ʏᴏᴜʀ ʟᴏᴠᴇ ɪs ᴍʏ ᴅʀᴜɢ.

XV. fejezet

-Fiam?....-torpant meg az ajtóban a férfi.
-Apa...egyedül vagy? -nézett be Kirishima apja válla fölött az üres szobába. -Azt hittem, megint vendéged van...
-Téged vártalak....aggódtam érted! -tette apja a fia vállára kezét.
-Vártál...engem.....aggódtál....értem? -kezdett bekönnyezni Kirishima.
-Igen...-ölelte meg szorosan fiát.
Egy hosszas ölelés után apja elengedte fiát és bementek a szobába.
-Ülj le kérlek az ágyra, el szeretnék valamit mondani. -mutatott a férfi az említett tárgyra.
Kirishima engedelmesen tette, amit apja mondott, igazából az előbb elhangzott szavak miatt olyan sokkot kapott, hogy mást nem is nagyon tudott volna csinálni.
Apja is ugyan így tett, leült fia mellé.
-Tudod fiam, van valami, amit még nem mondtam el neked. Réges rég történt, még gyerekkoromban.
Eijirou csak pislogott apjára, nem igazán értette mi van, mit akarhat az apja.
-Úgy kb. 7 éves lehettem. Szép tavaszi nap volt, vidáman játszottam a barátaimmal. Fociztunk.
Egyik pillanatban arra lettünk figyelmesek, hogy a labda véletlen begurult egy sikátorba. Persze én egyből utána futottam, én voltam legközelebb hozzá. Aztán mikor odaértem a sikátorba a labdának hűlt helyét sem találtam. Ekkor hirtelen valaki befogta a számat, egy felnőtt férfi volt.
Azt mondta visszaadja a labdát, ha megteszek pár dolgot neki. Tudatlan kis fejemmel akkor még nem is gondoltam, hogy miket akarhat, így hát engedelmeskedtem neki. Ekkor leszorított a földre és letépte rólam a ruháim....
Kicsi és gyenge voltam, nem tudtam mit tenni....

A férfi ránézett fiára, akinek szemei sarkában könnycseppek gyülekeztek.
-Sajnálom, hogy elkergettelek itthonról és remélem mostmár megérted, mért akadtam ki így hirtelen. Nem rád voltam akkor dühös, hanem legbelül arra az emberre aki ezt tette velem kiskoromban és ezt sajnos rajtad vezettem le, és azt is nagyon sajnálom, ahogy eddig bántam veled...
Eijirou azonnal megölelte apját és zokogni kezdett vállán.
-Én sajnálom, hogy...hogy elhagytalak...-fúrta apja vállába fejét a fiú.
-Ne hibáztasd magad, adtam rá elég okot, hogy elmenekülj és itthagyj, az a csoda, hogy egyáltalán visszajöttél, amiért nagyon hálás vagyok. -simította meg fia hátát, miközben ő is lehajtotta fejét.

-Apa...én nagyon sajnálom, ami történt veled kiskorodban...-vált el apjától Eijirou -De én szeretem azt a fiút...
-Értem...és elfogadom. -nézett fiára.
-Köszönöm...-mosolygott vissza lágyan apjára Eijirou.

~Fél óra múlva~

Kirishima nyugotdan feküdt ágyán, már kissé szerek hatása alatt is volt, amikor meghallotta, hogy csörög a telefonja.
Nehézkesen felvette, füléhez kapta, majd beleszólt.:
-Haló?
-Hát élsz még hála Istennek.... -szólalt meg egy ismerős hang.
Kirishima egy pillanatra elvette fülétől telefonját, hogy megnézze igazából kivel is beszél.
-Denki...-mondta halkan Eijirou.
-Igen?! -hallatszott ki a hangszóróból Denki hangja.
-Várjál, kihangosítalak! -mondta Ei, majd lerakta maga mellé a telefont.
-Mi történt, jól vagy? Olyan nehézkesen beszélsz....
-Teljesen jól vagyok...nem kell aggódnod, csak épp elbóbiskoltam, mikor hívtál.
-Aha persze...na mindegy is, de akkor jól vagy tuti!? Nem csinált veled semmit az apád!?
-Nem, mondtam már jól vagyoook!
-Jólvan, de másnap nehogy legyen rajtad bármi sérülés!
-Oké, szia. -mondta Ei, majd nemes egyszerűséggel kinyomta barátját.
-Vajon a szívás és harapásnyomok annak számítanak? -tette fel magában a kérdést. -Ahh mindegy, majd kiderül.
Ezzel nyugodtan álomra csukta szemeit.

~Reggel, 6:57~

-Eijirou! Ébredj! -hallattszódott be a konyhából a hang.
A fiú lassan kinyitotta szemeit, majd egyből be is csukta.
-Ahh megvakulok! -tette fejére párnáját. -Már is reggel van? Most aludtam el 2 perce. -sóhajtott egyet, majd felült.
Megdörzsölte szemeit és kómás fejjel kiballagott a konyhába.
-Jóreggelt. -nyújtózkodott egyet az ajtóban.
-Jóreggelt fiam, csináltam valamit, nemtudom mi ez, de csak finom lesz. -tette tányérra az ételt az apuka.
-Mindenesetre az illata jó. -ült le székére Ei.
-Tényleg, még meg sem kérdeztem, mi ez az új külső? -szintén ült le a férfi fia mellé.
-Hát, meg akartam változni....és arra a döntésre jutottam, hogy befestem a hajam. -vette szájába az első falatot. -Hm, nem is rossz!
-Örülök neki. -mosolygott fiára, majd ő is bevett egy falatot szájába.
Reggeli után Eijirou elkészülődött, fogat mosott, bepakolta táskáját, majd indult felvenni cipőjét.
-Fiam, várj! Készítettem szendvicseket!
-Oh, tényleg?
Apja belerakta táskájába a szendvicseket, majd búcsúzásként megölelte fiát.
-Legyen jó napod!
-Neked is! -mondta Ei, majd kilépett az ajtón.

Sziasztok itt volnék a kövi résszel....tudom jó sokáig tartott megírni....és kicsit uncsi is lett.....na mindegy✌
Eddig kinek, hogy telik a suli?
Én már az első hét után lebetegedtem :))))