A harmadik terem (1.rész) [BEFEJEZETT]

19

Hétvégén David felhívott, és legnagyobb meglepetésemre, tegezett.
-Szedd össze magad, nemsokára ott vagyok érted! - mondta lágyan.
Majdnem hátraestem az ágyon, de végül sikerült elkészülni.

Kiléptam a házból, és már az autó előtt állt, természetesen napszemüvegben.
Közelebb léptem hozzá, mire a semmiből átölelte a derekamat. Rémülten néztem rá.
-Dobja át szépen a kezét a nyakamon, és ne vágjon ilyen rémült arcot! - suttogta fusztráltan.
-De ugye nem csókol meg - kérdeztem rémülten, miközben átöleltem.
Annyira... jó illata volt.
-Remélem arra nem kerül sor - engedett el, és nyitotta ki nekem az ajtót.
Beszállva a kocsiba, sokkoltan néztem rá.
- Valószínűleg figyelnek - adott rövid magyarázatot.
- Aha - bólintottam.

Egész úton nem beszéltünk. Nagyon fura volt az egész. Egyre jobban dobogott a szívem a közelében, és féltem, hogy ez a megjátszott kapcsolat érzéseket fog bennem ébreszteni. Ami nem olyan nehéz.
Megállt apám háza előtt, mert mondtam neki, hogy itt szeretném tölteni a hétvégét.
Kiszállt, én is így tettem, és megálltunk egymással szemben.
-Kétlem, hogy itt már figyelnének - mondtam zavartan.
-Nem biztos, de mára elég volt a kínos jelenetekből. - avval beszállt az autóba.

Becsengettem apához, ahol Gabriella nyitott ajtót. Örült, hogy lát, és leültetett az asztalhoz, ugyanis nemsokára kész volt az ebéd.
-Apád csak este fog hazaérni, de Simon nagyjából fél óra múlva itt van - magyarázta.
- Simon is jön?
- Igen, tegnap felhívott. Képzeld, két hétig marad.
- Ez szuper! - mosolyogtam rá, amikor csengettek.
Simon lépett be az ajtón, megölelte édesanyját, majd tekintete rám vándorolt. Elég idegesnek, és kedvetlennek rűnt, de azért engem is átölelt, majd leült az asztalhoz.
- Ja, amúgy Olivia, ki volt az a jóképű pasi, aki hozott? Ismerős nekem- fordult hátra Gabriella.
-Ó, öhm, hát, azt hiszem a barátom - dadogtam.
- Ebből nem sokat értettem - mosolygott rám
- Randizunk, de hivatalosan még nem járunk.
Simon a telefonjába bújva hallgatott. Úgy tűnik, valami baja tényleg van.
-Ez nagyon szuper! - csillant fel a szeme miközben tálalt. - Mesélj róla! Mit csinál, hány éves? És honnan lehet ismerős nekem?
Basszus, valamiért mindig elfelejtem megkérdezni tőle, hány éves.
-Hát, nyomozó, és múltkor ő allított be vasárnap reggel.
-Tényleg - csapott a homlokára. - Szörnyű az arcmemóriám. És milyen?
- Öhm, hát, igazán figyelmes, és védelmező.
Hál' Istennek, ezt nem hallja, mert még ő se hinné el magáról.
-Tehát akkor jó. Remélem hamarosan bemutatod, ha komolyabbra fordulnak a dolgok - ült le velünk szembe. - Egyetek, gyerekek.
Simon hirtelen felállt.
- Majd eszek később - mondta, majd távozott.
- Történt vele valami? - néztem Gabriellára, aki csak sóhajtott.
- Nos, volt valami barátnője, aki elég hamar elhagyta, és ez kicsit fusztrálja most. De elmúlik neki.

Simon a nap további részében sem jött ki a szobájából. Este, miután hazajött apa, és megvacsoráztunk, felmentem Simon szobájáig és bekopogtattam.
-Öhm, Olivia vagyok. Minden rendben? - kérdeztem.
Simon mindig kedves volt hozzám, úgy éreztem, ennyit megérdemel.
Válasz nem jött, ám nyílt az ajtó. Simon közel két méteres alakja állt velem szembe, göndör fürtjei a szemébe lógtak. Álmos tekintete volt, és hunyorítva nézett le rám.
-Ja, minden a legnagyobb rendben - mondta, de természetesen hallatszott a hangjában a szarkazmus.
- Uhm, hát oké, ha szeretnél beszélni, tudod melyik szobában találsz - mutattam a szobám felé.
Egy ideig még csak némán nézett, ami elég kínos volt, szóval elköszöntem tőle, és elindultam a szoba felé.
-Várj csak! - szólt utánam, mire automatikusan megfordultam. - Igazából senkinek nem mondtam eddig, de az a bajom, hogy van egy lány, akibe teljesen bele vagyok zúgva, de szerintem az se tudja, hogy létezem. És barátja van.
-Oh, öhmmm, veled jár egyetemre? - kérdeztem, mert valahogy semmi jobb nem jutott az eszembe.
-Nem, és nem is odavaló. Se ide. Kicsit messzebb lakik. Bejössz?
Elindultam a szobája felé.