14. A jelentés és InuYasha múltja

90 3 0
                                    

Sesshoumaru talpig fehérben, arcán méltóságteljes kifejezéssel lépdelt le a pallóról a dokkra. Néhány hivatalnok türelmetlenül toporgott, arra várva, hogy a most érkezett démont és annak a kikötőben várakozó feleségét, Rint a Parlamentbe kísérhessék, ahol már többen kíváncsiak voltak a Kagomével és Sangoval kapcsolatos ügy előrehaladtára.
- Jó viszontlátni téged, Sesshoumaru-sama! – üdvözölte csillogó szemekkel a youkait Rin, majd mélyen maghajolt. Sesshoumaru ünnepélyesen a lányra nézett, majd karjaiba vonta feleségét és megcsókolta.
- Köszönöm, szerelmem. Hiányoztál – mondta közömbös, mégis őszinte hangon. Rin arcán széles mosollyal szinte belecsimpaszkodott férjébe, aki visszamosolygott rá.
Ekkor egy húszas évei elején járó fiatalember állt a páros elé.
- Uram, a kormányzó és a többiek már várnak ránk – mondta és tisztelgésre emelte jobb karját.
Sesshoumaru beleegyezve bólintott, és belekarolt Rinbe.
- Gyerünk, kedvesem, fontos fejleményeket kell jelentenem.
Rin válaszul jóképű férjére mosolygott, aki besegítette őt az egyik kocsiba.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*

Mr. Higurashi idegesen járkált Naraku asztala előtt. Naraku egy ideig türelmesen nézte a férfi tehetetlen dühét, majd megszólította:
- Higurashi-sama.
Higurashi bosszús pillantást vetett Narakura arcára.
- Sajnálom, uram, én csak...
- Nyugtalan amiatt, amit Kagoméról hallott, ahogy én is az vagyok.
- Ki fogja végeztetni azt a bizonyos Ezüst Hanyout, ha végre nyakon csípjük?
Naraku ördögi mosollyal felemelkedett székéből és kinézett a dolgozószoba hatalmas ablakán.
- Ne aggódjon, Higurashi-sama, meg fogja kapni, ami jár neki. Az a bitang fogva tartja jövőbeli menyasszonyomat. És nem tolerálom, hogy...
- Elnézést, uraim!
Egy fiatal, kék egyenruhás férfi lépett be az ajtón.
- Lord Sesshoumaru megérkezett.
Mr. Higurashi ettől még nyugtalanabb lett, de igyekezett megőrizni lélekjelenlétét. Narakura tekintett, aki bár látszólag nyugodt volt, belülről őrült indulatok feszegették testét. Higurashi már egy ideje eltervezte, hogy őt nevezi ki férjül lánya mellé. Hisz Naraku erőteljes és befolyásos nemes volt; lánya pont ilyet érdemelt.
Sesshoumaru szinte siklott a föld felett, ahogy a kormányzó és Higurashi elé lépett. A tábornok, aki szintén jelen volt a kapitánnyal valamint a Kagoméval való találkozásnál most a youkai háta mögött állt.
- Nos? Milyen új híreket tudnak közölni a lányomról? – kérdezte szomorúan kíváncsi szemekkel Higurashi.
- Remekül van – mosolyodott el a tábornok. – És...
- Ne rejtse el az igazságot Mr. Higurashi elől, tábornok – vágott közbe Sesshoumaru.
- Uram? – pislogott értetlenül a katonák vezére.
- Ahogy számítottunk rá – folytatta a youkai -, a lánya elég rossz állapotban van. Láncra verve, rongyokat viselt, szemei pedig mintha véraláfutásosak lettek volna.
Mr. Higurashi visszahőkölt, de Naraku csak elégedetlenül morgott.
- Akkor miért nem tettek ez ellen valamit?
- Mert sokkal könnyebb dolgunk lesz, ha itt várjuk meg őket.
A tábornok Mr. Higurashi fájdalomtól eltorzult arcára nézett, majd Narakura.
- Halottam már jobb mentséget is, Sesshoumaru – jegyezte meg gúnyosan Naraku.
Sesshoumarut a legcsekélyebb értelemben sem érdekelte a „dorgálás". Úgy döntött, még mélyebben megsebzi öccse becsületét.
- De nem én vagyok az egyetlen, aki fél-igazságokat harsog. Nem áll szándékomban nyugtalanítani önöket, de a kalóz, aki elragadta a lányt, arról is becses hírnevet ápol, hogy kihasználja a nőket, valamint meger...
- Elég! Semmi többet! – esedezett fejét szorongatva Higurashi.
- Holtan akarom őt! – szorította ökölbe kezeit Naraku. – Értették? És ha ide merne jönni, készítsék elő a kivégzését. Az ő érdekében ajánlom, hogy egy ujjal se érjen hozzá az ÉN Kagomémhoz.
- Legjobb tudásom szerint cselekszem majd, uram – mondta hűvösen Sesshoumaru.
- El is várom, vagy a földi söpredékkel, a többi youkai-jal együtt te is elpusztulsz! – Naraku indulatai kirobbantak, ahogy Sesshoumarura ordított.
- Igenis, uram. És sajnálom, hogy tőlem kellett megtudniuk, milyen szörnyű körülmények között tartják a lányt.
Higurashi lassan intett kezével, majd a szoba másik végében lévő ajtó felé sétált. Naraku közelebb lépett Sesshoumaruhoz.
- Gondolod, hogy jó döntést fog hozni?
A tábornok összezavarodva nézett két feljebbvalójára, de Sesshoumaru elbocsátotta őt, mielőtt visszafordult volna Narakuhoz.
- Nem tudom, elég-e ez ahhoz, hogy megmásítsa a szavazatát. Az emberi szív eléggé kiszámíthatatlan, ha a szeretteiről van szó. De legalább most már garantált InuYasha halála.
Naraku lopva az ajtóban várakozó Higurashi után nézett.
- Talán nem vagyok ember, de Kagome hozzám tartozik. Győződj meg róla, hogy az a féleszű testvéred hozzá se érjen!
- Féltestvér – mondta lenézően Sesshoumaru, majd hátat fordított társának és kilépett az ajtón.

Kagome esete az Ezüst Hanyou nevű kalózkapitánnyalHikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin