1. fejezet - A kaland elkezdődik

483 12 1
                                    

1740, London, Anglia

A lány nemrég értesült a hírekről. Egy közeli tó felett ívelő hídról állva figyelte fodrozódó tükörképét. Nemzetiségét tekintve japán volt, ám korai felnőtt életének mindennapjait az angol királyi udvarban töltötte. Minderre az apja diplomata munkája miatt kényszerült, aki fontos tárgyalásokon és egyéb megbeszéléseken vett részt a szigetországban. A lány még csak 15 éves volt, mégis ismét szorult helyzetbe hozták, mikor ismét el kellene hagynia "Otthonát". Végignézett öltözetén, ami a felsőbb rétegekbe tartozó hölgyekéére vallott. Hosszú kék ruháján fehér fodorsáv futott végig nyakától a derekáig. Még több rétegnyi szövet a szoknyája alatt, hogy meglegyen a korra oly jellemző divatos "formája". Haját a feje tetején kontyba tűzték, néhány csigába göndörödő kósza hajfürttől eltekintve, amik szabadon omlottak alá arcára.
- Miért pont Amerika? - kérdezte mintegy önmagától. - Olyan, mintha csak most költöztem volna ide, és olyan messze van.
Egy korábban szedett százszorszépet ejtett a vízre és elmerülten nézett utána, amint a kis virág nyomán tükörképe szertefoszlott, majd hamarosan ismét összeállt.
- Kagome kisasszony! Az édesapád beszélni óhajt veled! - kiáltott cselédlánya, és egyben legjobb barátnője, Sango.
Kagome felsóhajtott, és lassan megindult barátnője felé.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

A férfi gondterhelten lépkedett dolgozószobája cseresznyepiros íróasztala mögött. Kezeit összefűzte a háta mögött, és hosszan felsóhajtott, majd ismét nagy levegőt vett.
- Apa? - lesett be Kagome a résnyire nyitva hagyott ajtón. - Látni akartál?
- Ó, igen, gyere csak be, Angyalom!
Kagome úri hölgyhöz méltón foglalt helyett az íróasztal előtti bársonyszékben, apja nagy örömére, aki a vele szemben lévő székre huppant le.
- Tudom, hogy ez a költözés szigorú veled szemben, de ez mindannyiunk érdeke.
- De hiszen majdnem egy évünkbe került, amíg Japánból ideutaztunk és örülök, hogy végre szilárd talajt érezhetek a lábaim alatt! Nem akarok további három hónapig vitorlázni egy hajón!
- Tudom, kedvesem, de szükségem van rád és az édesanyádra. Nem tudom, milyen hosszú időt kell majd ott töltenem, és az sem garantált, hogy visszatérek-e valaha.
Kagome csüggedten lehajtotta a fejét és azon fáradozott, hogy kisimítsa szoknyája ráncait.
- Hé! - szólt apja, miután megkerülte asztalát, és kezével felemelte lánya állát. - Ne hagyd, hogy ennyire lehangoljon! Te vagy a legerősebb lány, akit valaha is láttam! Még a királynő őrei sem érhetnek a nyomodba!
Kagome halványan elmosolyodott a kijelentés hallatán, de szinte rögtön újból elkomorodott.
- De ez túl hirtelen jött! Holnap - holnap már utazunk!
- Ne aggódj annyira ezért, drágám! Legalább mielőbb túl leszünk rajta, rendben? Majd mi....
- Miért fontos ennyire ez az utazás? Mi folyik itt?
Csengett Kagome halk, suttogásnál alig hangosabb hangja.
- Nos, kedvesem, az én dolgom emiatt aggódni. Csak menj vissza az édesanyáddal és fejezzétek be a pakolást. Hajnalhasadtával indulunk.
Kagome még kicsit nézte, amint apja szórakozottan forgatja ujjai között töltőtollát, azután lassan felállt, és kisétált egy nagy nyitott terembe. A hátborzongató csendet csak lépései halk zaja verte fel, de ekkor Sango került a látóterébe.
- Jó napot, Kagome-chan! Ha nem sietsz, lekésed a teázást!
Kagome rámosolygott barátnőjére, aki bátorítóan viszonozta a gesztust.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

Kagome kilépett a kocsiból a hideg levegőre. Acán alig érezte a nap halvány sugarainak melegét. Felnézett, és szemügyre vette annak a hajónak hatalmas árbócait, amin az elkövetkező három hónapot tölteni fogja. Az egész egy örökkévalóságnak tűnt. Hallotta, ahogy a tengerészek egymást szólítgatják a hajó felkészítése közben. Épp azt figyelte, ahogy csomagjaikat felviszik a rámpán, mikor feltűnt mögötte anyja.
- Gyere, csillagom! Ideje, hogy mi is felszálljunk - mondta lágy, természetes hangon a nő.
Kagome aggodalmakkal teli lassan felsétált a rámpán át a fedélzetre. Körülnézve körülbelül 12 tagú legénységet tudott összeszámolni, majd a hajó orrába ment, hogy onnan nézhesse a hullámzó vizet. Szívverése felgyorsult, mikor meghallotta a horgony felhúzásának zaját. A hajó hirtelen mozgásba lendült, Kagome pedig a korlátba kapaszkodott, hogy a zökkenés következtében nehogy elessen. A szél elég erősen fújt. Kagome futni kezdett a hajó túlsó vége felé, keresztül a lépcsőkön, míg a tatba nem ért, amely alatt a kapitány kabinja bújt meg. Itt újra belekapaszkodott a korlátba és a lassan zsugorodó dokkra függesztette tekintetét. A búcsúztatásukra érkező emberek búsan integettek a hajó után, Kagome pedig óvatosan visszaintett nekik.
- Minden rendben lesz, kisasszony? - kérdezte Sango.
Kagome megfogta a nyaka köré kötött kendőt, majd halkan csak annyit mondott:
- Remélem.
Hirtelen apja hangja ütötte meg a fülét, amint angolul beszélt valakivel.
- Út közben lesznek majd kikötők, ahol megállunk pihenni?
- Nem uram, egyenesen Amerikába megyünk.
Kagome hosszan felsóhajtott, és ismét az egyre távolodó szárazföldet figyelte.

Kagome esete az Ezüst Hanyou nevű kalózkapitánnyalWhere stories live. Discover now