Két világ között

33.Fejezet

Az emberi elme és lélek bonyolult, szövevényes útvesztő. Megannyi professzor és tudós igyekszik hosszú évek óta azon, hogy száz százalékosan feltérképezhesse. Természetesen megfoghatatlanságuk és titokzatosságuk révén ez lehetetlen küldetés, mindenféle vizsgálat és kutatás eredménytelenül fog zárulni, ha céljaink nem korlátozódnak az elérhetőségre. Lényünk szépségét és valóságát igazolják a lélekben zajló változások, a szívünk dobbanásai, valahányszor olyasmi következik be, amely adrenalint pumpál az ereinkbe. De mi történik, ha egyszer elveszítjük az érzelmek képességét - ha lehet így nevezni?

Lilith már azelőtt nem volt embernek tekinthető, hogy megszabadult volna azon részétől, ugyanis a végzetes éjszaka óta csak dagonyázott önnön kiismerésének mocsarában. Minduntalan szenvedett, hol a fájdalomtól, hol a tehetetlen kétségbeeséstől és a hangoktól, melyek mélyen elméjébe furakodtak. Tele volt viharos érzésekkel és ő maga sem volt tisztában erejükkel és hatásukkal. Így, amikor ezt a terhet letette, és megszabadult emberségétől, úgy érezte, mintha egy évezredes átok alól szabadult volna meg. Nem szorította szívét görcsbe a kétségbeesés, nem ködösítették el elméjét a fájdalmas emlékek és a problémák halmaza. Felszabadult, és nem érdekelte, hogy mit gondolnak róla a barátai, sem pedig a próbálkozásaik nevetséges mivolta. Kizártnak tartotta, hogy fenyegetése ne ért volna célba, még ha nem is azt érte el vele, amit valójában akart. Tudta, hogy nem fogják békén hagyni, ugyanakkor elhatározta, hogy drasztikus lépéseket tesz, amint saját kárára cselekednek. Addig pedig kifejezetten szórakoztatónak vélte a tipródásukat, és merőben szokatlan dühüket.

A nap meleg sugarai megvilágították a hálószobát, a lány a friss ágyneműk között ébredezve szívta magába a D-vitamin forrást. Az ablak felé pillantva elmosolyodott azon, hogy értékelni tudja a csodás, napsütéses idő szépségét. Korgó gyomra emlékeztette arra, hogy nem sokáig lazsálhat, ugyanis az érzelmeivel egyetlen dolog nem távozott: az éhség. Ezúttal azonban nem érezte tehernek, csupán szükségesnek az életben maradáshoz. Gondolatban tervezgetni kezdte aznapi vadászatát, miközben kipattant a fehér takaró alól, meztelen testét melegítette az ablakon beáramló friss levegő. Nyújtózkodva húzta mosolyra ajkait, amikor hallotta, hogy léptek közelednek felé. Nem zavartatta magát azzal, hogy ruhát kapjon magára, szemérmetlenül nyitott ajtót az első kopogás után.

Sam Winchester meglepődötten és kifejezetten zavarban pislogott a meztelen lányra. Arcát elöntötte a pír, ahogy végigfuttatta tekintetét a puha bőr minden egyes négyzetcentijén. A dús kebleken, melyekre egykor kezei szorultak, a lapos hason, a hosszú, kecses lábakon... Nagyot nyelve próbálta elkapni pillantását, ám képtelen volt titkolni, milyen hatást is gyakorolt rá a látvány. Megrázta a fejét és kiszáradt ajkait megnyalva próbált megszólalni.

-Mit szeretnél, Sammy? - döntötte oldalra fejét a lány, hosszú tincsei simogatták fedetlen vállát.

-Nem... - próbált válasszal szolgálni, ám meg kellett köszörülnie torkát. - Nem szeretnél inkább felöltözni előbb? Kérlek.

Lilith szemforgatva hátat fordított vendégének, csípője ringva követte lépéseinek ütemét, miközben a szaténköntösébe bújva visszasétált az ajtóban ácsorgóhoz.

-Nem emlékszem, hogy eddig kifogásod lett volna ez ellen. - jegyezte meg, összekötve a ruhadarab övét.

-Nem ezért jöttem. - próbált magyarázatot találni a fiú.

Ugyanakkor nem is hazudott. Látogatásának célja oly világos volt, akár a nap, és nem is kellett volna mindenféle mentegetőzésbe bocsájtkoznia, ám jobbnak látta, ha nem ugrik a közepébe. Az, hogy talán ő lehet a lány kapcsolója, az egyetlen kapaszkodójuk volt, így nem lett volna felettébb okos ötlet már az elején elbaltázni. Óvatosan kellett közelednie a vámpírhoz, és a legkevésbé sem felzaklatnia, így nagyot nyelve lépett be mellette a hálószobába és letelepedett a még meleg ágyra.