Gyógyító szerelem

20.fejezet

Igyekszem most már gyorsabban feltölteni a fejezeteket:)Köszönöm a türelmetek, és a sok kedves hozzászólást, és csillagot:)

Piton

Mire oda értem hozzá, már csak az üres levegőt markoltam.Nem akartam hinni a saját szememnek.Ne ne ne ne ne......

-Hermione... - néztem döbbentem magam elé.

Az első sokkhatás után, hogy elvesztettem a legfontosabbat az életemben, a saját figyelmetlenségem miatt, éreztem, hogy a mellkasomat elárasztja a hideg,érzéketlen,számító vágy.

A vágy, hogy embert öljek....Weasley vérére éheztem.Puszta kézzel fogom összeroppantani a koponyáját.Esküdöztem magamban.

-Mr. Keane - szólítottam meg az auror parancsnokot.Ő odafutott hozzám a többiekkel együtt.Megfordultam, és olyan gyorsan volt a kezem a nyakán, hogy az emberei reagálni sem tudtak.

-Hogy lehetséges, hogy maguk nem vettek észre egy zsupszkulcsot...?Hmm? - mosolyogtam rá jegesen.

-Pro...Professzo...r - fulladozott a szorításomban - Megfojt... - kezdte el ütni a kezem, addig az emberei pálcát rántottak rám.

-Tudja, hogy mit érzek most? - kérdeztem tőle csevegő hangon - Nem? - nevettem fel, de még a saját fülemet is sértette. - Semmit...és tudja, ez még engem is megijeszt. - érintettem meg az államat elgondolkodva.

-Engedjen....el... - suttogta fulladozva az auror.

Mintha akkor vettem volna észre, hogy már lilul a feje, lassan elengedtem a nyakát.Ő pedig köhögve rogyott a járdára, és próbált levegőhöz jutni.

-Nos... - néztem a többi aurorra, akik még mindig nem tudták, mit is csináljanak velem.Letartóztassanak, vagy betörjék az orrom. - Miss Granger visel egy ékszert, amit nyomkövető bűbájjal ruháztam fel.Kérem fogják meg a vállam, hogy utánuk menjünk.

Az aurorok egy centit sem mozdultak, amíg a parancsnokuk fel nem állt. Keane a nyakát dörzsölte amíg kiegyenesedett.Majd furcsa pillantást vetett rám, és oda szólt az embereinek.

-Tíz métert hátra lépni!! - adta ki a parancsot.Az emberei azonnal engedelmeskedtek.Mikor magunk maradtunk, Keane hozzám fordult.

-Mit jelent magának a Nő? - szegezte nekem a kérdést.

-Ilyen kérdésekre nincs idő parancsnok.Minden perc számít.Már el is kezdhette.....az a mocsok.. - tettem egy lépést Keane felé fenyegetően - Azonnal utasítsa az embereit az indulásra!!!! - emeltem meg a hangom.

-VÁLASZOLJON!!!! - ordított a képembe az auror.

-MINDENT!!! - bukott ki belőlem.

Keane ledöbbent a válaszom hallatán. - Így már mindent értek. - tette zsebre a kezeit.

-Maga semmit sem ért.

-Dehogyisnem. - mosolyodott el - Mikor megérkeztek, csak úgy szikrázott maguk között a levegő.Illetve ahogy egymásra néztek... - csóválta meg a fejét. - Le se tagadhatnák, hogy szeretik egymást.

-Nem érdekel, hogy mit analizál ki a mondanivalómból....de indulnunk kell.

-Még nem. - szólt határozottan Keane. - Maga professzor potenciális veszélyt jelent.Érzelmileg kötődik a nőhöz.Ha rajta ütünk a célpont rejtekhelyén, mi garantálja, hogy nem esik Weasley torkának, ezzel veszélybe sodorva az alany kiszabadítását?

-Annyit megígérhetek, hogy addig nem esek neki amíg, Hermi...Miss Granger biztonságban nem lesz.Utána nem állok jót a tetteimért.Mert abban biztos lehet parancsnok, hogy azon leszek, hogy Weasley el se érje Azkaban kapuit.Mert már előtte ki fogom tépni a szívét.Ez így érthető? - kérdeztem jeges hangon.