Visszatért érzések/BEFEJEZETT

siete

A teljes hokifelszereléssel és egy egy ruhákkal teli táskával a vállunkon álltunk a Wiliston épülete előtt, és vártuk a buszt, ami vinne minket Krindalebe. Csak, hogy már legalább negyed órája itt kéne lennie.

Az eső szitál, az edző tiszta mérges és telefonál, mi pedig hulla fáradtak vagyunk, mivel fél hat óta fent vagyunk. Zoe lebetegedett, és ráadásul Bryan megint elhagyta a mezét.

-Pedig indulás előtt még megvolt!-győzködte az edzőt amikor megérkeztünk, és kivételesen én is láttam, hogy nála volt. Most komolyan, hogy tudott eltűnni azon a tíz perces kocsiúton, míg ideértünk. Felhívtuk apát, és nincs a kocsiba, anya biztosított róla, hogy otthon sincs, mi pedig kiborítottuk mindhármunk táskáját, de egyikben sem volt.

Mondanom se kell a reggelünk valami fantasztikusan indult.

-Szerintetek jut valamire?-biccentettem a fejemmel Roney edző felé, aki tőlünk nem messze idegesen járkált, miközben telefonált. A többiek egyszerre fordultak a megadott irányba és megvonták a vállukat. Túlságosan fáradtak voltunk.

-Ha jut is valamire, minimum 250km/h kell mennünk, hogy odaérjünk.-jelentette ki Brandon full komolyan

-Te ezt most komolyan kiszámoltad?-kérdeztem, miközben mégjobban a fejemre húztam a kapucnimat. Az eső egyre jobban belekezdett, esernyő pedig senkinél sem volt.

Fáradt, bamba tekintettel áztunk az esőben, arra várva, hogy az elveszett busz megérkezzen

Ilyenkor elgondolkozom, hogy miért nincs a sulinak valami fedett előtere...

-Dehogy! Gondolkozni se tudok, olyan fáradt vagyok! Csak random mondtam valamit!-ásított-Szerintetek, ha lefekszem ide-mutatott le a betonra-Megjön a busz? Mert mindig akkor jön, amikor kényelembe helyezem magam....

-Tiszta sár leszel!-jegyezte meg Wendy mellőle

-Keltsetek fel légyszi!-kértem halkan, miután Kol vállainak dőltem, és lecsuktam a szemeimet. Ő volt mindannyiunk közül a legéberebb éppen ezért biztosan tudtam, hogy ő az egyetlen, aki nem alszik be félpercen belül.-Hány kávét ittál?-kérdeztem halkan

-Egyet?-kérdezett vissza

-Engem iss! Légy nekem is a kispárnáám!-dőlt neki tárt karokkal Brandon, mire Kol velem együtt arrébb lépett, a bátyám pedig egy kishíján fejre esett. A kis társaság halkan felnevetett, de még ehhez is túl fáradtak voltunk.

-Kösz!-morogta Bran, majd az égnek emelte a tekintetét

-Kemény a vállad!-jegyeztem meg felnézve Kolra, majd összébb húztam magamon, a suli egyen pulcsiját, mert az eső mellé egy hideg szél is társult.

Reggel ki gondolta volna, hogy a tegnapi huszonhét fok után, ma ilyen hideg lesz.

-Fázol?-kérdezte Kol, mire megráztam a fejem, majd ismét lehunytam a szemeimet. Túl fáradt vagyok ahhoz, hogy érezzek valamit.

Egész héten elhúzódtak az edzések, rengeteg dolgozatot írtunk, ráadásul este sem aludtam valami jól. Évek óta vannak meccseink, de még mindig úgy izgulok, mint az első alkalommal.

-Ti meg mi csináltok?-keltett fel néhány percen belül Roney edző hangja-Pár per és itt a busz!-tapsolt, mire csiga lassúságban ébredezni kezdtem.

-Tíz perce is ezt mondta!-háborodott fel Alex

-Tizenöt!-javította ki Tom

-Mi lett a busszal?-kérdezte Alison

-Elírta a címet. A két várossal odébb lévő, West Cliff road 21-ben várt. És egyszerűen nem hitte el, hogy mi itt vagyunk.-forgatta meg a szemei-Ezért kellene egy saját busz és sofőr a sulinak...-morogta halkan