Híd [Harry Potter szösszenetek]

14. Az alvó oroszlánt hagyni kell pihenni

- James... szerinted? - Lily hangja rekedt suttogásként hatott a sötét szobában. De férje nem válaszolt, csak szusszantott egyet, és a másik oldalára fordult.

Tegnap telihold volt, és James egy szemhunyásnyit sem aludt, tudva, hogy egyik legjobb barátja épp a farkaskórtól szenved valahol a világban. De az egész nap ilyen volt. Valamilyen megfoghatatlan feszültség járta át őket, leginkább a fiatal férfit. Hiába kérte a „tükörtől", hogy hagy lássa hátrahagyott barátait, az makacsul csak a roxforti életet mutatta - vagyis Harry mindennapjait. A tükörből értesültek róla, hogy Harry azt tervezi, Ronnak is megmutatja a családját - butus módon azt gondolta, Edevis tükre a családot mutatja meg. Ám a tükör titka más volt. Ez a gondolat viszont nem hagyta nyugodni Lilyt, így hiába pihent szerelme karjai között, ötletelni kezdett. „Ha Harry legnagyobb vágya a család, talán tudok valamit tenni azért, hogy láthasson több családtagot is. Szólni kéne anyáéknak, és James szüleinek is." A kérdés már csak az volt, hogy az alapítók vajon nem lesznek- e mérgesek, ha másokat is beavatnak a -tényleges- tükör létezésébe. A vörös hajú nő éppen ezt a gondolatot próbálta megosztani álomba szenderült párjával.

Lassan hajnalodni kezdett, így óvatosan kikelt az ágyból. Felöltözött, vastag talárba és bundás csizmába bugyolálva lépett ki a fedett teraszról, ahol méteresre dagadt hó várta. Csak sejtette, szülei melyik házban lakhatnak, illetve melyik lehet az idősebb Potterék rezidenciája. Utóbbiak lettek meg előbb. Euphemia és Fleamont mintha várták volna őt - bár Lily emlékezett rá, hogy mindig szeretettel fogadták őt életében is.

- Kérsz egy csésze teát, kedves? - mosolygott az asszony rá. Lily bólintott, majd helyet foglalt a kanapén. Tétován szólalt meg, aminek az oka az volt, hogy nem tudta mennyit mondhat. Így csak áthívta őket délután egy szelet süteményre és kávéra. A pár megígérte, hogy elmegy. Úgyis karácsony van, és szeretnék látni Jamest és Harryt is. Lilynek ekkor tűnt fel, hogy nincs egy árva merengő sem.

- Hogyhogy nektek nincs? - Az idős pár értetlenkedve nézett össze.

- Tudod, kedvesem - sóhajtott Fleamont -, ha a varázsló már a mi korunkban jár, akkor nem marad sok földi rokona, akiről információt szerezhet.

- Mi James miatt vagyunk még itt - mosolygott Euphemia is. Lily bocsánatot kérve, a szavaikon töprengve lépett ki az ajtajukon. Valami furcsa volt a szavaikban, Euphemia keserű mosolyában...

De nem volt ezen ideje töprengeni, hamarosan elért szülei házához is. Szülei nappalijában ismételten szétnézett. Itt is most járt először, de úgy érezte, mintha ezer éve otthon lenne. A kis ház valóban hasonlított cokeworth-i otthonukra, a Tulipán utcai házra. A kandalló mellett a sarokban egy három lábú asztalka állt, azon egy csobogó. És a csobogó mellett... ott állt a merengő. Nagyot sóhajtva belenézett, és meglátta nővérét. Petúnia éppen főzött, és hallotta egy férfi, bizonyára Vernon hangját, aki épp egy üzleti sikert taglalt szeretett feleségének. Egy pillanatra átjárta a keserűség, de gyorsan ellépett a táltól. Nem hagyott teret az érzésnek egy másodperccel sem többet, hiszen az nem viszi vissza az életbe sem őt, sem szerelmét. Igyekezett hálával gondolni arra, hogy legalább megismerheti egy szem fiát.

- Ez hogyan működik? - kérdezte szüleit. Henry, az édesapja vállat vont. Az édesanyja azonban felelt.

- Ezen keresztül néztünk titeket - miközben beszélt, magában felidézte az emlékeket. - Most pedig, Petúniáékat láthatjuk benne, néha csak Dudley-t - Lily jól tudta, ki az. - Néha Harryt is. Mindazokat a személyeket, akikkel törődünk.

- Így például Pitont is látjuk néha - horkantott Lily apja. - Mert anyád törődik a kis szarházival...

- Na de Henry! - sápítozott az édesanyja.

- És a volt szomszédunkat, a kis Miller-fiút is - kacsintott lányára a férfi. - Tudod... Persze már felnőtt - legyintett. Lily pontosan tudta, ki az a „kis Miller-fiú". Legalább is emlékezett rá, hogy a mostanra felnőtté érett férfi valaha jó barátja volt a mugli világban.

- Akinek az édesanyja sütött karácsonyra süteményt, nem igaz? - vigyorodott el. Anyukája bólintott.

- És anyád állandóan vele pletykált! - Az apja mutatóujjával az anyja felé bökött. - Én mindig mondtam neki! Eve, állj le! Ez a lány hozzá fog menni a Potter kölyökhöz, nincs szükség a magánakciódra.

Lily álla leesett, de az órájára pillantva látta, hogy sietnie kell, ha nem szeretné, hogy Jamesnek feltűnjön a hiánya. Az úton végig a hallottakról gondolkozott. Elvileg ezek a tükrök ugyanazon a szabályon alapulnak. Az anyjáék szerint a tükör megmutat mindenkit, akivel törődtek. De James is törődött Remusszal, mégsem tudják őt nyomon követni. Így Piton felbukkanásaira az lehet az egyetlen magyarázat, hogy Harry tanára. És mivel Harry az unokájuk, így néha látják Pitont is. Arra is emlékezett, hogy Mrs. Miller anyjának egyik legjobb barátnője volt, erről viszont eszébe jutott, hogy édesanyja Andyt a saját fiaként szerette. A szülei pedig muglik voltak, mégis kaptak merengőt, mikor idejutottak. Nagyot sóhajtott. Ideje volt elkanyarodni, rá az utcájukra. Pár perc és otthon lesz.

Nem akart kizökkeni a gondolatai közül, mert úgy érezte, már csak egy karnyújtásnyira van a megoldástól. Nem hagyta nyugodni, hogy Mr. és Mrs. Potter miért nem kapott merengőt. Aztán az eszébe jutottak az asszonyság bánatos mosolya, a férje könnyedsége, ahogy az idős korról beszél. De mi van, ha az egy rejtjeles üzenet? Lily gyanút fogott. „Nem marad sok földi rokona..." Viszont a családfő és a felesége egy valakit még nagyon szerettek. Fiukként, pedig nem volt vérszerinti gyermekük. Talán csak el szeretnének titkolni valamit.

Hát... titkaik nekik is lettek. Így Lily ezt teljesen megértette. Jobb nem felpiszkálni az alvó oroszlánt...

Sziasztok!

 Nem bírtam ki. Itt egy epizódszerű rész Nektek. Utólagosan is boldog Mikulást!❄☃⛄