Két világ között

3.Fejezet-Kompromisszum

Sam és Dean egy-egy székhez kötözve ébredtek,fejük sajgott az eszméletvesztést okozó ütéstől. Egymásra pillantottak magukhoz térésükkor, ám tekintetük hamarosan az őket körülölelő láncokra terelődött. Esélyük sem lett volna a szabadulásra, semmilyen eszközük nem volt, hogy akár egy kötelet is elvágjanak, nem hogy egy láncot. Felesleges erőfeszítéseikkel csupán annyit értek el, hogy a házigazda - nyomában Lilithel - "meglátogassa" őket. Egy darabig néma csend honolt a homályos helyiségben, csupán tüzes pillantások cikáztak ide-oda. Végül a lány szólalt meg először, hangjában kérlelés és rosszallás keveredett.

-Engedd el őket, Damon.

-Nem hiszem, hogy úgy bármi motivációjuk lenne a beszédre. - mosolygott az említett gúnyosan.

-Damon. Most. - ismételte meg a kérést Lilith ezúttal erélyesebben.

A vámpír szemforgatva, egy mély sóhaj kíséretében kifejezte nemtetszését, azonban megszabadította a testvérpárt láncaiktól.

Ők azonban nem voltak olyan ostobák, hogy elhamarkodottan cselekedjenek, így elgémberedett karjaikat masszírozva a helyükön maradtak. Nem szoktak hozzá, hogy ők vannak hátrányban, ám fegyvereik hiányát tekintve bölcsebb volt megőrizniük a hidegvérüket. Az idősebb azonban képtelen volt parancsolni éles nyelvének.

-És most? Átharapod a torkunkat, aztán elásol az erdőben?

-Először is: ez egy perzsa szőnyeg. Nem fogjátok nekem itt összevérezni. Másodszor: elmondjátok, kik a fenék vagytok és mit kerestek itt.

Sam és Dean jelentőségteljesen összenéztek. Nem igazán bővelkedtek választási lehetőségekben, hiszen kecsegtetőbb volt számukra az életük, amit csak úgy tarthattak meg, ha eleget tesznek a kérésnek.

-Tik-tak... - sürgette őket fogvatartójuk.

-Fiúk... Jobb, ha elmondjátok, mi folyik itt. - kérte őket Lilith, szemében pedig őszinteség csillogott.

Így egyéb lehetőség híján sóhajtva elmesélték ottlétük okát és azt, hogy Damon a célpontjukká vált, amint belépett a könyvesboltba. Nem elemezték ugyan vadász mivoltukat részletekbe menően, de így is többet elárultak, mint kellett volna. Akárhová sodorta is őket a szél, sosem tártak fel magukból túl sokat, nehogy visszaüssön. Csupán akkor árulták el foglalkozásukat, amikor azt a helyzet megkövetelte - és akkor is csak az utolsó pillanatban. Mivel tudták, hogy úgysem maradnak meg egy helyen huzamosabb ideig. Az otthonuk az a poros '67-es Impala volt, mellyel az országutat szelték szüntelen.

Történetük befejeztével ismét csend telepedett a társaságra, legfőképp azért, mert azt latolgatták, hogyan tovább. Egyértelmű volt, hogy a jelenlévőkben más és más forgatókönyvek játszódnak le. Lilith idegesen kusza tincseibe simított, miközben elgondolkodva járkált fel-alá.

-Damon nem tett semmit, viszont valaki igen. - jelentette végül ki a nyilvánvalót a fogvatartottakra meredve.

-Ebben mennyire vagy biztos? - szúrta oda Dean kételkedve.

-Teljesen. - jelentette ki a lány, ám oldalra sandítása másról árulkodott.

-Nem. És ne hagyd, hogy két jött-ment a fejedbe másszon. - felelte a vámpír a fel sem tett kérdésre kissé felháborodottan. - Már rajta voltam a dolgon, de nem találtam senkit.

-És ha tényleg egy állat volt? - vetette fel Lilith.

-A fickó torkát szabályosan átharapták és egy csepp vér sem maradt benne. Ez a mi szakterületünk, tudjuk, mivel állunk szemben. - próbálta Sam kimenteni magukat szorult helyzetükből.