A harmadik terem (1.rész) [BEFEJEZETT]

26

Amíg a David kávéját főtt, fellopakodtam apa szobája elé. Az ajtóhoz érve halk sírást hallottam. Tudtam, hogy most akárhova néz, mindenhol csak őt látja.
Visszamentem a konyhába, és odaadtam Davidnek a kávét.
-Cukrot, tejet? - kérdeztem.
-Semmit. Maga nem iszik?
-Nem szeretem.
Úgy nézett rám, mint aki valami halálos bűnt követett el.
Belekortyolt a kávéba, majd megszólalt.
-Írtam üzenetet az egyik itteni kollégának. Azt mondta, fél óra múlva mehetek.
-És? Tudnak valamit?
-Kétlem.
Ekkor kulcs fordult az ajtóba, majd kinyílt. Simon lépett be rajta, ideges tekintettel. Egyből felálltam, és odamentem hozzá.
-Jól vagy?
Értetlenül nézett rám.
-Mi lett?
Nagyott nyeltem.
-Hát nem tudod?
-Mit?
Egy pillanatra nem is tudtam, hogy mit kéne mondjak. Végül, rekedtes hangon sikerült elmondanom a lényeget.
-Anyukádat elütötte egy autó.
Elkerekedtek a szemei.
-Melyik korházba van?
Csak némán néztem rá, a szememmel próbáltam mindent elmondani. Megértette. Szó nélkül fogta magát, kiszaladt, és becsapta az ajtót.
Hátranéztam Davidra, aki nyugodtan iszogatta a kávéját. Felnézett rám.
-Nem lesz baja. Én viszont most elmegyek, ahogy végeztem jövök vissza az információkkal.
Felállt, és mielőtt kilépett az ajtón, még egyszer rámnézett.
-Részvétem.

Nem mentem fel, mert tudtam, hogy valaki előbb utóbb jön. Megkértem anyát, hogy keddig maradhassak, és szó nélkül beleegyezett.
Nagyjából két óra múlva apa lejött a szobából.
-Nem vagy éhes? - kérdeztem.
Intett, hogy nem, és leült velem szembe.
-Meg kell szervezni a temetést - mondta.
-Nyugodj meg, elrendezzük Daviddel.
Felnézett rám.
-Így is elég bajod van az iskolával. Ezt nem kérhetem.
-Apa, figyelj. Itt a hétvége, elintézzük. Szerdán visszamegyek a suliba. Jó lesz?
Apa erre újból sírni kezdett.
-Annyira hálás vagyok, hogy vagy nekem.
Felálltam, én megöleltem hátulronan.
-Megoldjuk, jó? Te most csak pihenj.

Nemsokkal ezután visszament a szobába, én pedig lerogytam a székre. Már lassan négy órája semmi, és kint sötét volt. Simont is próbáltam hívni, mert aggódtam, hogy valami baja lesz, de ugyancsak kinyomott.
Alig tíz percre rá csengettek, mire botladozva felálltam, és ajtót kinyitottam.
David állt ott, és szinte felborított, olyan sebességgel jött be.
-Igazam volt! - mondta, szinte ünnepélyesen.
-Csendesebben - siettem oda, és tettem a kezemet a szájára. - Apa fent van - vettem el.
-Olivia, ezt nem fogja elhinni! - suttogta.
-Üljön le, és mondja el!
Így is tett, leült, és hevesen magyarázni kezdett.
-Ugyan, a környéken nem volt szemtanú vagy bármilyen kanera, hiszen egy apró utcába történt a baleset. Ez magában is már elég gyanús. De ezután átnézték a teret, és a mostohaanyja mellett, a vértócsában találtak egy levelet.
Döbbenten néztem Davidre.
-Ki lehetett valamit olvasni?
-Mivel hamar odaértek, ezért a levél egy része jobban átlátható volt. Pár szót tudtak kivenni. Pontosabban: "Következő", " nyomozó ", "vigyázz". Ezek elég egyértelműek.
Merengve hallgattam amit mond.
-Tehát csak van közé az ügyhöz.
-Én szinte biztos vagyok benne, és a helyi nyomozóiroda is így gondolja. De természetesen még részeltesebben ki kell vizsgálják az ügyet.
-Istenem - sóhajtottam. - Valaha is megfogja nekem bocsátani a család?
-Mit? - nézett rám értettlenül.
-Hát, hogy lehetséges, hogy miattam öltek meg... meg Gabriellát.
-Dehogyis a maga hibája! -csattant fel - nem tehet róla, hogy tele van kattant emberekkel a világ.
-Valami baja csak van valakinek!
-Én úgy érzem nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy kiderítsük, hogy ki és mit akar.