Az íróasztalnál ülsz és szúrósan nézel a tornyosuló papírkupacra, elhúzott ajkakkal, ahogy belegondolsz, hogy neked ezt mind el kéne olvasnod. Biztos vagy benne, hogy némelyik egész jó, néhány felkeltené majd az érdeklődésed, de egyik sem az a történet, amit igazán el szeretnél olvasni, amire tűkön ülve vársz, ami valójában három nappal ezelőttre volt esedékes.
– Megölöm - mondod sziszegős hangon, ahogy kortyolsz egyet a teádból.
Kim Namjoon, egy a legjobb thriller szerzők közül, és egyben a legjobb barátod már kisgyermek korotok óta. Abban a megtiszteltetésben lehet részed, hogy a te cégedet választotta, mint irodalmi ügynökség, ennek viszont sajnos sok hátránya is van. Namjoon sosem vesz komolyan, amikor határidőkről van szó. Most is csavarog valahol, véletlenül sem válaszolva a hívásaidra vagy az üzeneteidre, amíg vissza nem tér a "kreatív zugából", bárhol is legyen az.
Már vagy a századik alkalommal nézel az utca másik felén álló házra, mióta Namjoon elutazott. Valahányszor oda téved a tekinteted, a roló mindig le van húzva, de most a türelmed megkapta méltó jutalmát, amikor meglátod, hogy az ablakok tárva-nyitva, sőt még a villany is ég a házban. Teásbögrédet leteszed az asztalra és lecsekkolod a telefonod. Ahogy sejtetted: Namjoon nem szólt az érkezéséről.
Még kabátot is elfelejtesz felvenni, annyira dühös vagy, és úgy vágsz át az utcán a szemerkélő esőben. Az ajtóhoz lépve olyan hangosan dörömbölsz rajta, mintha az a fa szerkezet lenne hibás az íróbarátod tetteiért.
– Kim Namjoon, nyisd ki az ajtót, tudom, hogy odabent vagy!
– Bocsi, az ügynökségem megtiltotta, hogy bármilyen őrült rajongónak ajtót nyissak - hallod Namjoon hangját, ahogy ő az ajtó másik felén áll, biztosan jót mulat a jeleneten.
– Namjoon, kérlek - váltasz taktikát és inkább szép szavakkal próbálsz bejutni – Esik az eső és nincs nálam a pótkulcs.
– Megyek már - azzal ki is nyitja az ajtót és betessékel – Úgy húsz perce értem haza. Le vagyok nyűgözve, biztosan kerestél - egy mosolygós Namjoon néz szembe veled.
Nem csak a tény, hogy régi barátok vagytok csúfít bele a szakmai kapcsolatotokba. Írói tehetsége mellett ördögi jól is néz ki. Sötét szemek, amik átszúrják a szíved, valahányszor rád néz, meleg tónusú bőrszín, ami csak úgy hívogatja az ujjaid, hogy érintsd meg, és telt ajkak, amiknek csak elég egy félmosolyra húzódniuk és azon nyomban leperdül rólad minden textil.
Elhessegetve ezeket a gondolatokat megpróbálsz arra koncentrálni, amiért éppen dühös vagy rá.
– Hol a fenében voltál?
– Bunkó - reagálja le az előbbi kérdésed – Te is hiányoztál nekem.
Egy baráti ölelésbe fon, a vizes ruháidra fittyet hányva, és az arcát a nedves hajadba fúrja.
– Két hét, két hétig voltál távol, és még csak nem is írtál egyszer sem! - húzódsz el.
– Bocsi - vakargatja a tarkóját zavartában – Köszi, hogy falaztál a kiadónál.
– Namjoon, nem csak a piszkozatról van szó, aggódtam érted. Sosem tűntél el ilyen sok időre.
– Tudom - mondja egyhangúan és gyorsan becsukja az eddig nyitott ajtót, amint meghallja, hogy az eső szemerkélésről zuhogásra erősödött – elkapott az írói válság - vallja be lehajtott fejjel.
– Nem mintha nem történt volna már hasonló, igazából gondoltam is, hogy megint ez a helyzet, de általában csak pár napra mész el! Csak azt reméltem, hogy valahogy majd tudatod velem, hogy jól vagy.
