Két világ között

26.Fejezet-Egy lépés közelebb, egy távolabb

 Érdekes dolog a gondolatelterelés kísérletének szerepe az életünkben. Valahányszor arra kényszerülünk, hogy bármilyen áron kiszakítsuk magunkat elménk ismétlődő hurkából a problémák örvényében, egy már ismerős metódusba menekülünk. Az ismeretlen megannyi félelmetes dolgot rejteget, azonban amit már ismerünk, melegséggel töltheti el a szívünket, és nyugtatólag hathat háborgó lelkünkre. Ugyanakkor kimondatlan törvény, hogy ha erőszakkal igyekszünk kicsikarni az élettől a vágyott megnyugvást, semmiképp nem szolgál mással, csupán keserű emlékekkel.

Lilith mély sóhajjal lépte át a könyvesbolt küszöbét, azon reménnyel, hogy talán az ismerős környezet, mely iránt annyi szeretetet táplált, majd leköti egy kis időre. Csalódottan konstatálta azonban, hogy végérvényesen azzá a helyszínné avanzsált, ahol minden kezdődött. A csengővel felszerelt ajtón lépett be pár hónapja a két vadász, akik felforgatták az életét. Jóllehet, tökéletesen tisztában volt a ténnyel, miszerint a történtek előbb-utóbb bekövetkeztek volna nélkülük is. Nem tudott szabadulni azonban az érzéstől, mely azt táplálta belé, hogy talán elkerülhette volna a dolgok intenzitását. Minden, amit át kellett élnie, és melyeket valószínűleg még át fog - nem a véletlen műve. Talán hivatott volt valamire, talán meg volt írva a sorsa, ám képtelen volt elfogadni, hogy ölbe tett kézzel kellene ülnie, és harc nélkül feladnia. Hálás volt a körülötte levőknek, viszont az elmúlt hetekben mást sem tapasztalt, csupán ellentmondást. Ki kellett szakadnia a hétköznapok fájdalmas monotonitásából, valamiért mégis az ismerősbe menekült, az újdonság iránt megkeményedett véleménnyel viseltetett.

Kezében egy papírlapot szorongatva adott magának néhány percet, hogy körülkémlelje a helyiséget, mely az elmúlt években csaknem az otthona volt. Ezúttal azonban a keserűség mardosta torkát, szemei összeszűkültek a gondolatra, hogy sosem kaphatja vissza a régi életét. Akarta azonban? Újra az a naiv és elveszett lány akart lenni, akinek fogalma sem volt az életét körülövező titkokról? Aki szüleinek értelmetlen halála miatt megannyit szenvedett? A tudatlanság a boldogok fegyvere, ő azonban ezen áron már nem kívánta annyira a boldogságot. Joga volt tisztában lenni azzal, hogy mégis mit szánt neki a sors, még ha foggal-körömmel is kellett harcolnia érte. Sosem akart olyanná válni, mint Damon, életében egyetlen egyszer sem fordult meg a fejében, hogy átváltozzon, az igazság azonban az volt, hogy ezen ok ellenére is... Sokkal inkább önmaga volt, mint emberi léte alatt valaha. Erősebb, gyorsabb, határozottabb. Persze mint a természet törvénye szerint mindennek, ennek is volt hátulütője. A felerősödött érzelmek. A fájdalom, a félelem, az éhség... Az éhség volt a legrosszabb. Hiszen valahányszor megízlelte az immár táplálkozása alapjául szolgáló nedűt, másra sem vágyott. Ahogy a kiszáradt erei pulzálni kezdtek, és elöntötte az adrenalin, miközben fogait belemélyesztette áldozatába... Olyankor úgy érezte, hogy az egész világ megszűnt körülötte, és csak ő, meg a hatalma léteztek. Igen, erőteljesnek és legyőzhetetlennek érezte magát. Ám képtelen volt visszafogni magát, ha nem akarta, hogy a Salvatore ház lakosai még jobban rászálljanak.

Elterelvén gondolatait, fogta a kezében szorongatott papírlapot és kítűzte az üvegajtóra. Hirdetése szerint ideiglenes dolgozót keresett, aki átvette volna tőle a teljes munkakört egy kis időre. Nem adhatott meg pontos időpontot, hiszen ő maga sem tudhatta, mikor ér véget a problémák vihara. Ugyanakkor a szíve is belesajdult a gondolatba, miszerint szeretett üzlete le kell, hogy húzza a rolót, így ezen döntést vélte a leghelyesebbnek. Remélte, hogy talál valakit a pozícióra, aki megfelelő lehet, és nem csak az idejét húzza a kereséssel. Fontos volt számára a bolt, és az évek során annyira a szívéhez nőtt, hogy esze ágában sem volt megszabadulni tőle.

Miután kihelyezte a hirdetést, a pultja mögé sétált és körülkémlelte a helyiséget. A nap első sugarai kellemes fénnyel világították meg a különféle könyvek gerinceit. A szellőztetés hatására friss illat lengte körbe őket, melybe a Grillből szerzett kávé aromája színezett. Annyira hétköznapi, annyira ismerős jelenet volt, hogy belesajdult a szíve. Hiszen már soha többé nem fogja magáénak érezni ezt az életet. Az a Lilith, aki olyan bizonytalanul és rettegve nyitott a világra, meghalt, amikor elindult a vámpírrá válás útján. Talán boldogabb volt így, halottan... Új énjét senki nem vehette el tőle, még ha bizton állították is, hogy nem adják fel az áttérítési kísérletüket. Ezen gondolatra ökölbe szorult a keze, hiszen lelki szemei előtt felvillant Sam arca, és a veszekedésbe fúló beszélgetésük. Annyira vak bizalmat szavazott neki, hogy észre sem vette a tekintetéből áradó aggodalmat és félelmet. Hitte, hogy ő más, hogy képes hagyni, hogy maga boldoguljon. Talán pont önnön érzelmei sodorták kapcsolatukat a peremére. Lilith ezúttal örült, hogy azon a bizonyos estén nem viszonozta a szavait. A felismerés, mint villámcsapás hatolt belé. Talán tudatalatti védekezési mechanizmus lett volna? Hiszen, ha ő maga is kimondja, akkor megmásíthatatlanná válik, onnan nincs visszaút... Hitetlenkedve megrázta a fejét, hiszen nem gondolta, hogy ez lehetséges. Ugyanakkor elméje legmélyén ő maga is tisztában volt vele, hogy az igazságra döbbent rá...