Gyógyító szerelem

2. fejezet

Mikor reggel felébredtem, még sötét volt odakint.Hiába próbáltam vissza aludni, nem sikerült.Ránéztem az órámra, ami hajnali öt órát mutatott.Kikeltem az ágyból,és halkan felöltöztem.Nem akartam Ginnyt felébreszteni, ezért csöndesen kilopakodtam a szobánkból.Lementem a lépcsőn, átvágtam a klubhelyiségen, és elhagytam a tornyot.

Mindenhol csönd uralkodott az egész kastélyban.Diák, vagy felügyelőtanár sincs ilyenkor a folyosókon.Lassan sétálgatok, nem is figyelek arra merre visz a lábam.Elmerültem a gondolataimban, mikor legközelebb felpillantottam, ott álltam annak a folyosónak az elején, ami levisz a pincébe.

-Mi a jó...hogy kerültem én ide? - néztem körbe.Remélve hogy nem lát senki.

Megteszek pár lépcsőfokot lefelé, és közben eljátszom a gondolattal, vajon milyen képet vágna Piton, ha hajnalok hajnalán felébreszteném.Biztos zabos lenne.Ahogy magam elé képzelem, halvány mosoly rajzolódik ki a szám körül.Hónapok óta ez az első őszinte mosolyom.

De aztán tovább kalandozik a képzeletem, és egy olyan kép jelenik meg előttem, amiről soha sem hittem volna, hogy valaha eszembe fog jutni. Vajon Piton miben alszik...Biztos egy fekete hálóingben, ami a bokáját verdesi.Felkuncogok.Biztos, hogy abban.

Felsóhajtok egyet, és megállok a bájitalterem előtt.Nem tudom mit keresek itt, bárcsak...

A hátam mögött hangos dörejjel kicsapódik az egyik ajtó, és Piton viharzik ki rajta.

-Granger, maga meg mit keres itt? - kérdezi vicsorogva mikor meglát

A csattanás egyre csak visszhangzik a fejemben, érzem ahogy elzsibbadnak a végtagjaim, és a fejemben egymás után jönnek elő a borzalmas képek, amiket láttam, és megtapasztaltam a háború folyamán.A rengeteg halott szerte szét a kastély folyosóin, sikolyok minden honnan, és én nem tudok nekik segíteni.

Nem tudok segíteni.

-Nem tudok segíteni...suttogom mikor elkezdek dőlni.

Vártam a fájdalmat.Alig vártam már, hogy végre megérezzem a koponyám csattanását a folyosó padlóján,de helyette egy kezet éreztem a fejem alatt, ami megvédett az ütéstől. Mielőtt kikapcsolt volna az agyam, csak egy nagyon nagyon dühös sötét szempárt láttam.

Mikor elkezdtem magamhoz térni a bódultság állapotából, csak azt érzékeltem,hogy valaki áll fölöttem és pálcát tart a kezében. Újra elkapott az a halálfélelem, ami a múlt évben oly sokszor a hatalmába kerített.Csak azt vettem észre, hogy teli torokból sikítok, és folynak az arcomon a könnyek.

Akkor hallottam meg egy nagyon határozott hangot, ami nem kérte, hogy nyugodjak meg, hanem parancsolta.

-Granger!!!Azonnal fejezze be,mert beszakad a dobhártyánk.

-Sa...sajnálom professzor - hajtottam le a fejem, és próbáltam nyugodtan lélegezni.Higgadj le Hermione, senki nem akar bántani,ismételtem magamban.Mikor megnyugodtam,újra felnéztem, és azt láttam, hogy a gyengélkedőm fekszem és Madam Pomfrey áll fölöttem.Ő tartotta a pálcát, hogy megvizsgáljon.

-Bocsásson meg Madam Pomfrey, nem akartam megijeszteni.- kértem halkan elnézést.

-Semmi baj gyermekem.- néz rám fürkészőn - de mond csak, ugye minden rendben..?Érzel valahol fájdalmat?Alszol rendesen?

Nyugodtan kezdtem válaszolni a kérdésekre,miközben fel-fel pillantottam Pitonra, aki az ágy lábánál állt, karba tett kezekkel.Miközben ő is rám nézett, felhúzta az egyik szemöldökét, és megkérdezte.

-Akar valamit Granger?

-Nem Uram.Csak szeretném megköszönni,hogy segített.

-Van mit - szólt mogorván a tanárom.

Madam Pomfrey újra a látókörömbe került, és közölte, hogy azért hoz nekem egy kis nyugtató bájitalt, hogy tudjak egy kicsit pihenni.

-De semmi szükség rá...-elakadtam a mondatban, hiszen addigra már el is tűnt egy ajtó mögött.

-Piton professzor, nekem tényleg semmi bajom, jobb ha inkább megyek.

Mire rögtön átlendítettem a lábam az ágy szélén, és gyorsan fölálltam.Abban a pillanatban megszédültem.Mielőtt megint elestem volna, egy erős,hűvös kéz ragadta meg a karom.Mikor kitisztult eléggé a látásom, ránéztem a férfira ,mire Ő vészjóslóan halkan kezdett beszélni.

-Ha még egyszer ilyet csinál Granger, hogy engedély nélkül mer megmoccanni, oda kötözöm az ágyhoz.Világos voltam?-nézett rám villogó szemekkel.

Egy pillanat alatt olyan düh fortyant fel bennem, hogy gondolkodás nélkül feleseltem vissza a tanáromnak.

-Mégis maga hogy képzelni, hogy ezzel mer fenyegetni engem, maga átkozott kis... - nem tudtam befejezni mert Piton villám gyorsan közelebb hajolt az arcomhoz és közbe vágott.

-Nagyon gyorsan gondolja át Granger, hogy mit készül éppen mondani, mert ha nem lesz a kedvemre való,olyan büntetést eszelek ki magának, hogy örökké emlékezni fog rá.

Ezután csak össze húzott, dacos szemekkel bámultam rá,de egy szót sem szóltam.

-Elvitte a cica a nyelvét kislány?- Kérdezte gúnyosan mosolyogva.Én csak egy nemet intettem a fejemmel.

-És most pedig leülni.- Én erre meg sem moccantam és tüntetőlegesen elfordítottam az arcom.

Piton lépett egyet felém fenyegetően, majd két ujjával megfogta az állam, és felemelte.

-Mondja Granger, hallott már tőlem valaha olyat, hogy én ismétlem önmagam? - Próbáltam kirántani a kezéből az államat, de ő szorosan fogott.

-Nos?

-Nem Uram.

-Pontosan.Ne is akarja megtudni mi következne utána- majd elengedett,és hátra lépett.

Ebben a pillanatban belépett Madam Pomfrey a bájitalommal.

-Tessék - nyújtja felem az üvegcsét - Idd meg kérlek.

Én Pitonra se nézve gyorsan megittam majd elfordítottam tőlük a fejem.

-Akkor én távozom is Poppy, Miss Granger.

Gyorsan elindult kifelé a gyengélkedőről,lobogó talárral, de az ajtó előtt megtorpant,és hátra nézett.

-Ohh igen Miss Granger - szólt, erre én kelletlenül felé fordítottam a fejem.

-Mikor Madam Pomfrey kiengedi innen,lesz szíves jelentkezni nálam büntető munkára, a tiszteletlensége miatt.- mosolygott kegyetlenül - illetve 50 pont a Griffendéltől. Csak hogy biztos legyek benne, hogy megjegyzi amit az előbb mondtam magának.

Erre kiment, és becsapta maga után az ajtót.Én pedig vissza dőltem a párnámra, és a karommal eltakartam a szemeim.

-A francba - suttogtam dühösen.