Királyi vér

A világ ahova mindig is vágytam

Valószínűleg kiesett jó pár óra. Az utolsó emlékem az az, hogy Michael felém fordul, éles szemfogakkal, vértől maszatos arccal és azt mondja: A halál nem válogat. Hogy miért mondta azt nem tudom, talán menőnek akarta hinni magát. Ami meglep, hogy engem ez egyáltalán nem rémít meg, legalább most már tudom, hogy nem vagyok őrült. Az sokkal inkább aggaszt, hogy miként reagáltam én a támadásra, mintha valami ősi ösztön vette volna át a testem irányítását.

- Jó reggelt Csipkerózsika – köszöntött Michael, mire kinyitottam a szemem és a kocsi tetejét láttam magam előtt. – Mindjárt a határnál vagyunk, jó lenne, ha embert faragnál magadból. Nem szeretnék még több galibát az emberekkel.

- Hova megyünk? Melyik határ?

- Szlovák. Azt pedig nem mondom meg, hogy hova megyünk – válaszolta.

Felültem az ülésen és végignéztem magamon. Tiszta póló volt rajtam, ám a hajam vértől volt gubancos. Gyorsan benéztem a pólóm alá és döbbenten vettem tudomásul, hogy nyoma sincs a Barbi által okozott karmolásoknak. Egy dolog bizonyította csupán, hogy megtörtént, a véres hajam és a véres melltartóm. Nem tudtam, hogy sírjak vagy hálálkodjak. Valaki átcserélte a pólómat, viszont a melltartómat rajtam hagyta, vagyis akkor biztos nem egy pedofil kukkoló, de akkor is látott melltartóban! És a rohadt életbe bugyiban! – gondoltam dühösen, ahogy szemügyre vettem a fekete farmert.

- Ti nők. Visítoztok, hogy fehérneműbe látnak titeket, viszont a bikiniben ott illetgetitek magatokat – morogta Michael mit, aki tudja, mire gondolok.

- Szállj ki a fejemből Edward – húztam össze a szemem haragosan.

Michael felháborodva nézett hátra rám, tekintete szinte örvénylett, ahogy vicsorogva rám meredt.

- Soha ne merészelj egy kitalált karakterhez hasonlítani, aki ha létezne, szégyent hozna a fajtánkra!

- Edward Cullen igenis...

- Melegen ajánlom, hogy be ne fejezd – mordult rám még mindig vicsorogva.

- Jesszusom, az embernek már kedvencei se lehetnek – forgattam meg a szemem és átmásztam az első ülésre. – Szóval vámpír vagy.

- Az – vakkantotta oda.

- És gondolatolvasó, mint...

- Mirabella!

- Vlad Tepes – fejeztem be és mosolyogva pillantottam rá.

- Igen ez már elfogadható hasonlat – biccentett ellazulva. – A kesztyűtartóban találsz nedves törlőkendőt, a határ után át is öltözhetsz majd a benzinkúton.

Lenyitottam a napellenzőt, majd a kis tükörben szemügyre vettem magam. Az arcomon pár vércsepp volt, a nyakam viszont már durvább volt, a gyomrom fel is fordult tőlem.

- Ez az én vérem?

- Az a ribanc egy fő eret ért.

- És adtál a véredből, hogy meggyógyuljak? – tippeltem.

- Nagyon tájékozott vagy – kuncogott fel. – De igen, kénytelen voltam, te nem gyógyultál volna elég gyorsan.

- Elég gyorsan? – visszhangoztam.

- Ha ennyire okos vagy, már tudhatnád, hogy nem átlagos ember vagy – pillantott rám.

Homlok ráncolva törölgettem az arcom a nedves törlőkendővel, míg azon agyaltam, hogy mi lehetnék. Elég fontos vagyok, ha három farkas akart megölni és apa egy vámpírt küldött el értem. Lehet, parázs vagyok, mint Reyder a Kaptár könyvekből, vagy pedig mora mint Lisa a Vámpírakadémiából, esetleg talán olyan, mint Renessmee az alkonyatból. Az első két esetben idővel én is meg öregszem, az utolsó esteben viszont örökké fogok élni. De az is lehet, hogy nem vámpír vagyok, hanem árnyvadász.