Kagome esete az Ezüst Hanyou nevű kalózkapitánnyal

3. fejezet - A hajótörés

Már egy hét telt el azóta, hogy a két lány a kalózhajóra került. Miroku, bár tartotta ígéretét, mégis üldözte Sangot. A kapitány amennyire csak tudta, kerülte Kagomét, csakúgy, mint a lány őt. Csak akkor beszéltek egymással, amikor a kalóz kiosztotta aznapi parancsait. Kagome hálát adott Istennek, amiért a férfi többet nem vetette fel az ötletet, miszerint egy ágyban aludjanak. De végtére is élvezte a többi kalóz társaságát, akiknek legtöbbje kedves volt hozzá és Sangohoz is.
Aznap a kapitány szemmel tartotta a lányt, aki ismét a fedélzetet súrolta, éppen a férfi hatalmas széke előtt. Kagome végig magán érezte a tekintetet, és megpróbált nem olyan pozícióba kerülni, amivel "kellemesebbé" tehetné a kapitány nézelődését. A lány felállt, hogy megtörölhesse izzadtságcseppektől gyöngyöző homlokát. Nem gondolta volna, hogy a mai nap ilyen párás lesz. Kagome kiengedte haját, hogy legalább feltűzött kontya ne melegítse annyira a fejét. A kapitány arcán némi érdeklődéssel figyelt, ám a lány megpróbálta ezt figyelmem kívül hagyni. Felállt a szőr a hátán, amikor szeme sarkából észrevette, hogy a kalóz felült. Inkább tovább sikálta a padlót, de egy puffanás felriasztotta. Lassan felnézett, és tekintete épp az őt szemlélő kapitányra esett. Szíve hevesebben kezdett verni, mikor elkövette azt a hibát, hogy a férfi gyönyörű szemeibe nézett. Gyorsan félrefordította fejét és nagyot nyelt. A kalóz leguggolt. Megragadta a lány egyik karját és magával együtt felrántotta őt. Kagome megbotlott és egyenesen a kapitány karjaiba esett. A férfi megragadta a másik karját is és szorosan elé állt.
- Mégis mit csinálsz? - kérdezte remegő hangon Kagome.
Egy pillanatra a kapitány mélyen a lány szemeibe nézett, ami teljesen megbénította Kagomét. De a férfi tüntetőleg hirtelen szorosra zárta szemeit. A lányt a padlóra lökte és sietve berobogott a szállására. Kagome percekig csak kábultan ült, majd újra nekilátott a munkának.
Eközben kabinjában a kapitány arcát tenyerébe hajtva emlékezett.

~*Visszaemlékezés*~

- InuYasha! Idekint vagy? - kiáltott a strandon egy fehér ruhás lány.
Miközben végigsétált egy pálmafaligeten, hirtelen valaki hátulról megragadta és átölelte a derekát. A lány rémülten hátrafordult. InuYasha puha, fehér ingben és fekete nadrágban állt előtte. Egymásra mosolyogtak; a lány végigsimított a férfi mellkasán.
- Ne ijessz meg többé!
- Sajnálom - kuncogott.
A nő a férfi mellkasára hajtotta fejét, aki szorosan átölelte kedvesét.
- Olyan boldog vagyok, hogy végül idáig eljutottunk - mosolygott a lány.
- Már azt hittem, sosem tudjuk meggyőzni az apádat, hogy engedélyezze a házasságot! - válaszolt, és még szorosabban tartotta szerelmét.
- Szeretlek, InuYasha!
- Szeretlek, Kikyou!

~*Egy újabb visszaemlékezés*~

-Kikyou! Kikyou! Merre vagy? - próbálta túlkiabálni a puskaropogást és az emberi sikolyokat.
Már átnézte az égő házakat és az erdőt. A spanyol hadsereg azért támadt rá a kis kikötői városra, mert annak házaiban hajókat és más kikötőket fosztogató kalózokat bújtattak. InuYasha futott, ahogy csak bírt, és közben Kikyout szólongatta. Szíve megkönnyebbült, mikor meglátta felé rohanó kedvesét és ő sem lassította lépteit. De mielőtt átölelhették volna egymást, Kikyou hirtelen megtorpant.
- InuYasha? -suttogta erőtlenül.
A férfi rémülettel látta, ahogy a nő szájából vékony vérfolyam patakzott elő. A lány végül a földre rogyott; hátán több lőtt seb látszott. InuYasha ordítva rohant oda hozzá, hogy karjaiban tarthassa a nőt, akit szeret. Kikyou már halott volt; alatta hatalmas tócsában gyűlt össze saját kiontott vére. A férfi továbbra sem engedte el a testet, csak ölelte szorosan, mígnem ő is lövést kapott. De hanyou létére nem halt meg.
Bár nem volt más, amire annyira vágyott volna e percben, mint a megváltó halálra.

~*Visszaemlékezés vége*~

Valaki kopogtatott az ajtón.
- Kapitány? Bejöhetek?
- Menj innen, Miroku! - morogta válaszul.
Miroku lassan belépett.
- Úgy emlékszem azt mondtam, ne gyere be! - morgott immár hangosabban.
- Végül te is megláttad, nem igaz? - Miroku lassan leült mellé.
- Mit? Nem láttam én semmit sem!
- InuYasha, mióta csak az eszemet tudom, barátok voltunk.
- Azt hiszed,annyira jól ismersz?
- Azért vagy dühös, mert Kikyoura emlékeztet téged.
- Fogd be a szád!
- Minden rendben. Gyanítottam, hogy ez be fog következni - Miroku kezét InuYasha vállára tette.
- Nem tudom, miért csak akkor vettem észre, amikor ott előttem súrolta a fedélzetet - mondta most már valamivel nyugodtabban InuYasha. - És amikor kiengedte a haját, éppen olyan volt, mint Kikyou. Már maga a mozdulat is rá vallott. Nem tudom, hogy így meddig tudom eltűrni a hajómon.
- Ez érthető, barátom, de ne rajta állj bosszút.
- Ez az én hajóm! Azt teszek rajta, amit akarok!
- InuYasha, már öt éve annak, hogy Kikyou meghalt. Még mindig nem tudtad túltenni rajta magad, ugye?
- Nem, még nem - mordult fel InuYasha.
- Ez a lány nem Kikyou - sóhajtott Miroku. - Nem úgy viselkedik, mint ő. Ő egy teljesen más személyiség.
InuYasha félig dühösen, félig megvigasztaltan tekintett barátjára. De hirtelen felpattant és kiviharzott az ajtón.
- Tudom, hogy tudnám ezt kezelni!
Megragadta Kagome karját és felrántotta őt. Nem érdekelte, hogy a lánynak sikerült-e teljesen felállni, vagy sem. A hajókonyhába érve lelökte őt.
- Kérd meg a barátodat, hogy fejezze be a fedélzetet. Te idelent maradsz, szolga! Az összes fazék és serpenyő ragyogjon!
Ugyanazzal az erővel ragadta meg Sangot is, de őt a fedélzeten hagyta.
- Nem is hasonlít annyira Kikyoura, mint először gondoltam - mondta utána Mirokunak.
Miroku csak bólintott, mintha azt mondta volna: "Én megmondtam".