A harmadik terem (1.rész) [BEFEJEZETT]

11

Vak voltam, ez már biztos. Azt hittem azért vagyok beavatva a nyomozásba, mert segítség vagyok. De nem, igazából inkább azért, mert minden hozzám vezet. Nem én vagyok a gyilkos, nincs közöm hozzá, de én vagyok az egyetlen akinek a neve többször elhangzott. Az biztos, hogy ez aggodalomra add okot. Természetesen az is megfordult a fejembe, hogy én leszek a következő. Anyának ezekről hallgatok. Apával az ügy kezdete óta nem beszéltem, de tudtam, hogy anya mindent elmond neki.
Annyira megviselt az elmúlt pár nap, hogy reménytelenül döltem az ágyamra, és egyből sírva fakadtam. Nem szoktam sírni, csak ha ideges vagyok. És ez az volt.
Egyszer csak kopogtam a szobám ajtaján. Megijedtem, ugyanis anyq dolgozott, másnak meg nincs kulcsa. Mielőtt bármit tehettem volna, kinyílt az ajtó és Henry állt ott.
-Te meg mi az istent keresel itt? - kérdeztem zokogva.
-Hé, nyugodj le. Talán nem kéne nyitva hagyni az ablakot, pláne most - védekezett, majd mint akibe villám csapott, hozzámszaladt. - Mi történt veled, kislány?
Elmondtam mindent. Tudom, titoktartást írtam alá, de mégis mit vártak egy tinilánytól? Hogy nem mondja el a legjobb barátjának? Amatőr.
-Olivia, ezt jó lenne sürgősen befejezni. Mond meg, hogy te kiszálsz.
Életembe nem láttam még Henryt ilyen komolynak.
-A törvénnyel szemben ez nem így megy.
-Szarok én a törvényre! - kiáltott fel. -Ez egyáltalán nem játék. Veszélybe sodornak. Lehet valaki figyeli őket.
Igaza volt. Nem értettem, hogy nem gondoltak erre. Vagy gondoltak, csak pont erről is elfelejtettek szólni.
Csörgött a telefonom. Anélkül, hogy ránéztem volna tudtam. Felemeltem, és rámeredtem David nevére.
-Fel ne vedd.
-Nyomozó, Henry, akkor is elrángat - avval felvettem.
-Be kéne jöjjön - jelentette ki, bármilyen köszönés nélkül.
Henry velem szembe ült és intett, hogy nem.
-Nem fog menni.
-Pedig muszáj lesz. Ki kell hallgassuk.
Meghült bennem a vér.
-Engem? Dehát miért?
-El kell meséljen minden egyes alkalmat, amikor az áldozattal érintkezett.
Tehát tényleg úgy gondolják, van közöm az egészhez.
-Rendben - és ezzel kinyomtam.
Henry keserűen nézett rám.
-Csak vigyázz magadra, kérlek.
Sose volt ilyen komoly, és ez megijeszt.
-Az leszek.
Szorosan megöleltem.

-Én fogom kihallgatni magát, és ajánlom, hogy mindent elmondjon - ült le velem szembe David.
Most valahogy nem voltam annyira elragadtatva attól, hogy látom.
-Jó, és hol kezdjem? - kérdeztem, és így utólag tudtam, hogy ez egy tényleg nagyon hülye kérdés.
-Az elejétől mondjuk?!
-Oké, oké. Szóval, tizedik közepén jött az osztályba, akkora mi már megszoktuk egymást, és kb. senki nem foglalkozott vele. Ne nézzen így, először próbáltunk a lányokkal, de ő mindig elutasított. Mindegy. Tizenegyedikre ez eléggé megváltozott. Ott volt a bulikon, de magába, próbált bekapcsolódni a beszélgetésekbe, több-kevesebb sikerrel.
Aztán eltűnt. Észrevettük, és érdekelt is, hogy hova, de egyszerűen nem tudtuk. Tehát elkönyveltük, hogy elment.
-A pedagógusoktól nem kérdezték? - kérdezte kissé csodálkozva David.
-Hát... Talán annyira mégse érdekelt - mondtam keserűen. Szörnyűek voltunk, az már biztos.
-Folytassa.
-Szóval, idén visszatért. Én odamentem hozzá, és megkérdeztem mi történt, hogy jól van-e. Nem válaszolt. Nem tudtam mit tenni vele. Ezután elég sokat járt utánam. Mármint, mindig ott volt, ahol én. A közvetlen közelembe, de sose szólt egy szót se. Utána meg Henryre függött rá.
-Látta az áldozat, hogy Henryvel nagyon közel állnak egymáshoz?
-Ezt a vak is látja. De igen, többször ott volt, mikor megölelt. Miért olyan fontos ez?
-Most én kérdezek - förmedt rám. -Mondja azt az esetett, amikor az áldozatnál járt.
-Hú, hát, nagyjából két hónapja történt. A tanár osztott be minket így. Nálunk építkezés volt, semmiképp nem tudtunk volna dolgozni, ezért rákérdeztem, hogy neki jó-e. Ijedten mondta, hogy nem, de rá két napra kijelentette, hogy aznap délután megyünk hozzá.
Nos, látta, hogy milyen körülmények vannak ott. Annyira menekülni akartam onnan, hogy gyorsan megírtuk a projektet, és már távoztam is. Annyi történt, hogy elég sűrűn érintett, meg, de akkor ez pont nem érdekelt.
David sóhajtva megfogta a fejét.
-Soha ne menjen nyomozónak!
-Most miért?
-Ezek a jelek teljesen egyértelműek voltak. De mindegy. Ennyi?
-Igen - válaszoltam.
-Hazamehet!
Ennyit arról, hogy furikáztat a gyönyörű autójával.