Híd [Harry Potter szösszenetek]

19. Tíz másodpercnyi halál

- ... Mógus? - rémült, halk kérdések záporoztak a levegőben.

James és Lily úgy néztek ki, mintha maguk is kiállták volna a Bölcsek kövéig vezető utat. Marlene lerágta az egyik körmét idegességében, Gideon és Fabian pedig... Nos, ők csak drukkoltak a hármasnak. Kivételesen mindketten a tükörre tapadtak, nem ettek vagy ittak, nem cseverésztek. Ron sérülése után különösen sápadtak lettek, habár mellkasuk dagadt a büszkeségtől.

- Én megmondtam! - kiáltott James. Bár nem érezte túl nagy dicsőségnek ezúttal, hogy neki lett igaza. - Én tudtam, hogy nem Piton akarja a követ - susogta, mivel Lily lepisszegte őt.

- Maradj már csendben! - Gorombaságát a többiek nem tudták hova tenni, csak zavartan vigyorogtak egymásra. De Lily nem rájuk figyelt, szerencséjükre, valami zörejt hallott bentről. - Bemegyek - morogta, pálcáját elővéve, bár a többiek hitetlenkedve mormogtak.

- Most? - kérdezte Gideon. Amióta a nő elbeszélgetett az ikerpár egyik tagjával a fogadásokról, mintha sokkal jobban megértették volna egymást. Habár úgy tűnt, ez a békeállapot most nem áll fenn.

Elég későre járt az idő már, ezért szokatlan volt a benti zaj. Lily, ahogy belépett a lakásba leesett állal meredt előre.

- Jaj, ne... már megint - dörmögte az orra alá. - James! - kiáltott hátra, de nem volt rá szükség. A férfi követte őt.

Gyorsan eltették pálcáikat, és közelebb léptek egymáshoz. A tükör előtt ugyanis ott állt Harry, bár a fiú szülei látták Mógust is. A sötét varázslatok kivédése professzor mégsem vehette őket észre.

- Hé! - kiáltották a fiúk kintről. - Ott vagytok a tükörben... - szóltak, és Fabian már nyitott volna be, amikor meglátta a két felnőttet Edevis tükre előtt lefagyva. Gyorsan berántotta maga mögött az ajtót.

A tükörben való megjelenése ugyanis kérdésekkel járhatott volna, és az itteni lét egyik alapszabálya, hogy az élők nem jöhetnek rá, hogy ők figyelemmel követik az eseményeket. A lehető legrosszabb volna, ha ő, nem a család tagjaként beállna Lily és James mellé.

Fabian hosszan kifújta a levegőjét, amint megnyugodott, hogy észrevétlen maradt - majd ellépett a zárt ajtótól.

- Ők azok - biccentett a többiek felé.

Lily és James annyit látott, hogy Harry ijedten néz farkasszemet velük.

- Hazudik... hazudik - hallották a tükrön át. Nem tudták, ki beszél, mert a teremben ketten tartózkodtak csak. A hang recsegés és sziszegés egyvelegére emlékeztette a párt, le merték volna fogadni, hogy hallották már azelőtt.

Aztán elszabadult a pokol: Mógus levette a turbánját. A fiatal nő tátott szájjal nézte, míg James ráncolta a homlokát, nem értették miért áll neki vetkőzni a tanár.

- Hogy kerül ez ide? - hallottak egy kiáltást kintről, Marlene-t.

Jamesnek esett le hamarabb mi folyik itt. Elrettenve, mint aki nem tudja a fia vagy a felesége után kapjon, megugrott a helyén - szeretett volna kinyúlni fiáért, és megvédeni őt. Lily csak állt ott, falfehér arccal.

Az a szörnyű, sziszegő hang, Mógus, Harry reakciója és Marlene fuldokló hangjának kirakósa összeállt egy képpé. Egy vörös íriszű, csuklyás alakká, akivel James és Lily háromszor néztek szembe. Sokkos állapotban meredtek előre, többük pislogni se mert. Több kérdés is felvetődött bennük, de még nem most jött el az ideje megbeszélni.

- Árnyék vagyok csupán... Csak akkor ölthetek alakot, ha valaki megosztja velem a testét... de mindig akadnak olyanok, akik befogadnak a szívükbe és az agyukba.

- Ez a baj! - Lily a fogai között szűrte panaszát. - Hogy van aki befogad!

- Az elmúlt hetekben erőre kaptam az egyszarvú vérétől... magad is láttad, mikor a hűséges Mógus megitta helyettem az erdőben. Ha pedig megszerzem az életelixírt, végre saját testet teremthetek magamnak...

- Adok én olyan életelixírt neked... - sziszegte ismét.

- És most... vedd ki a zsebedből a követ, és add ide szépen. Ne légy bolond - vicsorgott az arc. - Mentsd meg az életed, és állj az én oldalamra... Különben ugyanúgy végzed, mint a szüleid... Tudd meg, kegyelemért esedeztek, mielőtt végeztem velük.

- HAZUDSZ! - tört ki a kiáltás Harry torkán.

- Hazudik!

- Ne dőlj be neki! - Az utolsó két kiáltás kintről ért el hozzájuk, Harryvel egy időben ugyanis mindenki, aki figyelt, felkiáltott. Mindenkit elöntött a harag Voldemort hazugságát hallva.

Ők nem élték túl a Voldemorttal való utolsó szembenézést. Volt, akit nem is ő ölt meg. De azért harcoltak, hogy legyőzzék a fekete mágust. Egytől egyig bátrak, harcra készek voltak mindig!

Lilyék nem mertek mozdulni, nem mertek szólni, mert bizony az súlyos következményekkel járhatott volna, ha megszegik ezt a szabályt. Aztán a tükör eltűnt.

A lelkük egyrészt megkönnyebbült, hogy szabadon elmondhatják a véleményüket, másrészt lélekszakadva rohantak, tépték fel az ajtót, hogy le ne maradjanak egyetlen pillanatról.

Mire azonban tülekedve kiestek az ajtón, a teraszon barátaik elhűlt arccal meredtek egy pontra. Méghozzá a tükörre. Ösztönösen húzódtak félre, hogy mind körbe tudják állni a „képernyőt", és a gerlepár is meglássa mi történik az élők világában.

Mógus történt. A férfi ugyanis Harry érintése nyomán felhólyagosodott arccal borult előre.

Néma csendben álltak, Lily keze remegett, James visszatartotta a levegőjét. Egy pillanatig egymásba fonódott a tekintetük, de elég is volt hozzá, hogy a férfi, az apa szeme könnyes legyen. Ugye Harry nem halt meg?

Voldemort hiába akarta megöletni az egy szem Potter-fiút, kudarcot vallott. Ismét. Ettől megkönnyebbültek, de fülükben még ott csengett sokáig Voldemort szenvtelen parancsa: öld meg!

A baráti társaság csak akkor sóhajtott fel, mikor kiderült Dumbledore megérkezett, és eltávolította róla Mógust. Összeszedte a gyerekeket, és felvitte őket a gyengélkedőre. De még ez sem volt elég.

Leültek, és néma csendben várakoztak. Lily szeme könnyes volt, James ölelő karjai közé bújt. Tíz másodpercig azt hitték, a fiuk halott.

Rengeteg el nem hangzott kérdés feszült a levegőben. Hogyan került Voldemort Mógus tarkójába? Mógus bőre miért hólyagosodott fel és halt aztán bele az égési sérülésbe? Voldemort túlélte ezt a „kalandot"? De eleve miért maradt életben, miután megölte Lilyt és Jamest?

*Harry állapotáról is lett volna kérdésük, de később hallhatták, ahogy Madame Pomfrey, a gyógyító közli a vizsgálat eredményét az igazgatóval.

- Még elég gyenge, de fel fog épülni. Most alszik.

- Köszönöm, Poppy.*

Az egész Dumbledore hibája. Marlene szemében fagyos keménység ült. Ha McGalagony professzor végig hallgatja Harryéket, vagy ha az igazgató eleve nem hozza oda azt a követ, esetleg akár egyszer csak meglesi Mógust álmában, már lebukott volna. De elég lett volna, ha ő maga jár utána annak az unikornisgyalázó átkozottnak. Könnyűszerrel elkaphatták volna. De nem... az igazgatónak mindenképp hagynia kellett az elsősöket, hagy járjanak utána maguk.

Gideon a pálcájával a tálba bökött, és abból hamarosan kirajzolódott a fehérszakállú igazgató, majd a gyengélkedő, és az ágyon heverő elsős képe.

- Isten hozott, Harry - szólt a professzor.

Sziasztok! A csillagok közötti rész ( * ... *) az eredetileg nincs benne a könyvben, csak én gondoltam bele.