A harmadik terem (1.rész) [BEFEJEZETT]

7

Egyszerre hajoltunk le a vérző férfihez.
-Ezt szorítsa a sebéhez! -nyomott David a kezembe egy rongyot, én meg szó nélkül tettem amit mond. Ő addig a pulzusát nézte, majd idegesen felállt, és csak annyit mondott, hogy mindjárt jön. Tehetetlenül szorítottam a sebet, mire váratlanul a férfi megszólalt:
-A lányom - nyögte reménytelenül. Volt tippem ki ő. Sőt, ez a tipp már inkább biztos állítás volt.
-Ki a lánya? - kérdeztem gyorsan, hogy biztos tudjon válaszolni. Hiába szólongattam, választ már nem kaptam.

A váróterembe ültünk Daviddal, és vártuk az orvost a fejleményekkel.
-Khmm, öhmm, Black nyomozó, az van, hogy... -kezdtem bele, de rám se nézve félbeszakított.
-David.
Fogalmam sincs miért, de egyből elpirultam. Félszemmel valószínűleg látta, mivel a szája sarkában észrevettem egy kis mosolyt.
-Szóval, David, tudja az van, hogy a férfi mondott nekem valamit, amikor maga elment segítségért.
Egyből felém kapta a fejét és türelmetlenül nézett rám.
-Eddig miért nem mondta?
-Nem találtam a megfelelő alkalmat - mondtam zavartan.
-Jó, inkább a mondja!
-A férfi a lányát kereste. Annyit mondott, hogy: "A lányom" és utána semmi.
David gondolkodva nézett rám, viszont tudtam, hogy arra gondol amire én.
-Nem akarok elhamarkodott kijelentést tenni, de nem lehet, hogy ez a férfi... -próbáltam elmondani az elméletemet, mire kirontott az orvos.
Egyből felálltunk, David rákérdezett a férfi állapotára. A válasz döbbentő volt: nem élte túl.
Visszazuhantam a székre, David pedig egyből előkapta a telefonját, és nyomkodni kezdte.
-Ms. Jones, két perc és jövök, addig megvár itt?
-Olivia. És igen, megvárom - mondtam robotszerűen.
David evvel ki is viharzott. Annyi érzelem kavargott bennem, hogy azt hittem menten elájulok. Ez két napra talán kicsit sok volt.
A telefonom csörögni kezdett, én pedig meg se néztem ki az, automatikusan felvettem.
-Olivia! - szólt bele anya erélyesen. - Hol a fenébe vagy? Tudod hány óra?
-Anya..
-Semmi anya! Most azonnal megmondod hol vagy, és megyek utánad!
-David majd hazavisz. Otthon mindent elmesélek.
Pár másodperc csend. Anya súg valamit. Valaki visszasúg.
-Ááá, szóval még mindig a jóképű nyomozóval vagy. Oké, maradhatsz, amíg ő a közeldben van. De ahogy bajban érzed magad, hívj!
-Rendben - sóhajtottam, avval le is tettem a telefont.
Nemsokára előkerült David is, olyan idegesen, mint még soha nem láttam. Nem mertem rákérdezni, hogy most mi lesz, de nem is kellett, mert egyből mondta.
-Most hazaviszem, út közben pedig elmondom mi lesz - azzal el is viharzott, én meg siettem utána.

Épphogy beindította az autót, előjött a megszokott Goromba David.
- Csatolja be az övet, ne kelljen mindig elmondanom!
Szó nélkül tettem amit mond, nem volt kedvem szócsatába kezdeni.
- Szóval, szerinte ki volt az illető? - kérdezte David.
- Szerintem Anne, mármint Jane apja volt a férfi.
David elismerően bólintott.
- Igen, ő volt az. Nála volt a személyie. Viszont most nagy hátrányba kerültünk.
- Mármint?
- A férfi tudta ki a gyilkos. Ezért is ölte meg ugyan az az illető.
- Miből gondolja, hogy ugyan az volt? - kérdeztem, mivel kezdtem kicsit elveszteni a fonalat.
- Most vizsgálják, de szinte biztos vagyok benne.
- És Eva Ansonnal mi van?
- A nyomozók most mentek a házához. Mivel mindenben hazudott, biztos vagyok benne, hogy meglépett. -sóhajtott David. Átéreztem a helyzetét.
Pár perc múlva David telefonja csörögni kezdett. A vérnyomásom automatikusan az egekbe szökött a sok telefoncsörgés után.
- Igen? - szól bele David a telefonba.
Csend. David döbbenten néz rám. Én értetlenül figyelem. Leteszi a telefont, és ekkor vettem észre, hogy már a házunknál vagyunk. Ahogy leparkolt, megkérdeztem tőle mi történt.
- Eva Ansont is meggyilkolták. Tizenkét késszúrással.