Két világ között

16.Fejezet-Felkészülés

A történtek után a szőke boszorkány úgy viharzott ki a Salvatore házból, mintha az életéért menekült volna-amely nem is állt annyira messze a valóságtól. Ugyanakkor az épület népessége nem csökkent túlzottan, az ideiglenesen beköltözött egyének elfoglalták szobáikat, és egyetlen szóval sem illették az eseményeket. Jóllehet, ennek oka bizonyosan az volt, hogy nem akartak vékony jégen táncolni. Egyértelmű volt a tény, miszerint előbb-utóbb szóba kell hozniuk a végzetes információt, ám mindenki egyetértett abban, hogy hagyniuk kell időt a lánynak. Látszólag megviselte az életét körbefonó sorsszerű terv, azonban igyekezte ezt a lehető leghitelesebben palástolni, és a gondolkodás helyett belevetette magát a munkába. Megállás nélkül gyakorolt a pártfogójává vált Estherrel, aki minden erejével azon volt, hogy a lány képes legyen kordában tartani a mágiáját. Azonban a siker némileg váratott magára, hiszen a gyakorlatok megfelelő szintű koncentrációt és odafigyelést igényeltek. Lilith kifejezetten igyekezett és nem érdekelte, ha már órák óta mással sem foglalkoztak, ám a tény, miszerint mindez csupán elterelési hadművelet volt az elméjében dúló viharral szemben, némileg csökkentette esélyeit a sikerre. Túl sok volt az életében történt változásokból, és esze ágában sem volt ebbe jobban belegondolni, hiszen akkor képtelen lett volna visszavonhatatlanul beletörődni és szembenézni vele. Áldozati báránynak szánták, és jóllehet, nem állt szándékában feladni harc nélkül, ez mit sem enyhített a közelgő veszély súlyosságán. Minden egyes porcikája küzdött a testében lakozó varázsenergia ellen, el sem tudta képzelni, milyen következményekkel járna, ha mindezek tetejébe még vámpírként is kéne élnie. Rettegett, még csak a gondolatba is beleborzongott, ám nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy az érzelmei elvonják a figyelmét. Kimondatlanul is világos volt, hogy közelgett a nap, amikor eljönnek érte, és ez megbéklyózta a mindennapjaikat.

-Lilith. - szólalt meg Esther egy hosszú, gyakorlással teli nap után. - Ideje lenne pihenni.

-Nem, folytatnunk kell! - pihegett a kimerült lány.

Az ágyon ücsörgő boszorkány tetőtől talpig végigmérte a harcias kedélyű társát. Pontosan tudta, mit érezhet, azonban elnéző volt vele szemben, a körülmények miatt. Képtelen volt ám tovább nézni tétlenül, ahogy lassan tönkreteszi magát. Tisztában volt vele, hogy éjszakánként sem alszik. A kérdés csupán az volt, hogy a rémálmok, avagy önnön életének borzalmai miatt.

-Nos, én pihenek. - felelte mélyet sóhajtva. - Neked is azt kéne tenned. Mikor aludtál utoljára?

A lány nem válaszolt, csupán lecsavarta vizes flakonja kupakját, és nagyot kortyolt az üdítő folyadékból. Arcán legördült egy izzadságcsepp, ahogy az asztalra támaszkodott. Valóban kimerült volt, ám egy cseppnyi kedve sem volt a beszélgetéshez, hiszen amint kimondaná, amit valójában érez, minden túl valóságossá válna.

-Jól vagyok. - erőltetett magára egy halvány mosolyt, jóllehet tudta, ezzel nem lesz képes átverni a boszorkányt.

-Tudom, min mész keresztül.

-Nem. - felelte a kelleténél erélyesebben a lány. - Nem tudod. Egyikőtök sem tudja.Látom, hogyan néztek rám, és látom, mit csináltok. Óvatosak vagytok, nehogy megint kirobbanjak. Jól vagyok. Hadd koncentráljak a felkészülésre, különben gondolkodnom kell, és ha gondolkodom, képtelen vagyok nem arra, hogy bármelyik percben itt lehetnek értem, és ti készen álltok feláldozni magatokat! - fakadt ki, szinte köpve a szavakat.

Gyűlölte, hogy ő állt a dolgok középpontjában, melyhez sosem volt hozzászokva, és sosem kívánta. A sors azonban közbeszólt, és elintézte, hogy az emberek, akiket szeretett, az ő védelmében bármire képesek legyenek. Egyrészt ezért is akarta oly elhivatottan az irányítása alá vonni az erejét. Hogy a végső pillanatban képes legyen ő vállalni a védelmező szerepet. Nem akart a gyenge áldozat lenni többé.