott a kávéfőző életre keltésének, miközben félig töltött egy másik poharat színtiszta bourbonnel. Rutinszerű cselekedetei némiképp segítették a regenerálódást, menekülőutat mégsem kínálhattak önmagától, így letelepedett az egyik bárszékre, kezében immár a gőzölgő, fekete itallal, és miután összekeverte a két folyadékot, maga elé meredve próbált magyarázatot találni az előző estére.

Hiba volt. Ez volt az első, és legtisztább gondolata, mely túlharsogott minden mást. Hiba volt, hiszen a lány nem volt önmaga, nem voltak érzelmei, és... Ugyancsak? Azok az éles villanások a tekintetében, ahogy a fejéhez vágta a régóta kimondatlan szavakat... A hevesség, amellyel viseltetett irányába... A hangja, amikor kimondta a nevét... Nem, az lehetetlen. - rázta meg a fejét a vadász, majd kortyolt egyet a felütött kávéból. Semmiképp sem lehetett ő az érzelmi kapcsolója, ebben olyannyira biztos volt, mint életében még semmi másban, a kétség mégis kígyó módjára fonta körbe agytekervényeit. Szíve nagyot dobbant a gondolatra, és nem csupán az este emlékei miatt kezdett izzadni a tenyere. Jóllehet, visszafojtott vágyainak megtestesülése hatalmas megkönnyebbüléssel járta át, ám nem ez volt az egyetlen oka zavaros elméjének. Pontosan tudta, hogy ezzel az egésszel nem érte el a kívánt célt, csupán önzőségét bizonyította. Hiszen végtére is kihasználta, hogy Lilith nem volt igazán beszámítható állapotban. Ám egy ilyen felejthetetlen estéhez két ember kell... Az ellentétes vélemények viaskodtak egymással agyában, fogalma sem volt, hogy keressen-e még kifogásokat önmaga mentegetésére, noha mélyen legbelül tudta, hogy nem volt helyes, amit tett. Amit tettek...

A legnyomósabb indok ennek az érvnek az alátámasztására éppen odafent aludt, mit sem sejtve a hozzá két legközelebb álló árulásáról. Nem lehetett szépíteni a helyzetet ugyanis, amit elkövettek, az színtiszta árulás volt, méghozzá impulzív, és mindent elsöprő. Nem gondolkodtak tisztán, nem voltak képesek tovább gyűlölettel leplezni a köztük szikrázó feszültséget. Szexuális frusztráció lett volna csupán? De akkor miért nem érzett megkönnyebbülést ezzel kapcsolatban? Inkább olyan állapotba került, mint egy kezdő kábítószerhasználó, még többre vágyott. A lány még mindig az őrületbe kergette, és meg tudta volna fojtani a fejéhez vágott alaptalan vádak miatt, ezzel egy időben az ágyra akarta vágni, hogy megértesse vele, mennyire is téved... Vissza akarta rángatni a valóságba, hogy bizonyosságot szerezzen, mennyire volt jelentős az előző este. Hát ez zavarta... Saját büszkeségét féltette, hacsak nem a szívét a sebektől. Miközben tudta, hogy ha ez valaha is kitudódik, akkor a legjobban az öccse fog szenvedni. Mindenáron meg kellett őriznie ezt a titkot, és csak remélni merte, hogy az embertelen lány is eszénél van annyira, hogy befogja a száját ezzel kapcsolatban, hiszen ha a kis ballépésük napvilágot lát, azzal mindent tönkretehetnek.

-A francba is... - vágott egyet Dean a bárpultra, ezzel kilöttyintve bourbonös kávéjának egy részét. - És különben is, hol a francban van?!