Híd [Harry Potter szösszenetek]

20. A saját életénél jobban

- Igazgató úr! A kő! Mógus volt az! Megszerezte a követ! Siessen...

A verandán összegyűlt tömeg fáradt, mégis kíváncsiságtól csillogó szemét a Tükörre szegezte. Most, hogy Harry felébredt végre talán választ kaphattak ők is a kérdéseikre. Mi történt Mógussal? Hogy lehet, hogy Voldemort életben volt? Életben volt-e egyáltalán?

Számukra egyértelmű volt, hogy egykori főellenségük valamilyen fekete mágiát használt, hiszen mind tudták, hogy amikor a halálos átkot kimondta az akkor még csecsemő Harry Potterre, az visszacsapott, a fiúk egy jelet hagyva, a Nagyurat pedig egyszerűen megölte. Természetesen Lily és James is tudta, hogy Dumbledore sosem hitte halottnak az egykori Nagyurat, de azt álmukban sem gondolták volna, hogy az képes lesz megszállni egy embert - egyenesen a tarkójába költözni-, és azzal, hogy Harry ilyen korán találkozott vele, minden rémálmukat felülmúlta. És a tizenegyéves elsős mégis túlélte ezt a - jobb szó híján- kalandot. Nem mintha nem örültek és könnyebbültek volna meg, de nem teljesen értették azt, amit láttak.

Gondolataikból, az ébredő Harry és Dumbledore párbeszéde jelentett menekülő utat, Marlene ugyanis felkuncogott a kibontakozó párbeszédet hallván.

- Lily, ez teljesen te voltál... - csipkelődött. A zöld szemű nő csak felvonta a szemöldökét, mert Dumbledore megszólalt.

- Nyugodj meg, kedves fiam - csitította Dumbledore. - Egy kicsit le vagy maradva. A kő nincs Mógusnál.

- Akkor kinél van? Professzor úr, én csak...

- Nagyon kérlek, csillapodj, különben Madam Pomfrey kiparancsol engem innen.

- Az egyszer biztos! - jegyezte meg James.

- Ezeket a barátaid és csodálóid küldték - mosolygott Dumbledore, a Harry ágya melletti édességhalomra pillantva. - Ami odalent a kazamatákban történt közted és Mógus professzor között, az hétpecsétes titok, úgyhogy természetesen az egész iskola tud róla. Egy toalettülőke is érkezett a nevedre, felteszem Fred és George Weasley urak jóvoltából. Bizonyára szórakoztató ajándéknak szánták, de Madam Pomfrey nem tartotta elég higiénikusnak, és elkobozta.

Gideon és Fabian egymásra vigyorogtak.

- Nekünk ez miért nem jutott soha eszünkbe... - Előbbi megcsóválta a fejét, míg utóbbi lemondóan sóhajtott egyet. Lily és Marlene összenéztek, de míg a vörös hajú nő megforgatta a szemét, a szőke csak vigyorgott.

- Mióta vagyok már itt?

- Három napja. - Lily és James összenéztek. Hozzászoktak már, hogy náluk valahogyan másképp telik az idő, mint odalent, és nem úgy érzékelik a napokat, hónapokat, mint az élők. De ez még nekik is különös volt, mert úgy érezték csak perceket töltöttek magukba gubózva, nem pedig órákat. - Ronald Weasley úr és Granger kisasszony igencsak megkönnyebbülnek majd, ha megtudják, hogy magadhoz tértél. Nagyon aggódtak érted.

- De, professzor úr, a kő...

- Látom, téged csak ez a téma érdekel. Hát jó, beszéljünk a kőről. Mógus professzor nem tudta elvenni tőled. Még épp idejében érkeztem, hogy megakadályozzam - bár te is igen derekasan helytálltál.

- Hát visszaért? Megkapta Hermione baglyát?

- Úgy sejtem, félúton repültünk el egymás mellett. Alighogy leszállt a gépem, rádöbbentem, hogy valójában ott volna a helyem, ahonnan épp eljöttem. Kicsit elkéstem, de azért még maradt annyi feladat a számomra, hogy eltávolítsam rólad Mógust.