Visszatért érzések/BEFEJEZETT

uno

A legtöbben ismerik a Miller-triót, vagyis a tesóimmal ránk ragasztott elnevezést. Apánk a híres jégkorongjátékos Ryan Miller, így a születésünk híre szó szerint felrobbantotta az internetet. Elvégre, ritkán születnek hármasikrek. Az újságírók ilyen alkalmakkor meg úgy tapadnak, mint a kullancsdroidok.

Rengeteg megkeresést kaptunk ifi csapatokba, reklám szereplésbe, de a szüleink ragaszkodnak a normális életünkhöz. Szeretnék, ha mi magunk érnénk el a céljainakat, és megdolgoznánk értük. Nem akarják megvenni a jövőnket azzal, hogy egy ismertebb családból származunk.

Egy hagyományos állami gimnáziumba járunk, a Willistonba. Unalmas dolgokat tanulunk, a suli hokicsapatának tagjai vagyunk, és átlagos az életünk.

Mármint, annyira amennyire ez lehetséges.

Az idősebbik bátyám Brandon, a fiatalabbik pedig Bryan. Sötétbarna, már-már fekete haj, apától örökölt zöld szemek, és kiköpött másai egymásnak. Persze, aki ismeri őket, az simán megkülönbözteti a két idiótát, nem úgy mint a tanárok, akikkel számtalanszor játszották el az iker-hasonlóság kártyát. 

Leginkább Fred és George Weasleyhez hasonlítanám őket, annyi különbséggel, hogy nem tudnak varázsolni és nem repkednek seprűkön.

Mindketten népszerűek a lányoknál, de túlságosan is gyerekesek ahhoz, hogy komoly kapcsolatuk legyen. De persze, ez a tulajdonságuk, csak mégjobban bejön a lányoknak. Többször voltak felfüggesztve és a kicsapás szélén, a beírásokról meg már ne is beszéljünk. De a sporteredményeik, és a családi háttér túl fontos a sulinak, így eddig mindig megúszták, kisebb nagyobb elzárásokkal.

Az  meg már más téma, hogy otthon anya elég szigorú tud lenni. Mindig különböző büntetéseket talál ki, mi meg csak jókat nevetünk a fiúk szenvedésein.

És vagyok én,Brooklyn Miller, a kishúguk. Akit úgy féltenek, mintha még mindig nyolc éves lenne. De alapjáraton velem is barmok, sőt... Sokszor engem is belekevernek a hülyeségeikebe, így van hogy anya engem is büntetésre ítél. Hiába magyarázom, hogy engem csak belerángattak, nem igazán érdekli. Ilyenkor hosszú ideig nem is kommunikálok a fiúkkal, de persze a végén mindig kibékülünk.

Ugyan csak sötét barna hajat örököltem és mély zöld szemeket. De velük ellentétben, én cseppet sem tartozom a népszerű lányok közé, akiért minden fiú odavan. A legtöbb lány utál azért mert apa híres, és a bátyáim a menő srácok egyikei a suliban. Néha szívesen lecserélném őket, de erre már többször megkaptam válaszul, hogy hálátlan vagyok. Ők csak azt látják, hogy helyesek, és ezért teljesen elönti őket a féltékenység.

Így egyetlen barátnőm van, Isabella Claire, vagy ahogy én hívom Izy.
Szőke hosszú hajú, mogyoróbarna szemű, nagyszájú kiscsaj, aki évek óta szerelmes a bátyámba. És ez visszafele is értendő, mert Brandon is odvan a lányért. Engem ez egyáltalán nem zavar, sőt, Izy tökéletes lenne a tesómnak. Gyönyörű, vicces, okos, nem egy vakolattal teli hisztikirálynő, mint a többi jelentkező.
Az egyetlen bökkenő, hogy mindketten túl makacs és szabadszájúak, ezért szinte folyton vitáznak valamin. És még véletlenül sem ismernék be, hogy bejönnek egymásnak.

Pedig nyílvánvaló!

Én és Bryan pedig képzeletbeli popcornt zabálva figyeljük őket, valahányszor egy légtérbe kerülnek.

-Minden okés hugi?-fordult hátra Bryan a kormány mögül, egy újabb unalmas csütörtöki nap van, ami nem mást jelent, mint, hogy iskola. Mindhármunknak megvan a jogosítványa, de általában a fiúk szoktak vezetni.

Vagy nagyon antifeministák, vagy csak félnek, ha én vezetek.... 

-Persze csak
elbambultam!-legyintettem, és másolni kezdtem a matekházit. Csak úgy mint a diákok nyolcvan százaléka, én is utálom a matekot, meg minden hozzá hasonló tantárgyat.