,,Itt vagy velem"

1.2K 76 15
                                    

(Jimin szemszöge)

Az idő már öt óra körül járhatott ,az izgalmas délelőttünk után Jungkook azt mondta fürödjek le és persze mossam is ki magam ,igaz hozzá vágtam egy párnát de persze meg tettem amit kért
Ő vissza ment a suliba mivel volt még órája azt hiszem tizedikesekkel meg persze velünk
Írtam gyorsan Taenek hogy mi a helyzet de szerencsére nem akadt ki
Utána következett Namjoon hyung akinek szintén elmondtam az egész Jungkook kibékülős dolgot, örült neki és mondta hogy ha történne valami nyugodtan lakhatok náluk. Szóltam neki hogy este még elszaladok a cuccaimért úgyhogy majd vár

Egy órakor úgy dönttem készítek valami ebédet mire Jungkook haza ér úgyhogy neki álltam Kimchit csinálni, meg főztem hozzá egy kevés rizst is.
Két óra alatt kész lettem mindennel szóval le basztam magam a kanapéra majd elő vettem a biosz könyvem hogy tanuljak egy kicsit mert drágalátos ,szeretett tanárom eléggé megbüntet ha ez nem sikerül jól
Negyed négykor nyitódott az ajtó majd Jungkook esett be rajta ,,kicsit" mérgesen
Esküszöm ilyenkor mozdulni nem merek mert kurva ijesztő
Le vette kabátját amit aztán a fogasra akasztott majd felém sétált és egy puszit hintett homlokomra

-A-akkor nem rám haragszol ugye?..-
-miért van rá okom?-
-nem,nincs csak azt hittem..-
-csak felcseszett az igazgató..semmi komoly-be feküdt mögém majd mellkasára húzott
-Mi jót csinálsz?
-Tudod kicsit szemét ám a biosz tanárom nem tudom ismered-e , nagyon sok hülyeséget ad fel..-
-igen?-
-uhumm.. néha elég bunkó , és ijesztő ha mérges...jaaa meg túl sokat kér-
-még mindig a diákom vagy ugye tudod?..-
-igen..miért?-
-mert simán beírhatnék neked ezért egy csúnya szaktanárit..-
-De szeretsz és nem teszed meg ugye?..-
-Pontosan..,de segítsek?-
-kérlek...-

Úgy egy órát szenvedtem a tanulással mire Jungkook nagy nehezen meg nem értette velem mi hogy is van.. de ezután kaptam ötvenmillió puszit Kooktól mert főztem neki ebédet amit gyorsan megettünk majd vissza feküdtünk a kanapéra
Az idő este hat óra körül járhatott amikor is hirtelen eszembe jutott valami
-BASZKI!!-
-Mi a baj?-
-Francba..hol a telefonom?-
-Asszem a konyhában miért?-szegényen keresztül másztam majd a telefonomért futottam és mikor megnéztem az értesítéseket meg állt bennem az ütő
19 nem fogadott hívás Felixtől és vagy 30 üzenet
Basszameg teljesen elfelejtettem a találkozót
Próbáltam vissza hívni de most ő nem vette fel ... mindegy majd holnap bocsánatot kérek tőle
Aztán eszembe jutott Namjoon is ,oda is el kéne még mennem
Vissza sétáltam a nappaliba, rá feküdtem Jungkookra majd a nyakába fúrtam fejem és megpróbáltam közölni vele hogy én aztán nem buszozok..
-ejvizsel Nyamékhoz?-
-ki visel el mit?-
-mondom el viszel Namékhoz?-
-miért akarsz te oda menni?-
-vissza akarok költözni ide...
-jólvan ,akkor menjünk ,de csak 10 perc aztán jövünk mert fáradt vagyok rendben?-
-oké..-

Mikor oda értünk Jin eszméletlen boldog volt , olyanokat mondott hogy már réges régen sejtette hogy van valami köztünk Jungkookkal mert ő nem viselkedne így egy normál diákjával, meg hogy szeretne minket többször látni
Még vacsorát is akart gyorsan főzni hogy maradjunk még de ezt vissza kellett utasítanunk mert tényleg elég fáradtak voltunk már mindketten

Megköszöntem Namjoonnak hogy nála lakhattam egy ideig amit csak egy kis mosollyal díjazott
-Jin, mostmár tényleg megyünk majd hívlak..-Jungkook próbált kezemnél fogva húzni az autó felé de Jin a másik karomat szorongatta
-csak egy picit maradjatok még, Kook téged nem is láttalak mostanában..-
-Sajnálom Jin, majd néha be nézek, mostanában elég sok dolgom volt..-
-Jinie hagyd már őket biztos nagyon fáradtak, majd hétvégén át jönnek ebédre ugye?-rá néztem páromra aki csak egy aprót bólintott
-Igen, hétvégén találkozunk..-Jin elengedte a kezem majd mosolyra húzta ajkait
-ajánlom hogy itt legyetek egy órára.. értve vagyok?-
-Igen Jin de mostmár tényleg megyünk jó éjszakát..-
-Jó éjt fiúk..-Jungkook ki vette kezemből a nehéz táskát hogy haladjunk mert elég lassan battyogtam mellette

***
Miután ki pakoltam a bőröndömből szóltam Jungkooknak hogy megyek fürdeni mire csak bólintott
Egy törülközőt, alsónadrágot és egy hosszú fehér pólót ki kaptam fiókomból majd gyorsan a fürdőbe mentem és a mai nap már másodjára lezuhanyoztam

Mikor végeztem gyorsan fogat mostam majd elindultam megkeresni Jungkookot
Át kutattam az egész házat de az istenért se találtam sehol
Már csak egy lehetőségem volt ..ki kell mennem a kurva hideg teraszra
Azért felvettem egy kabátot mert mégsem szeretnék halálra fagyni,
Eléggé meglepődtem amikor megláttam őt a teraszon ácsorogni
Ráadásul még egy rohadt kabát se volt rajta,

-Te mit csinálsz itt? hideg van..-
-Csak gondolkodtam.., manó így meg fogsz fázni.. takarózz be mindjárt megyek rendben?-
-oh.. ohmm oké..de siess..-
-rendben..-elég furcsa volt ,olyan szomorúnak tűnt..

Miután fel mentem a szobába körbe tekertem magam a takaróval
Hát basszameg..ha fázok
Öt perc múlva hála a jó istennek meghalottam ahogy a fürdőbe folyik a víz úgyhogy meg nyugodtam miszerint Jungkook tényleg nem maradt még kint több ideig

Már majdnem bealudtam mikor is nyílt az ajtó, és mikor felnéztem egy mosolygós arcú Jungkookot pillantottam meg...a legnagyobb problémám csak az volt hogy alsó felét csak egy szál törülköző takarta.. testén még látni lehetett a vízcseppeket amiket végig követtem szemeimmel
Nyakától, lassan folytak le mellkasára..onnan pedig izmos hasára vándorolt pár vízcsepp ami aztán el tűnt a törülköző alatt
Karján az erek most még jobban látszottak , bicepsze pedig csak úgy hívogatta szemeimet
beharaptam alsó ajkam majd próbáltam arra koncentrálni hogy most ne izguljak fel ,de valami kurva nehéz volt

-Olyan édes vagy, istenem..mint egy bébi hernyó..-jólvan szóval ő nem vette észre hogy végig kukkoltam ..
Mivel a hátamon feküdtem Jungkook fölém hajolt majd apró puszikat adott arcom minden pontjára
Gyorsan kihúztam karomat a takaró alól ,megfogtam párom arcát és hirtelen ajkaira tapadtam

Csókunk már egyre hevesebb lett ami nem segített a lenti állapotomom ,de próbáltam magam visszafogni mert Jungkook fáradt holnap pedig suli. Nem hagyhatok ki még egy napot , így is eléggé le vagyok maradva
Nagy nehezen de elváltam Jungkook édes ajkaitól és próbáltam rendezni légzésem
-De heves valaki..-
-Inkhább... öltözz fel- kaptam Jungkooktól egy perverz mosolyt majd szerencsémre fel vett egy pólót csakhogy hirtelen le dobta magáról a törülközőt így élem tárult hatalmas mérete
-JUNGKOOK!!-apró tenyereimet szemeim elé tettem majd gyorsan hasra fordultam
-Nem tudom mi bajod.. elég sokszor láttad már a farkam..-
-D-de..az teljesen más helyzet volt..-
-igaz akkor benned voltam..-az arcom már szó szerint lángolt , és már megszólalni sem bírtam

Lassan befeküdt mellém majd ujjaival hátamat kezdte el cirógatni
-Jimin kicsim.. már van rajtam alsó..-
-tényleg?..-
-igen..-
oldalra fordultam és hála istennek tényleg volt rajta
Közelebb szenvedtem magam hozzá majd mellkasára hajtottam fejem ,Kook lekapcsolta a kislámpát szóval már csak a holdfény világította be a szobát
-Sokkal jobb így..-
-Micsoda?-muszáj voltam vissza kérdezni mert nem értettem mire gondol
-hogy itt vagy velem..- melegség áradt szét mellkasomban majd egy hatalmasat dobbant a szívem szavaitól
Fentebb hajoltam arcához majd szája sarkába hintettem egy apró csókot
Fejemet vissza hajtottam mellkasára és pár perc múlva álomba merültem

Annyira boldog voltam aznap..csak még nem tudtam hogy a holnap milyen szörnyű is lesz..

Just stay with me (jikook)✔️Where stories live. Discover now