A harmadik terem (1.rész) [BEFEJEZETT]

29

Tudtam, hogy minél hamarabb el kell érnem Davidet. Apa elmondása szerint, ma több helyre is kell menjenek, hogy intézzék a dolgokat, szóval idő az van. Egyenlőre.
Apa szeretett volna kicsit felmenni a szobába, egyedül lenni, mielőtt nekiindulnak a dolgoknak.
Nem örültem neki, hisz Simonnak bármire meglehet ebben az időben a lehetősége, de összepréselt ajkakkal bólintottam. Ahogy apa felment, én is mentem utána, és becsuktam magam mögött a szobám ajtaját.
Leültem az ágyra, egyből hívni próbáltam Davidet, ám sokkolva vettem tudomásul, hogy a telefonja ki van kapcsolva. Fogalmam se volt, hogy most mit tegyek, és azt se értettem, hogy miért van kikapcsolva, hisz ő egész nap telefonál. Végül írtam neki egy üzenetet, miszerint ahogy látja, hívjon vissza, mert sürgős.
Elővettem a laptopomat, amelyet kifejezetten csak apánál használok, és bekapcsoltam. Fogalmam se volt, hogy mit akarok, csak valamivel végre el akartam terelni a figyelmemet.
Kopogtak az ajtón. Nagyott nyeltem, mert tudtam, hogy Simonon kívül más nem igazán lehet. Engedélyre nem várva, belépett, majd be is zárta maga után.
-Olivia, szeretnék veled beszélni - fogta meg az íróasztali székem, és velem szembe letette, az ágyam elé.
-Miről? - kérdeztem óvatosan.
Épp szólásra nyitotta száját, amikor zúgni kezdett mellettem a telefon. Szinte örömkönnyek gördültek le arcomon, amikor láttam David az. S ekkor rájöttem, hogy pont Simon áll a szobába. Felvettem, és a szememet szigorúan a laptop képernyőjére szegeztem.
-Lemerültem. Mi az a fontos dolog?
Elég hangos volt ahhoz, hogy Simon is tisztán hallja. Fél szemmel láttam, hogy egyre veszélyesebben néz rám.
-Öhmm, igazából csak hiányzol - a szavak szinte égették a torkomat, ezért siettem a legújabb és egyetlen ötletemmel orvosolni az ügyet. -Képzeld, nem meg a "h" betű a gépemen. Hallgasd csak! - avval elvettem a telefont a fülemtől, és a billentyű felé tartottam.
Elkezdtem Morseval elmondani, hogy segítsen. Miután végeztem, visszaemeltem a fülemhez a telefont.
-Hallottad? Valami baj lehet vele. Legalább lesz elfoglaltságom.
Még mindig hallgatott. Ez volt rá a reményem, hogy megértette. Detektív létére illene. Mi az osztályba közösen tanultunk meg, szórakozásból, hogy bármikor tudjuk egymással kommunikálni.
-Értem. Akkor nem is zavarlak.
Itt elvesztettem a reményem, ugyanis valószínűleg azt hiszi, hogy megőrűltem.
-Rendben. Szeretlek - mondtam, majd sietősen le is tettem.
Simon ördögi mosolyt villantott.
-Talán mélypontra jutott a kapcsolatod a nyomozóval?
Nagyott nyeltem, és letettem a laptopot az ölemből.
-Nem, csak kicsit összevesztünk. Ennyi - improvizáltam.
Felálltam, és sietősen megkerülve az ajtó felé mentem.
-Szükségem van egy kiadós fürdésre - próbáltam lazaságot színleni - Majd utána beszélünk.
Választ se várva kirohantam, a fürdőig meg se álltam, majd sóhajtva becsaptam magam után az ajtót.
Egyetlen lehetőségem épségbe végigvinni a napot, ha David felfogta az üzenetemet, és cselekszik. Ugyanis, mostmár számomra biztossá vált, hogy Simon áll minden mögött. Viszont volt száz meg száz kérdésem, de a legfőbb: miért?