Jin:
A bejárati ajtóhoz érve a szíved mintha kihagyna egy ütemet. Aggódva Jinre nézel, aki csak egy széles mosollyal, szavak nélkülpróbál megnyugtatni. Az ajtó kinyílik, veletek szemben egy öltönyös férfi és egy vörös ruhás nő áll.
Mindenkitől elhangzik egy hello köszönésképpen, majd a barátodon van a sor, hogy bemutasson téged a szüleinek.
– Anya, Apa, ő itt T/N, már meséltem róla - fogja rövidre a szót.
Seokjin édesanyja az első aki tárt karokkal egy nagy ölelésbe húz.
– Jó hogy végre archoz tudjuk kötni a neved - kezdi nevetve mondandóját – Már régóta várjuk, hogy végre megismerhessünk.
Anyuka szavai hallatán rögtön megkönnyebbülsz, Jin pedig most ereszti ki a tüdejében rekedt levegőt először, ugyanis látta, hogy mennyire feszengtél idáig és félt, hogy valami balul sül el.
– Örülök, hogy végre találkozhattam azokkal, akik felnevelték ezt a tehetséges, elragadó férfit - nézel felváltva a két szülőre, miközben Jin kezét szorongatod.
Szavaid kellőképen megmelebgetik az apuka szívét és komor arca helyén ajkai egy őszinte mosolyra húzódnak.
– Nos, mi pedig örülünk, hogy még mindig úgy szereted a fiunkat, mint ahogy ő először mesélt róla - mondja és egy ölelésbe zár – Ezer éve láttuk őt ilyen boldognak.
– Mit mondhatnék - mosolyodik el a barátod
– Egyszerűen csak boldogok vagyunk, hogy egymásra találtunk.
Suga:
Őrjöngve sürögsz-forogsz a serpenyők és lábasok között, hiszen ennek a vacsorának tökéletesnek kell lennie. Yoongi és szülei tőled nem messze ülnek az asztalnál a fogást várva.
Yoongi édesanyjának hamar feltűnik a pánik jele az arcodon és máris melletted terem.
– Ne segítsek valamiben? Eléggé furán érzem magam, hogy csak ülök egy helyben.
Nemlegesen ingatod a fejed.
– Üljön csak vissza az asztalhoz nyugodtan, mindjárt végzek - villantasz egy széles mosolyt, mutatván, hogy nem kell aggódni, nem fognak kicsúszni kezeid közül a dolgok.
Úgy tesz ahogy mondod, majd a fiával vált néhány szót, közben többször is feléd dönti a fejét.
Yoongi feláll az asztaltól és a szülei poharába újabb adag bort önt, majd így szól:
– Nem tudom mondtam-e már, de egy nagyon finom vacsorára készüljetek, T/N hihetetlenül jó szakács - mosolyog rád, próbálva megnyugtatni téged.
– Ne mondj ilyeneket, fiam, csak feszültebb lesz - piszkálja édesapja apró mosollyal az arcán. Ismét a félkész vacsorára figyelsz, halkan kuncogva, miközben egyre jobban idegeskedsz – Biztos vagyok benne, hogy akármit is főzöl T/N, fantasztikus lesz.
– Pontosan - helyesel Anyuka is – Nem lehet rosszabb azoknál, amiket annakidején Yoongi főzött nekünk - neveti el magát a mondat végére.
J-Hope:
Minden tökéletesen zajlik, fesztelenül beszélgetsz Hoseok szüleivel. Hobi csak mosolyog magában, tudja, milyen ideges voltál és most nagyon örül, hogy ilyen jól kijössz a szüleivel.
– Hoseok nem mesélt olyan sokat rólad, mesélj te, T/N. Mit dolgozol? - kérdezi Anyuka, és egy kisebbet kortyol az italából.
– Még tanulok, most az érettségire készülök, hogy aztán újságíró lehessek - szemed felcsillan, amíg a jövőbeli terveidről beszélsz.
Hobi elmosolyodva kezd tapogatózni a nappali szekrény egyik fiókjában.
– Ne szerénykedj - mosolyog rád a barátod, majd a szüleire néz - Hihetetlen jól ír, több cikke is megjelent már újságokban - nyújt át egyet a szüleinek, hogy elolvassák.
– Hűha! - mosolyog rád az apuka - az írás mintha csak a véredben lenne, T/N. Nagyon örülök, hogy a fiam egy olyan tehetséges személyt tudhat maga mellett mint te.
– Egyet értek. Hoseok tényleg szerencsés, hogy rád talált - teszi hozzá az anyuka is, az arcod pedig végleg paradicsomra vált.
RM:
Nem tudod melyik irányba nézz hirtelen, mivel a barátod szülei két ellentétes oldalon ülnek az asztalnál. Namjoon keze a combodon pihen az asztal alatt, hüvelykujjával apró köröket rajzol a bőrödre, próbálva kicsit megnyugtatni téged.
– Tudod T/N, azt kell mondanom, hogy igen nagy elvárásaink voltak veled kapcsolatban - szólal meg elsőként Joon édesapja – Namjoon megállás nélkül csak rólad beszélt, amíg végül el nem hívtunk téged vacsorára.
Namjoonra pillantasz és rögtön feltűnik milyen vörös pírben úszik az arca.
– A feleségemmel számtalanszor ültünk mellette és hallgattuk hogyan megváltoztattad a fiunk életét, és hogy mennyire hálás, hogy te itt vagy mellette - adta még hozzá a férfi mosolyogva.
– Igaz ez? - kuncogva Namjoon felé fordulsz – Nem tudsz másról sem beszélni csak rólam? - a barátod zavartan a padlóra szegezi a tekintetét, de te csak végigsimítasz az arcán és a fiú ismét téged figyel – Nem tudtam, hogy ennyit jelentek neked, Joonie.
– Igen, igaz. Bár anyuék talán túloznak egy kicsit. Rengeteg más dolog van, amiről ugyanúgy szeretek beszélni akárcsak rólad, Jagi - neveti el magát Namjoon a mondat végére, téged megmosolyogtatva.
– Joon, ne hazudj a barátnődnek! - szólt
közbe az anyuka játékos hangon – Nem szép dolog.
Jimin:
Ahogy telik az idő, a hangulat is egyre csak jobb lesz, egyre kevésbé feszengsz a barátod szülei mellett. Tagadhatatlan, hogy Jimin a fiuk, ahogy úgy beszélgetnek veled, mintha már a család része lennél. Jimin is nagyon boldog azzal, ahogy a dolgok az este folyamán alakultak.
– Nagyon örülök annak, hogy a ma este ilyen jól telt - mondja mosolyogva – Szerintem nem titok, hogy mind féltünk egy kicsit először, de nagyon boldog vagyok, hogy kedvelitek a barátnőmet, és örülök annak, hogy ilyen jól kijössz a szüleimmel Jagi, sokat jelent nekem.
– Azt kell mondjam fiam, kellemesen csalódott vagyok - fordul feléd az anyuka – Sokkal kedvesebb, imádnivalóbb leányzó vagy, mint azt gondoltam, a fiam szerencsés, hogy a barátnőjének hívhat téged. Már most látom mennyivel boldogabb, mióta veled van.
– A fia is nagyon boldoggá tesz engem, anyuka - mondod zavartan, halvány pírral az arcodon – Nagyon boldogok vagyunk és a dolgok is jól alakulnak köztünk, ezért is voltam annyira izgatott a mai találkozás miatt.
– Sosem láttuk még a fiunk ezen oldalát - szólal meg az apuka is – Jó hatással vagy Jiminre és mi ezért nagyon hálásak vagyunk.
– Én is hálás vagyok - mondja Jimin – Hálás vagyok, hogy a családomnak hívhatlak titeket.
V:
A vacsora a végéhez ér, ti pedig mind felálltok az asztaltól. Amíg az apuka leveszi a zakóját a fogasról, az anyuka pedig a táskájában matat, Taehyung kihasználva a pillanatot magához húz és egy gyors puszit nyom az arcodra. Elpirulsz, gondolván, hogy senki sem vette észre, de aztán találkozol az anyuka mosolygós arcával.
– Milyen édesek vagytok - néz végig rajtatok a középkorú hölgy, ti pedig a barátoddal epirulva néztek egymásra – Nyugi, mind voltunk már a ti korotokban. Az ifjú szerelem csodás dolog.
– Pontosan. Anyukáddal nagyon örülünk, hogy ilyen boldognak látunk, Taehyung. - igazgatja meg az apuka a zakója ujját – Jól jártál T/N-nel, el ne hagyd menni! - mondja játékosan.
Taehyung csak mosolyog rád, ahogy zavarodban a vállára hajtod a fejed. Egy gyors puszit nyom a szádra, amitől mint egy nyárfalevél összerezzensz.
– Nem szándékozom elengedni - mondja Taehyung magabiztosan – Nagyon sokat jelent nekem, és a tudat, hogy a szüleim elfogadják, csak mégbiztosabb vagyok benne, hogy nekem te vagy az egyetlen, Jagiya - fordul feléd a monológja végén.
– Igazán? Tae, ne csak mondd ezt, mert itt vannak a szüleid, lassan haladunk, emlékszel? - szidod le zavartan a barátodat – Csak hogy biztosak legyünk benne hogyan alakulnak a dolgok.
– Édesem, nem csak úgy mondja - szól közbe az anyuka – A szemébe nézek és tudom, hogy komolyan gondolja.
Jungkook:
Félsz, inkább rettegsz attól, hogy a barátod szülei néhány percen belül megérkeznek. Jungkooknak ez feltűnik és gondolkodás nélkül megfogja két kezed és gyengéden megszorítja.
– Nyugi, kedvelni fognak - suttog és egy puszit nyom az arcodra – Csak jókat mondtam rólad és már alig várják, hogy megismerjenek.
– Tudom, hogy minden rendben lesz, de akkor is aggódom egy kicsit. Mi lesz, ha valami hülyeséget csinálok és kényelmetlen helyzetbe hozom magam? Vagy mégrosszabb. Téged – Jungkook nevetve szorosan átölel – Nem akarok hülyét csinálni magamból.
A fiú ajkát a homlokodra nyomja és egy puszit nyom rá.
– Nem fogsz. Minden rendben lesz. Csak légy önmagad, akkor semmi rossz nem történhet. Ha csak fele annyira szeretnek majd, mint én, akkor is abszolút rendben lesz.
Bólintasz egyet, majd végszóra megszólal a csengő.
– Most már nincs visszaút - mondod egy nagy levegőt véve és mégegyszer végignézel magadon a tükörben – Hogy festek?
– Gyönyörűen, T/N. De ne feledd, légy önmagad!
