A harmadik terem (1.rész) [BEFEJEZETT]

12

Eltelt egy hét, és semmi. Emiatt az egyik szemem sír, a másik nevet. Kissé nyugodtabb vagyok, de természetesen addig nem lehet teljes az érzés, amíg nincs meg a gyilkos. Másfelől, ott van David. Jóképű, de sajnos ennyi. Egy tinilány fellángolása.
Az érettségire való készülődés elvette az időmet. Ebben az az érdekes, hogy fogalmam se volt, hogy milyen egyetemre akarok menni. Semmi jövőképem nincs, ami elég gáz.
Úgy döntöttem, eltöltök egy hétvégét apuéknál, akik a várostól két órára laknak.
Apuék alatt, apát és a feleségét értem. Lassan egy éve házasok. Gabriella igazán kedves nő, nem ápolunk közelebb kapcsolatot, de örülök, hogy nem egy gonosz boszorkány. Van egy, tőlem őt évvel idősebb fia, Simon. Nem sokat látom, de születésnapomra mindig küld virágcsokrot. Igazán kedves tőle, hogy figyel a mostohatestvérére.
Anya nem igazán örült az ötletnek, egyáltalán nem azért, mert rosszba lenne apával, sőt, nagyon is jól kijönnek. Csak félt. És megtudom érteni. De úgy érzem, muszáj kiszakadjak egy hétvégére ebből a városból.
Apa nagyon boldog volt, péntek délután már a ház előtt vár.
-Minden megvan? - kérdezte, majd szorosan átölelt.
-Persze!
-Gabriella megjegyezte, hogy mi a kedvenc ételed, és azt főzi.
Ez nagyon jól esett, mert még én se tudom mi a kedvencem.
-És képzeld, Simon is hazajön a hétvégére. Nagyon boldogok vagyunk, hogy mindkettőnk gyereke velünk lesz.
Simon elég ritkán jár haza, de valahogy mindig akkor megy, mikor én. Ezen jót szoktunk szórakozni.

A vacsora nagyon szuper volt. Simon elég sokat mesélt, szórakoztatta a társaságot. A vacsora végén apa rákérdezett arra, amit egész végig láttam a szemében, hogy erre vár.
-A nyomozás hogy áll?
Annyira jó volt ez az este. Semmi kedvem nem volt a témáról beszélni.
-Nem tudom, már nem vagyok benne.
-Miről van szó? - kérdezte érdeklődve Simon.
-Nem hallottad? - kérdezte Gabriella. - Olivia egyik osztálytársát meggyilkolták.
-Hú, ez... ez borzalmas! - mondta elképedve Simon. - Biztos nagy trauma lehetett. Jársz pszichológushoz?
-Persze, vele élek - válaszoltam keserűen.

A hétvége nagyon jól telt. Vasárnap reggel együtt reggeliztünk, amikor kopogtak az ajtón.
-Nyitom! - kiáltott Gabriella.
Az ajtónak háttal ültem, csak Gabriella szavait hallottam.
-Jó reggelt! Miben segíthetek? szünet. Igen. szünet. Most? szünet.
A kíváncsiságtól hátrafodultam, és a napszemüvegben álló Davidet pillantottam meg.
-Az Isten áldja meg! - motyogtam, majd kibotladoztam az ajtóig.
-David, vasárnap reggel van! És egyáltalán honnan tudja, hogy itt vagyok? Követ?! - fakadtam ki. Elmenekülök ide előle, és minden más elől, errefel tessék.
-Sürgősen haza kell vigyem, és nincs időm magyarázkodni, tehát jöjjön!
-Maga hibbant! Pizsamában vagyok, és éhes!
-Olivia, veszélyben van! Jöjjön!
Apám erre felállt, kiment, és becsukta maga és David után az ajtót.
-Mit akar ez a tag? - kérdezte remegve Simon. Nem értettem miért ilyen ideges, az nekem kell legyek.
-Én nem tudom, de azt hiszem megyek öltözni - súgtam, mire kinyílt az ajtó.
-Olivia, légyszíves öltözz - mondta apám. Ekkor jöttem rá, hogy hatalmas a baj.