Két világ között

22.Fejezet-"Veled akarok lenni"

A Salvatore rezidencia elhelyezkedése szempontjából kedvező volt a frissen átalakult lánynak és újdonsült tanítójának, hiszen a házat körülölelő erdő remek vadásztereppé avanzsált. Jóllehet, a férfi először a tasakos vérrel próbálkozott, úgy érezte, hogy talán jobb ötlet volna a testvére által is preferált módszert alkalmaznia. Ennek oka roppant egyszerű volt: a Lilithben felgyülemlett stressz levezetésére is alkalmas lehetett, ha megtanítja vadászni. Valamint új énje is pontosan erre késztette: vadásszá vált, és be kellett cserkésznie áldozatait, és az apró, lüktető testek még mindig kecsegtetőbbek voltak, mint az emberek ereiben folyó friss, meleg vér. Legalábbis Damon remélte, hogy ezzel a kísérletével azt a hatást éri el, amelyet remélt. Ugyanis, ha kudarcba fullad, az nem csupán egy újabb zsákutcát jelentene. Tisztán villogott előtte a kép, ahogy a lány kezelhetetlen ragadozóvá válik a sóvárgás hatására, és mindenáron meg akarta akadályozni, hogy ez a rémkép valósággá váljon. Jóllehet, képtelen volt magának bevallani, miért is olyan fontos számára ez a dolog. Stefan Salvatore, aki mindig is megvívta a saját harcait önnön lényével szemben, még ha cseppet sem számíthatott testvére segítségére, valószínűleg ezennel büszke lenne bátyjára. A férfi mélyen legbelül ezen ok miatt vált annyira elhivatottá, bár tisztában volt vele, hogy ezzel nem teheti semmivé azt a sok szörnyűséget, melyet elkövetett élete során, és sosem kaphatja meg azt a bizonyos tiszta lapot, ám lelkén könnyíthetett egy kicsit.

Ezen gondolatokkal sétáltak be az erdő mélyére, ahol a levegő sokkal másabb volt, mint a városban, vagy a ház közvetlen környékén. Tisztább, és ritkább, szinte megfoghatatlan nyugalmat árasztott a nyirkos fák és a moha árasztotta esszencia. Talpuk alatt ropogtak a lehullott levelek, madarak csicsergése törte meg csupán a hosszúra nyúló csendet. A föléjük tornyosuló tölgyek némi árnyékot biztosítottak számukra, így nem bántotta szemüket az éles napfény. Odabent, az erdő sűrűjében szabadabbnak és gondtalanabbnak érezték magukat, ám a valóságban távolabb sem állhattak volna ettől az állapottól. Mindezt realizálva a lány mélyet sóhajtva sétált oda egy vastag törzsű fához, vékony, hideg kezét végighúzva kérgein. Szemeiben megfoghatatlan szomorúság csillogott, a szokásos álcája megtörni látszott egy óvatlan pillanatban. Damon pontosan tudta, min mehet keresztül, azonban azzal is tisztában volt, hogy a faggatózással csupán azt érné el, hogy még jobban bezárkózna, így csendesen mellé lépett, és csak figyelte türelmesen.

-Sosem gondoltam, hogy erre fogok kényszerülni. - sóhajtott mélyet a barna hajú szépség.

Bájából mit sem vesztett, ám a makulátlan arcbőrön megjelenő sötét karikák arról árulkodtak, hogy nehéz időszakon ment keresztül, melynek még nem ért a végére. Szinte márványos színben pompázott, ahogy a fák lombjain keresztül beszűrődő gyér fény megvilágította. Azúr szemeiben nem csupán elkeseredettség és szomorúság csillant. Megannyi érzelem vonult át rajta a másodperc töredéke alatt, és a férfi nagyon is jól ismerte ezt a fajta kínt.

-Nem fogom azt mondani, hogy könnyű lesz hozzászoknod. - szólalt meg végül hosszú mérlegelés után. - De azért vagyok, hogy segítsek. Állj ide elém.

A lány szó nélkül engedelmeskedve elfoglalta pozícióját és az előttük elterülő tájra meresztette tekintetét.

-Hunyd le a szemed, és szívd magadba az erdő illatát. - sorolta az instrukciókat Damon, miközben megkerülte Lilithet. - Nyugodtnak és összeszedettnek kell lenned ehhez.

Az említett hosszasan beszívta, majd kifújta a levegőt. Néhány percig így álldogált, aztán érezte, ahogy az orrába kúszik egy más, egy jellegzetes illat. Egy rezes, édes, kissé kesernyés illat, amelytől összecsordult a nyál a szájában, és érezte, ahogy szemfogai élesre nőnek.