A harmadik terem (1.rész) [BEFEJEZETT]

1

Hogy mi történt, arról fogalmam sincs. Második óra utáni szünetben még mateket írtunk - mivel a tanárnő óra után mindig bent tart minket - amikor is berontott egy rendőr és azt mondta, hogy senki ne merjen a helyéről elmozdulni, mert következményei lesznek.
Most délután két óra van, de mi szótlanul ülünk a terembe. Az első három órában próbáltuk találgatni, hogy mi lehet, de semmire se jutottunk.
Az ajtó lassan nyílt ki, és lélegzetvisszafolytva vártuk, hogy ki lép be rajta.
Az igazgató és a matek tanárnő sétált be, az utóbbinak csak úgy potyogtak a könnyei.
-Igazgató bá', árulja már el, hogy mi történt! -kérlelte mellettem Henry az igazgatót. Ő a legjobb barátom az egész iskolába, és elég szabadszájú.
-Nos... -kezdett bele az igazgató idegesen, viszont valaki félbeszakította.
-Borzalmas dolog, borzalmas! Gyilkos van köztük, gyil-
-Evelyn, kérem fejezze be! -szólt rá a tanárnőre.
-Igaz ez? -hülledezett az egyik osztálytársam.
-Húú, tudjátok... Na, szóval, nagyok vagytok már, végzősök, megfogjátok érteni. A rendőrök azt mondták, hogy ne mondjunk semmit, szóval, most várnunk kell egy keveset, de a lényeg az, hogy valaki...valaki megölte szegény Annet.
Csend volt. Nehéz volt kissé bármi jelentőset kivenni az igazgató szavaiból, de a lényeget mindenki megértette. Még két perc után is csend volt, csak a tanárnőnk keserves sírása töltötte be az osztálytermet, de az is egyre csak csillapodott.
Eddig észre se vettük, hogy nincs itt. Fel se tűnt. Ahogy általába senkinek se tűnt fel, ha épp egy napot kimaradt. De mostmár nem is fog.
Gondolatmenetemből a bejövő nyomozó szakított ki, aki alig fért be az ajtón.
-Sziasztok! -köszönt szelíden, valószínűleg nem akart minket jobban megijeszteni. -Ahogy nézem már értesültetek a hírről. -nézett lemondóan az igazgatóra. Ő csak egy aprót bólintott, mire a nyomozó visszafordult felénk.
-Nem kell megijedni, most David Black nyomozó kifog hallgatni mindenkit szépen sorba, a szüleiteket tájékoztattuk.
Erre a kijelentésre nem tetszően motyogni kezdtek, de a nyomozót egy cseppet se érdekelte.
-Ábécé sorrendben megyünk. -vett elő egy lapot a zsebéből - Anastasia, Archer. Van itt ilyen diák?
A második padsorban Anastasia remegve felemelte a kezét.
-Remek, te leszel az első. A földszinten, a harmadik terembe menj be. Ha jól tudom, ott a kilencedikesek vannak.
A lány remegve sétált ki az osztályból, mintha csak ő lenne a tettes. De ez lehetetlen, hisz mindenki matek órán volt. Anne vajon miért nem volt velünk?

Másfél óra elteltével az öreg nyomozó engem szólított, én pedig teljesen nyugodtan indultam el a megadott terem felé.
Ahogy elértem a harmadik terem elé bekopogtattam, de senki nem válaszolt, ígyhát benyitottam. A terembe csupán a katedra és vele szemben egy pad székkel volt elhelyezve. A katedránál egy férfi ült, és valami papírokat töltött ki. Érkezésemre, felemelte a fejét.
-Ms. Jones, jöjjön beljebb! -szinte már utasított, de túlságosan helyesnek tartottam ahhoz, hogy magamra vegyem. Bementem, és becsuktam magam után az ajtót. Ezután már nem figyelt rám, csak a papírokkal foglalkozott.
-Üljön le! -utasított tovább egy idő után, ami nekem már kezdett nem tetszeni. Leültem a padba, és vártam, hogy kérdezzen.
-Ms. Jones, mondja, hol volt az esett idején?
-Természetesen az osztályban, mint mindenki. -válaszoltam -Elmondaná mi történt pontosan Anneval?
A férfi rám emelte a tekintetét, amely szigorúan fürkészett.
-Most én kérdezek.
Csak bólintottam egy rövidet, mire a figyelme megint a papírokra terelődött.
-Milyen kapcsolatot ápolt az áldozattal?
Ezen a kérdésen már kissé elkellett gondolkodnom.
-Hát, érdekeset. -válaszoltam végül, mire a nyomozó letette a tollát, és rám nézett.
-Kifejtené?
-Szerintem Anne komoly mentális betegségekkel küzdött, ezért nem nagyon lehetett barátkozni vele. -feleltem őszintén, mert nem akartam a férfinél kihúzni a gyufát. A nyomozó érdeklődve figyelt.
-Miből gondolja, hogy mentális betegségekkel küzdött?
-Voltam náluk. Láttam milyen körülmények között élt. -vontam meg a vállam. Nem tudtam elmagyarázni neki jobban.
-Azt állítja járt az áldozat házában? -lepődött meg a férfi. Nem értettem miért ilyen hihetetlen amit mondok.
-Igen. Nagyjából három hónapja, egy történelem projekt miatt.
A nyomozó jegyzetelni kezdett, majd megint rám nézett.
-Tudja a címet?
-Persze. -válaszoltam. De most komolyan, ha egyszer jártam ott, hogy ne tudnám?
-Akkor jöjjön! -állt fel a férfi, mire én értetlenül néztem.
-De hát, csak kihallgatásról volt szó!
-Mivel sehogy se tudjuk elérni az áldozat szüleit, és a lány hamis címet adott meg, már csak a maga állítására tudunk támazkodni. Ez egy elég mély ügy, bevonhatom magát, és ha esetleg rossz címre visz el, abban az esetben felelőségre vonhatom hamis információk kiadásáért, ami nem kis bűntetéssel jár.
Csak ültem, és hallgattam amit mond, de ebből az egészből csak annyit vontam le, hogy akár le is csukhatnak.
-Maga most fenyeget engem?
A férfi leült, és elkezdte lapozni a papírokat.
-Egyezzünk meg valamiben, Ms. Jones. Ha nem segít a nyomozásba, nem csak maga fogja bánni, hanem Henry barátja is.
Ó, basszus. Tudnak róla.
-Miért bánná? -tetettem a tudatlant.
-Azt hiszi nem tudok a drogdrogbizniszéről? Magánnyomozó vagyok, az egyik ügyembe összefutottak a szálak, és rátaláltam. Nem szóltam róla a rendőrségnek, mert akkor nem volt bizonyítékom, de mára bőven van. -dőlt hátra büszkén, mire engem elöntött a düh.
-Rendben, segítek, de ígérje meg, hogy nem szól senkinek semmit! -adtam be a derekam. Ez az ember mindenre képes, csak azért, hogy ellegyen ismerve.
-Megigérni nem tudom, mivel az törvénybe ütközne, de ha nem kérdeznek róla, én se mondok semmit.
Nem elégedtem meg a válasszal, de nem volt mit tenni, így hát csak bólintottam, és mindketten felálltunk.