Kagome esete az Ezüst Hanyou nevű kalózkapitánnyal

4. fejezet - A vudu hölgy

"Gondolom feltűnt, hogy InuYasha többször is "szolgának" szólítja Kagomét. Nos, valójában az eredeti angol szónak (wench) több jelentése is van. Az egyik a már ismert szolga, a másik, kis átalakítással asszony. Nem akartam, hogy egy 15 éves lányt folyton asszonynak szólítson valaki, és ez nem is mindig sértő kifejezés. Ekkor döntöttem a szolga mellett, így jelezve Inu részéről, hogy Kagomét alárendeltjének tekinti. Akinek viszont az első változat jobban tetszik, az a "szolgázás" helyébe nyugodtan képzeljen "asszonyozást". :)"

A lányok mutatták az utat, a férfiak pedig mögöttük haladtak. A legénység megmaradt tagjai szinte csak vonszolták magukat megfáradt lábaikon. Egész nap a part vonalát követve haladtak. Mind éhesek, szomjasak, és rendkívül kimerültek voltak. A lányok mégis emelt fővel sétáltak, és próbálták nem kimutatni, mennyire vágynak egy kis élelemre. A nap már lenyugodni készült. A navigátor kijelentette, hogy miután az immár vörösen ragyogó égitest végképp eltűnik a horizonton és a tájra sötétség borul, a csillagok állásából valószínűleg meg tudná határozni a helyzetüket. A szürkületben egyre nehezebb volt kivenni a tárgyak elmosódó alakját. Kagome szitkozódva megbotlott egy nagyobb farönkben és kis időn belül a földön kötött ki. Pár másodperc alatt összeszedte magát és megpróbált talpra állni. Legnagyobb meglepetésére a kapitány felsegítette.
- Köszönöm, uram - mondta a lány, miközben leporolta magáról a rátapadt homokot.
A férfi kábultan nézett a lány után, aki ismét megindult az úton, és észre sem vette, hogy az előbb "uram"-nak szólította a kapitányt.
Kicsivel később Sango is megbotlott, bár ő inkább a fáradtságtól, de Miroku elkapta, mielőtt még lehuppant volna a homokba.
- Köszö... - kezdte a lány, de ekkor megérezte, hogy a kalóz keze a fenekére tévedt. Megmaradt erejével hatalmas pofont kevert le a férfinak.
- Ostoba kéjenc! Mégis kinek képzeled magad?!
Azzal magára hagyta a meglepett, kezét arcára szorító Mirokut, aki kis idő múlva ismét megindult Sango után.

Mikor a nap végleg eltűnt a látóhatáron, a lányok úgy döntöttek, hogy a biztonság kedvéért inkább hátramaradnak, és előre engedik a fiúkat. Bár Kagome még egy darabig filózott rajta, hogy mi a biztonságosabb: megkockáztatni, hogy rátámad egy jaguár, vagy a kapitány mellett folytatni az utat. Végül mégis az utóbbit választotta. A kapitány egész nap csendes volt, amit Kagome eddig nem igazán tudott elképzelni róla. Egy hangos szava nem volt... Kagome most közvetlenül mellette haladt, ami láthatóan kikezdte a férfi idegeit.
- Miért csinálod ezt? - kérdezte végül, konokul előre nézve.
Kagome kissé meglepetten pillantott rá. Nem tudta, mit is kéne válaszolnia.
- Úgy tudtam, a rabod vagyok - felelte végül nyugodtan.
A kapitányt megdöbbentette a lány sorsába belenyugvó viselkedése. Úgy tűnik, az az egy hét, amikor rabszolgaként kezelte őt meghozta gyümölcsét. Mégis bosszúsan válaszolt a lánynak.
- Akkor ez azt jelenti, hogy MÖGÖTTEM kell menned. Nem tanították meg neked az etikettet? Ha egy férfitől elvárod, hogy a kísérőd legyen, mögötte kell haladnod.
Kagome rájött, hogy a kapitánynak igaza van, úgyhogy inkább megpróbált csatlakozni Sangohoz, de a férfi maga mögé húzta őt.
- Mögöttem maradsz! És ne nagyon ugrálj! - morogta.
Ezután ismét elhallgatott. Kagome keresztbe font karokkal csendesen lépdelt tovább, ahogy mondták neki, nehogy a kapitány még elkergesse Sangot és őt a csoportból. Dideregve dörzsölgette a hidegtől elgémberedett tagjait. Irigykedve nézte, ahogy Miroku Sangora terítette köpenyét, de nem szólt semmit. Tudva, hogy a kapitány semmit sem tenne a lány felmelegítésének érdekében, Shippou beleugrott Kagome karjaiba. Így melegíthették egymást és a hanyou sem ripakodott rájuk.

*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~*~

-Fényt látok! - kiáltott fel az egyik kalóz.
Mindenki a mellettük húzódó erdő felé fordította tekintetét. A sűrű fák fekete rengetegében egy vöröses-narancssárgán pislákoló fénypont került a látóterükbe. A kapitány előrántott hüvelyéből egy öreg, rozsdás kardot.
- Tetsusaiga! - kiáltotta.
A régiség ekkor hatalmas, agyarszerű penge alakját öltötte fel. A penge és a markolat találkozásánál piszkosfehér bunda lógott alá. Kagome a kardra bámult. A homályban ezüstös színűnek gondolta, de mikor a hold halvány fényével megvilágította, inkább fehérnek tűnt. A kapitány a fák közé vetette magát. Kagome utánarohant, annak ellenére, hogy Sango a nevét kiabálta. Kis idő múlva egy tisztásra ért. Rémülten figyelte, amint a kapitány kardját egy öregasszony torkához tartja.
- Kapitány?!
- Fogd be, szol...!
- Ülj csak le a tűzhöz, gyermekem. Úgy nézel ki, mintha majdnem halálra fagytál volna ebben a hidegben - mondta nyugodtan a nő, és nem is törődött InuYasha pengéjének fenyegető közelségével.
Kagome a kapitányra nézett, majd leült a vörös táncot járó lángok mellé, hogy kicsit felmelegedhessen.
- Te rám hallgatsz, szolga! - kiáltott a kalóz. - Nem vala... mi a pokol?!
Az asszony megérintette a férfit, aki ettől szó szerint megdermedt és nem tudott mozogni. Mielőtt ismét szóra nyithatta volna a száját, a nő hozzávágott egy kisebb kavicsot, ezzel jelezve, hogy nem kíváncsi a mondanivalójára. A kapitány csak szemeit forgathatta vadul, szemöldökét ráncolhatta illetve a kalap alatt lévő füleit mozgathatta.
- Ülj amellé a fiatal lány mellé, de csendben! - szólt az asszony.
A kalóz teste engedelmeskedett a nő akaratának. Kagome végignézett az őket körülvevő fellógatott gyógyfüvek, tollak, állatok és állati koponyák tengerén. Ekkor a legénység megmaradt része is a tisztásra ért.
- Békével jöttünk - szólt mosolyogva Miroku. - Hajótör...
- Hajótörést szenvedtetek. Tudom... Miroku - mondta a nő, mikor a kalózra nézett egyetlen jó szemével. Ezután ő is elmosolyodott. - Gyerünk, uraim, ártalmatlan vagyok.
Sango letelepedett Kagome mellé, Miroku pedig Sango mellé. Sango már hozzászokott az őt szinte mindenhová követő Miroku jelenlétéhez, csak az idegesítette, amikor a férfi ölelgette, vagy hátsóját markolászta. Kagome kezeit továbbra is a tűznél tartotta, hogy végleg kiűzze belőlük a dermesztő hideget. Ránézett a kapitányra, aki összevont szemöldökkel őt nézte.
- Már megint mit csináltam? Elegem van, hogy mindig olyanok miatt kerülök bajba, amiket el sem követtem - mondta csalódottan és inkább újra a lángok játékát figyelte.
Sango is körbetekintett a tisztáson, majd ismét Miroku szólalt meg:
- Nem tudom nem észrevenni a kunyhódat és azt a varázslatot, amit a kapitányra bocsátottál. Mi vagy...?
- Én csak egy ártalmatlan vudu hölgy vagyok. A nevem Kaede.
Kagome több száz lepke vad kavargását érezte a gyomrában, és észrevétlenül közelebb húzódott Sangohoz.
- Feloldom rólad a varázslatot - nézett az asszony ismét a kapitányra -, amennyiben megígéred, hogy úriemberhez méltóan fogsz viselkedni, főként a melletted lévő a fiatal lánnyal szemben, akiről látom, hogy aranyszívű, kedves, viszont rendkívül makacs - nem is tudom, hogy tudod őt elviselni, kedvesem!
Kagome melegen mosolygott Kaedéra.
- És most, fiatalember - intett az asszony - az átok lekerült rólad, de ne merészeld bántani vagy fenyegetni a kisasszonyt melletted.
A kapitány felmordult, majd megpróbált felállni, de nem tudott. Kiáltásra nyitotta száját, de tekintete találkozott az öreg hölgyéével. Inkább visszaült és dühösen meredt Kagoméra. Mókás lett volna ingerelni a kapitányt és megtagadni parancsait, de Kagome már megtanulta, hogy komolyan kell vennie a férfit. Nem nézett rá, de magán érezte a dühtől tűzként perzselő tekintetet. Ekkor mégis a kalóz szemeibe nézett. Ugyanúgy néztek egymásra, mint a lány elrablásának éjszakáján, de tekintetükbe ezúttal féktelen düh és csalódás is vegyült.
- Kagome, nyugtalan vagy valami miatt, gyermekem? - kérdezte Kaede.
- Ano (izé), nem, jól vagyok - hazudta.
Kagome megpróbált még közelebb húzódni Sangohóz és távolabb a kapitánytól, de a férfi rámordult. A lány ekkor felkelt és távozni készült, de az öreg hölgy hangja megállította.
- Ó, ne tedd ezt, kedvesem! Errefelé olyan vadállatok is tanyáznak, amik könnyűszerrel árthatnának neked.
Kagome visszafordult és a kapitányra mutatott.
- Egyikük sem lehet olyan rettenetes, mint ő! Most elmegyek sétálni egyet, és senki se kövessen! - majd ismét megindult.
- Keh! Menj csak! Ha megtámadnak, a szerencsétlen állatot még jobban fogom sajnálni, mint téged!
Hosszú hallgatása után most végre Sango is közbeszólt.
- Kapitány, uram... Már megbocsáss, de miért vagy ilyen bunkó Kagoméval? Nehéz időszakon megy keresz...
- Mondtam, hogy beszélhetsz?!
Kaede meglegyintette kezét, mire a kapitány ismét megdermedt. Az asszony elé térdelt és az elméjébe tekintett, hogy beláthasson a kalóz legmélyebb gondolataiba is.
- Jaj nekem! - kiáltott halkan a nő.
- Mi az? - kérdezte az egyik matróz.
- A magánélete kedvéért nem fedek fel előttetek mindent, de...
A többiek tudta nélkül eközben Kagome egy közeli fa mögött állva hallgatózott. Kaede pedig folytatta.
- Fiatalember, te aztán szép kis múlttal büszkélkedhetsz. Végtelen keserűség és gyűlölet jutott neked, de... egy szerelmet is látok itt... nem tudom megmondani, hogy a múltban, vagy mostanában, de volt valaki, akinek sorsát nagyon a szíveden viselted.
- Kicsoda? - kérdezte Sango.
Mivel a kapitány nem tudott figyelmeztető pillantást küldeni Mirokunak, a fiú közelebb hajolt Sangohoz és halkan válaszolt.
- Néhány évvel ezelőtt szerelmes volt egy nőbe. Már a házasságot tervezték, de a lányt megölték egy nappal az esküvőjük előtt.
Kagome szintén hallotta ezt. Szemei tágra nyíltak döbbenetében. Nem tudta elképzelni, hogy a kapitány képes lett volna szeretet kinyilvánítására. Kaede ekkor kissé hátrébb lépett.
- Hát ez meg mi? - kérdezte, miközben levette a kalapot a kapitány fejéről.
A kapitány hallotta Miroku és Sango beszélgetését. De ami még rosszabb volt számára, hallotta Kagomét és érezte az illatát. Az öreg hölgy felkiáltott.
- Nem szeretnék a rá tartozó részletekbe bonyolódni, de gondolom látjátok ezt a kardot az oldalán? Gondoskodjatok róla, hogy sose menjen sehova nélküle!
- Miért? - kérdezte Miroku.
Biztos vagyok benne, hogy néhányan tudtok róla, de nem osztom meg a kisasszonyokkal és ti se tegyétek!
- Csak nem rosszabb, mint gondoltam? - nyikkant meg Kagome.
- Kagome?! Gyere vissza, és ülj le a kapitány mellé. Ne aggódj, biztonságos - kiáltotta Kaede.
Ekkor közeli bokrok leveleinek zizegését hallhatták a tisztáson ülők, majd egy bizonytalan és halk "Nem!"-et.
- Gyerünk, Kagome-chan! - szólt Sango is.
Kagome végül felfedte magát, lassan a kapitányhoz sétált és leült mellé, de még véletlenül sem nézett rá.
- Felajánlhatok nektek egy kis élelmet? Az éjszakát eltölthetitek a kunyhómban is, és holnap reggel elmehettek a faluba - mondta meleg mosollyal Kaede.
- Jobb, ha elkezded a vacsorakészítést, öreg boszorkány, vagy nagyon fogsz sajnálkozni!
Kaede csak sóhajtott és figyelmem kívül hagyta a felszólítást. A varázslat még mindig működött a kalózon.
- Megyek, és hozok valami vacsorának valót - mondta az asszony, majd felkelt.