Visszatért érzések/BEFEJEZETT

ocho

Sziasztok!
Sajnálom, hogy ez a rész kicsit késve érkezett, és hogy szerdán sem volt új rész.

Nagyon elhalmoztak minket a suliba, ezért nem igazán volt időm úgy nagyon semmire.

De a jó hír az, hogy hétfőtől szerdáig érettségi szünet, szóval megpróbálom bepótolni az elmaradásom!

De addig is jó olvasást mindenkinek a legújabb részhez!

-Ssh!-suttogott Charles és az alvó Alex felé mutogatott, majd elindult felé. A telefonját a szuszogó fiú füléhez tette majd felénk pillantott.-Valaki videózzza légyszii!-kérte úgy mint egy kisgyerek, mire Brandon előkapta a telefonját és intett, hogy mehet-Egy...Kettő-számolt-Három!
-mondta, majd elindított rajta max hangerőn valami sípoló hangot.
-Mi a fasz?!-ugrott fel Alex, a busz pedig egyszerre hangos nevetésbe tört ki-Ó hogy basz...-kezdte volna szidni, de megjelent az edző és inkább máshogy fejezte be-basszusgitárrá változnál!-mondta nevetve-De most komolyan! Megsüketültem! Hogy játszak így, ha az összes fülsejtem meghalt ez miatt a barom miatt?!-simogatta az említett testrészét
-Nincs is olyan, hogy fülsejt...-nézett rá Jules értetlenül
-De van!-De nincs!-De van!-vitáztak, mire Alex megdobta a másik fiú fülét egy alufólialabdával-Most már neked is meghaltak!-jegyezte meg vigyorogva, de még mielőtt megint egymásnak estek volna, az edző közbeszólt
-Két percen belül megérkezünk!-szakította félbe őket az-Mindenki kezdjen készülődni!-intett-És ne felejtsétek! Dugóba keveredtünk!-mosolyodott el pimaszul
A busz végül lassan kanyarodott be egy fűzfákkal teli kis vékony utcába. Két óra utazás után végre megérkeztünk a világ végén lévő kisvárosba, Krindalebe.
Megálltunk egy vörös téglás épületnél, ami előtt egy kisebb tömeg várt minket.
-Viszlát Federic! Holnap találkozunk!-köszönt el tőle Darren, mire a sofőr szó szerint fellélegzett.
-Viszlát!-köszöntünk el aranyosan, bízva abban, hogy holnap eljön értünk. Majd egyesével leszálltunk és a csomagtartóhoz mentünk.
-Héj az az enyém!-kapta ki Jules kezéből a suli színeivel ellátott sporttáskát Wendy
-Nem! Ez az enyém!-vette vissza a fiú, majd kicipzározta, és lassan kiemelte belőle a lány sportmelltartóját-Oké ezt tényleg a tiéd!-dobta vissza, majd ismét a sajátja után kezdett kutakodni.
Ennyit arról, hogy egyformák a táskáink.
-Csak, hogy végre megérkeztetek!-lépett mellénk az ötvenes éveiben járó igazgató, majd levette a napszemüvegjét.
-A mi sulink jóval szebb!-jegyezte meg halkan Brandon az épület felé biccentve, úgy hogy a férfi meg ne hallja.
-Hát igen! Elég nagy dugó volt!-mesélte az edző eközben-Két kocsi összement, aztán kerülővel kellett jönni!-mesélte az előre kitalált történetet- Ha megvagytok akkor gyertek!-fordult felénk-Elfoglaljuk a szállást!-majd intett, hogy kövessük.
-Te Brooklyn Miller vagy igaz?!-lépett, vagyis inkább ugrott mellém egy lány, miközben a diákszálló felé sétáltunk.
-Igen! Én vagyok!-mosolyodtam el
-Én meg Maya vagyok!-nyújtotta a kezét-Apukád az egyik kedvencem! Minden meccsén ami a környéken van ott szoktam lenni!-ecsetelte-A meze is megvan!-mutatott magára, amin ott virított a 12-es szám és nagy betűkkel az hogy Miller!
-Te is jég korongozol?-kérdeztem, miközben egy parkon át sétáltunk.
-Igen. De ebben a félévben még nem játszom, mert volt egy kisebb balesetem a nyáron.
-Oh mi történt? Ha nem túl személyes.-kérdeztem
-Autóbaleset! De szerencsére semmi komoly nem történt, csak eltört a lábam. De már jól vagyok!-tette hozzá-Csak a doki még nem ajánlja hogy játszak! Ha véletlenül elesek, nehogy nagyobb baj legyen.
-Igen ez így érthető!-biccentettem
-Igazak a pletykák, és tényleg nálatok játszik Kol Mclay?-kérdezte hirtelen, mire a szememmel az említett fiút kezdtem keresni. Megfogtam a lány vállát és a fiú felé fordítottam!
-Mint látod! Kol Mclay teljes életnagyságban!-nevettem el magamat
-Aztaa!-nevetett-Az egyik legerősebb csapat vagytok idén.-jegyezte meg
-Hát, majd kiderül!-vontam meg a vállam
-Hugii!-lépett mellém Bryan-Idegen lány!-biccentett Maya felé-Leszünk egy, szobában?-kérdezte figyelmen kívül hagyva a lányt
-Menjetek csak, nekem úgy is van dolgom!-eszmélt fel Maya, majd elviharzott.
Kedves lány, csak kicsit túlságosan is tapadós-állapítottam meg
-Ő meg ki volt?-biccentett utána Bryan
-Apa egyik nagy rajongoja!-nevettem el magam
-Millerék!-szolt az edző-Ne maradjatok le!-intett, mire mi is szapora léptekkel csatlakoztunk a többiekhez.
-Két szobát kaptunk!-lógatta meg a kulcsokat a kezében Roney-Döntsétek el, hogy ki melyikbe lesz!-mondta, mire mindenki egyezkedni kezdett.
De jó gyerekek hívén, nem tudtunk megegyezni!
-Oké! Akkor csapatok szerint lesztek!-döntött végül az edző, és átnyújtotta a két kapusnak a kulcsot.-Viselkedjetek normálisan!-mi meg a normális, áhh inkább hagyjuk....
-Áááá!-kiabált két perc múlva Bryan, úgy, hogy a másik szobába is tisztán lehetett hallani. Mire szinte mindenki egyszerre rontott át a másik szobába, az edzővel az élen.
-Mi a bajod Miller?-kérdezte tőle az Roney, és lelkiekben már a legrosszabbra készült.
-Megvan a mezem!-mutogatott a felsőjére-Tudtam én, hogy elhoztam! Ugye megmondtam edzőbá? Ugye igazam volt?!-ugrált úgy mint egy öt éves.
-Hol volt?-kérdezte Alison
-Rajtam!-vonta meg a vállát Bryan-Elfelejtettem, hogy felvettem a pulcsim alá!-szinte mindenki egyszerre sóhajtott fel, és nézett össze.
Kb egy "Ez most komoly?" fejjel.... Reggel kiborítottuk a táskákat, és szó szerint mindent átnéztünk, kivéve őt.
Nos igen, ezek vagyunk mi. De legalább meglett a meze!
Két tíz ágyas szobát kaptunk, ahová gyorsan lecuccoltunk, majd a földszinti étkezőben ebédeltünk. Tipikus menzás kaja, amit a legtöbben meg se ettünk. Még szerencse, hogy hoztunk normális kaját.
Az ebéd után volt egy félórás csapatmegbeszélés, amin átbeszéltük a felállásokat, és a pozíciókat.
Végül három órakor, teljes hokifelszerelésben álltunk sorba a jégpálya melletti folyosón.
-Kik vagyunk mi?-kérdezte az edző, és köztünk sétálva, egyesével megveregette a vállainkat.
-Farkasok!-kiáltottuk egyszerre
-Miért jöttünk?-állt meg a csapat előtt és ökölbe szorította a kezét
-Nyerni!-válaszoltuk vagyis inkább kiáltottuk.
-Hajrá Farkasok!-kiáltott ő is és a magasba emelte a kezét, mire a fiúk egyszerre kezdték kántálni-FARKASOK! FARKASOK!
Az első csapat a jégre csúszott, és a hétvége első meccse ezennel elkezdődött!