VII.fejezet

903 54 3
                                    

Hétfő 7:30

A Nap sugarai selymesen sütöttek be redőny résein át egyenesen Kirishima arcára. Felült és ránézett az órára. Csak ekkor eszmélt rá, hogy nagyon is késésben van. Így hát gyorsan ki is pattant az ágyból, majd a szekrényéhez rohant és gyorsan felkapkodta magára a ruháit. Ezután kiment a konyhába és belenézett a hűtőbe, ami persze szinte üres volt.
-Szuper, akkor majd megint mehetek boltba. -mérgelődött magában és egy mozdulattal becsapta a hűtőszekrény ajtaját.
Felvette dzsekijét, felkapta vállára a táskáját, lábára a cipőjét és már indult is.

7:56
Kirishima berontott az osztályterem ajtaján, amire persze mindenki oda is nézett.
Eijirou megvakarta tarkóját, majd zavartan leült helyére. 2 perccel később Bakugou is megérkezett a szokásos mogorva arckifejezésével. Szemük összetalálkozott egy pillanatra.

Szünetben
Kicsöngetés után mindenki felállt majd kimentek a teremből. Kirishima felvette dzsekijét és ő is követte a többieket.
Mikor kiért az udvarra szembe találta magát 3 fiúval akik habozás nélkül beráncigálták a mosdóba. Nekilökték a falnak és megmotozták zsebeit, de nem találtak semmit.
-Hol a szajré? -kérdezte az egyik.
-M-megvan cs-csak a táskámban hagytam!
-Akkor hozd ide! -mondta a másik.
-Jó persze, csak előbb eresszetek el...
Ekkor a harmadik elengedte, majd utat engedve Kirishimának elállt előle. Kirishima visszarohant a terembe és legnagyobb vagy inkább legkisebb meglepetésére Bakugout találta bent.
-HALLOD SEGÍTENED KELL! -rohant hozzá jajveszékelve Eijirou.
-Mert mivan már megint? -vonta kérdőre a szőke.
-ELTŰNT AZ ÖSSZES, MINDEGYSZÁLIG!
-Micsoda?
-HÁT SZERINTED MICSODA!?
-Ja a hülye drogjaid? Legalább magadnál leszel.
-DE MOST NEM NEKEM KELL, HANEM MÁSOKNAK VITTEM VOLNA!
-Áh szóval már dílerkedsz is?! Jó tudni...
-Ahj nem dehogy.....csak megtudták, hogy használok néha....
-Tch néha? Azért ne túlozzunk.
-Jó nah... a lényeg, hogy megfenyegettek hogyha nem viszek nekik akkor a szuszt is kiverik belőlem.
-Ezt a bajt te okoztad, oldd meg magad. -mondta Bakugou és otthagyta Kirishimat.
-Hé! Most tényleg nem segítesz!?
De Kirishima erre már nem kapott választ.
-Hát jó úgylátszik eljött az az idő is, hogy újra magamnak kell megoldani a problémáimat...-gondolta magában és visszament a mosdóba.
A három fiú már ölbetett kézzel várta a megjelenését.
-Na hol a szajré?! -ismételte önmagát az egyik.
-Na hát öhm izééé....történt egy kis malőr...
-Mégis mi, kiscsíra!? -kérdezte ingerülten a másik.
-Hát szóóóval, ne legyetek olyan mérgesek...
-Csak nyögd már ki végre! -emelte föl hangját a harmadik.
-Szóval, otthon hagytam. -jelentette ki látszólag magabiztosan Kirishima.
-Mit mondtam te kis gyökér, hogy mikorra kell? -lépett közelebb hozzá az egyik.
-Hát mára, de fontosabb dolgom is volt, mint hogy...-fejezte volna be mondandóját, de ekkor a másik földre terítette és rálépett.
-Hát jó ha nincs drog, lesz más....-mondta önelégült mosollyal a másik. Az egyik és a harmadik is odament majd lefogták a fiút.
-Mi-mit akartok tenni velem?! -kérdezte rémülten Kiri.
-Mondtam ha nincs drog, lesz más azaz a tested. -vigyorgott mindhárom.
-Ez-ez nem fair! Holnapra hozom eskü! -próbálta volna kimenteni magát, de már késő volt.
Az egyik éppen levette róla a pólóját, a másik meg a férfiasságára lépett, majd a harmadik elkezdte a nadrágját  kigombolni.
-Ahhoz képest, hogy milyen nyomi vagy nincs is rossz tested. -mondta a harmadik majd végigsimított testén.
A másik is leguggolt és szétfeszítette Eijirou lábát.
-Hé! Mostmár elég! -mondta könnyét visszafojtva.
Mintha a másik meg sem hallotta volna, egyszerűen csak benyúlt Ei alsónadrágjába és rámarkolt.
Erre Kiri halkan felnyögött.
Ekkor lépteket hallottak, majd kivágódott az ajtó. Bakugou lefagyva állt meg az ajtóban. A három fiú lassan hátranézett és mikor meglátták Bakugout, mindent félbehagyva fénysebességgel surrantak ki mellette az ajtón. Szőke egy pillanatig a még nézte őket, majd maga mögött becsapva az ajtót besétált.
Kirishimat figyelmen kívül hagyva, elvégezte a dolgát és elhagyta a helyiséget.



Köszönöm a több mint 450 megtekintést! 😊💙

ʏᴏᴜʀ ʟᴏᴠᴇ ɪs ᴍʏ ᴅʀᴜɢ.Donde viven las historias. Descúbrelo ahora