Kagome esete az Ezüst Hanyou nevű kalózkapitánnyal

22. fejezet - La Isla de Quatro Almas - Az út

- Föld! Föld! – hallatszott Samuel kiáltása.
A felkelő nap halvány fényével körülölelte a titokzatos szigetet. InuYasha fáradtan lépett ki kabinjából, ezüst hajtincsei borzoltan ültek fején. Kagome magára kapott némi ruhát és a köntösét, majd csatlakozott férjéhez, aki immár a hajó oldalánál állt. A lány megborzongott a hűvös szél simogatásától. InuYasha szorosan magához vonta szerelmét, hogy felmelegítse Kagome ernyedt tagjait.
- Miután elhagytuk ezt a szigetet, az életünk gyökeresen megváltozik majd... - suttogta a hanyou. Kagome torkában érezte a már ismert gombócot e szavak hallatán. Ekkor meglátta azt a hatalmas hegycsúcsot, ami a térképen is szerepelt. Magas volt és meredek. Maga a sziget is önmagában elég nagynak tűnt. Kagome még jobban simult InuYashához. Érezte, hogy a félelem átjárja a testét.
- Minden rendben lesz, szerelmem. Megígérem – a kapitány szavai némiképp megnyugtatták a lányt. – Megígérem, hogy megvédelek.
Eredetileg InuYasha a hajón akarta hagyni a lányokat, de tudta, hogy Kagome ebbe úgysem egyezne bele. Végignézett a partvonalon. Se egy város, se egy kikötő... A sziget elhagyatottnak és lakatlannak látszott.
- Bízom benned... - Kagome fejét a hanyou vállára hajtotta. InuYasha megremegett, karjait még jobban a lány köré fonta.
- Gyerünk, ti ketten! – korholta őket Miroku. – Szeretném még az est leszállta előtt magam mögött tudni ezt a helyet.
- Hé! – mordult fel InuYasha. – Úgy beszélsz, mint egy kapitány, pedig tudtommal én vagyok az egyetlen ezen a hajón!
Miroku szó nélkül megragadott egy zsákot, és az egyik csónakba helyezte. InuYasha fagyosan meredt az első tiszt irányába.
- Gyere már, hisz igaza van – engesztelte Kagome. Megfogta férje kezét és elindult visszafelé a kabinba.
InuYasha néhányat lépett a lány mellett, de úgy döntött, inkább kint marad ellenőrizni az embereit. Tíz perc után a legénység tagjai tátott szájjal bámultak az ismét a fedélzetre lépő Kagoméra.
- Arra gondoltam, hogy talán nem kéne összekoszolnom azokat a drága ruhákat, nem? – mentegetőzött mosolyogva a lány. Fekete nadrágot és hozzá való övet viselt, felső ruházatát egy bő, fehér ing alkotta, haját feltűzte.
- Azok az... én... az én ruháim? – InuYasha leesett állal bámulta csinos feleségét, aki jelenleg inkább hasonlított egy kalózra, mint egy hölgyre. Kagome kacsintva sétált el férje mellett, majd a csónakhoz ment. A hanyou kis híján térdre rogyott.
- Na mi van, te hős szerelmes?... Szentséges...! – Miroku elképedve nézte a felbukkanó Sangot, aki viszont az ő ruháit viselte. A lány pimaszul elmosolyodott, és csatlakozott Kagoméhoz.
- Szerintem most már nyugodtan becsukhatjátok a szátokat – nézett végig Kagome a még mindig dermedten álló legénység tagjain. A matrózok elvörösödve láttak ismét munkához. Miroku ravasz mosollyal közeledett Sango felé. Kezét egyre lejjebb eresztette, nagyjából fenékmagasságba...
- Sango, olyan vonzó v...
- Ne is gondolj rá, perverz! – ütötte el az első tiszt kezét Sango.
- Olyan aranyos az akcentusod!
- De hát neked is van!
- Igen, de... nem ilyen erős... és aranyos... - Miroku ismét a lány felé nyúlt volna, de Sango előre látta a mozdulatot, és arrébb lépett.
- Miroku...
Az első tiszt zavartan megköszörülte a torkát és folytatta a készülődést. Kagome és Sango fejcsóválva néztek össze. Eközben Shippou boldogan ugrott a csónakba.
- Mit képzelsz, mégis mit csinálsz? – kérdezte Paul a kis démont.
- De Kagome és a kapitány azt mondták, jöhetek!
- Igaza van – mondta kelletlenül InuYasha, miközben egy újabb zsákot dobott a lélekvesztőre. – Még hasznunkra lehet a felderítéseknél, és hogyha szűk helyekre kéne bemászni... - ördögien elvigyorodott – Na meg a jaguároknak is kell valami nassolnivaló, ha bejönnek a táborba.
- Kagome! – nyöszörgött a kis rókaszellem. Szemeibe könnyek gyűltek és rémülten meredt a kapitányra. InuYasha orrát megcsapta Kagome illata. A lány elég dühösnek tűnt. A hanyou lassan megfordult, és „Ugyan mi rosszat mondtam?" pillantással meredt Kagoméra. A következő másodpercben arcára rémült kifejezés ült ki, mikor felesége dühösen ráripakodott. Sango és Miroku tágra nyílt szemekkel inkább a háttérbe húzódtak.
- Elég ijesztő, mikor dühös! – állapította meg Miroku.
Sango sóhajtva bólintott.