A vörös szempár [ Jimin FF ] BEFEJEZETT

- 14 -

-Mi az? Mit láttál? Jimin tetkóját? – kérdeztem incselkedve, mire rám nézett idegesen és egyből el ment a jó kedvem.

-Akkor rajzolódott ki, mikor megsebeztek. Megmentett, így ő lett az. – magyarázta Jimin én meg csak kapkodtam a tekintetem. Hol Namra néztem, aki értetlenül bámult Jiminre, hol Jiminre aki csak büszkén (?) nézett Namra.

-Nem akarok beleszólni, viszont én is itt vagyok, de nem mellesleg mi a francról beszéltek? – kérdeztem.

-Elkéne mondanunk? – kérdezte kötekedve Jimin.

-Talán? – pöcköltem meg a homlokát.

-És miért? – kérdezte ismét csak kötekedő stílusba.

-Jimin! – szóltunk egyszerre Namjoonnal a fiúra, aki csak felsóhajtott.

-Van egy rúna, ami minden vámpíron megjelenik. Namnak is van. Az enyém itt van a hátamon, amit szépen szemügyre is vettél. Az én rúnám, rajtad is rajtad van, pontosan ugyanott, ahol az enyém, ezért nem láthattad. Tehát hozzám tartozol. – fejezte be Jimin. Tekintetem a padlóra szegeztem és csak bámultam. Tehát mi van? Én az övé? Ez valami hülye vicc? Ez lehetetlen.

-Na és most az igazságot. – nevettem fel, hátha egy vicc az egész. A két fiú csak komoly tekintettel meredtek egymásra majd rám. – Ez..ez komoly? – bólintott mindkét fiú. – MIII? Ez tényleg komoly? – kérdeztem hihetetlenkedve. Jimin mögém lépve, tette mancsait derekamra s húzott magához közelebb.

-Ez teljes mértékben igaz. De most vedd fel a felsőd és menjünk vissza . Ott mondani akarok valamit. – suttogta fülembe kissé szomorúan, amiről a vacsora jutott eszembe, ezért akaratlanul belekönyököltem Jimin hasába, amire csak feljajdult. Észre véve, hogy mit tettem, felvettem a pólóm és mellé siettem.

-Jézusom Jimin. Ne haragudj! Nem akartam! – mondogattam folyamatosan, szemeimbe könnyek gyűltek, majd arcomra simított egyet és egy éppen utat törő könnycseppet törölt le hüvelykujjával.

-Ne aggódj, semmi bajom. Nincs baj, de most menjünk, lehetőleg sérülésmentesen. – egyenesedett ki, majd kivezetett a szobából. Visszamentünk a szobájába, ahol az ágyra ültem és vártam, hogy belekezdjen. Leguggolt elém és térdemre fogott.

-Jövő héten V-vel Amerikába megyek. Neki a képességeit kell megtanulni használni, én pedig..én pedig teret hagyok neked, hogy dönthess velem kapcsolatban. Hogy velem szeretnél lenni a jövőben vagy sem. Én tényleg megkedveltelek, nagyon. Szeretem, hogy reggel olyan morcos vagy, ahogyan a kávét csinálod, ahogy törődsz velem. A döntés a tiéd, nem erőltetem rád. – mondta, végig a szemeimbe nézve, komolyan, miközben kezemet fogta. Szemeim ismét könnyesek lettek, de most pillanatokon belül kezdtek végig folyni arcomon. Miért kell elmennie? Miért nem lehet csak szimplán nem találkozni csak egy pár napig és kész? Ki tudja, hogy mikor jön vissza..

Jimin felült az ágyra, ölébe vont, majd nyugtatni kezdett. Pólóját görcsösen szorongattam kezemben, miközben arcomon újabb és újabb könnycseppek gurultak le. Illata egyből felkúszott orromba, amitől kissé ugyan, de megnyugodtam.

-De mi lesz velem, ha te elmész? Nem akarom, hogy elmenj. - szorongattam görcsösen pólóját, miközben egyre jobban zokogtam karjai között. - Te elmész. Kihez forduljak, ha egyszerűen rád van szükségem? - sírtam és sírtam egyre jobban.

-Itt lesznek a többiek. Kook ígérem, hogy vigyázni fog rád és ott lesz neked. Hamar elfog telni az az idő. Szinte észre sem fogod venni, hogy elmentem, mert már itt is leszek. - egy puszit nyomott a homlokomra, majd hagytam, hogy elnyeljen az álom. Hallom még Jimin suttogását tompán, de nem értem, hogy mit mond.

Az ígéretét még sem tartotta be..

Az éjszaka közepén hirtelen felült kiabálva, mire nagyon megijedtem.

-Héé, nyugalom, itt vagyok. Nincs semmi baj. – ültem közelebb hozzá, majd megöleltem. Fejét vállamra hajtotta, miközben szaporán vette a levegőt. – Shh, nincs baj. Biztos csak rosszat álmodtál. – mondtam neki, majd hozzám bújt, mint egy gyerek az anyjához. Görcsösen fogta kezeibe pólómat.

-Nem. Ez V volt. Beszélni akar veled. – suttogta.

-Akkor V még várhat. Majd beszélek vele holnap. Gyere feküdjünk vissza le. – mondtam neki, mire lefeküdtünk, s újra álomba szenderültünk. Csak ezúttal nem ébredt fel egyikünk sem reggelig.

Reggel mire felkeltem Jimin nem volt mellettem. Az órára néztem ami 6:07-et mutatott. Ezek szerint van még időm. Sajnos hétfő van, szóval suliba kell mennem. Ki keltem az ágyból és Jimin keresésére indultam. A lépcső alján ott állt V, egy hatalmas vigyorral az arcán. Én csak kikerültem s a konyhába siettem, ahol Jimin valami reggeli szerű kaját készített. Átöleltem hátulról, s fejem hátára hajtottam. Ahogy ő mozgott a konyhába, én úgy lépkedtem vele együtt.

-Na, kis majom lettél? Ülj le inkább az asztalhoz. Viszem mindjárt a kaját. – mondta, mikor a hűtőhöz lépett. Eleget téve kérésének leültem az asztalhoz. Pár percen beül V is leült.

-Tudom, hogy megígértem, hogy beszélünk, de csak suli után. Rendben? – néztem rá, mire bólintott egyet, majd felállt és elment. Komoly? Ennyi?

-A sulihoz megyek érted. – kiáltotta a nappaliból, majd elment.

A reggeli után, haza mentem egy pár cuccomért, elmeséltem anyáéknak, hogy hol voltam, majd suliba mentem, ahol semmi érdekes nem történt. Suli után V ahogy megígérte, a parkolóban várt.

Felkapta fejét, majd oda ment hozzá egy csapat lány, akiket nagy nehezen, de tovább küldött. Mikor odaértem, egyből magához vont. Beszippantotta illatom, majd sóhajtott egyet, miközben állát fejemre tette.

-Örülök, hogy betartottad a szavad. – tolt el magától finoman, majd a kocsi másik oldalához vezetett, ott pedig beültetett a járműbe. Bekapcsoltam magam, majd beült a kormány mögé.  

-Hova megyünk? – pillantottam rá, mikor beindította a kocsit.

-Majd meglátod. Legyen meglepi. – mondta, majd a gázba taposott.

Csak figyeltem a mellettem elhaladó tájat és az eget. A felhők vattacukor kinézetűek voltak, s úgy suhantak azok is az égen, mint a kocsi az úton. Vagy az ember életében megjelenő emberek. Az életben minden ember tanít valamit. Valaki a szeretetre, valaki a bizalomra, valaki arra, hogy nem szabad előítéletesnek lenni, s megannyi dolgot sok-sok ember.

A táj kezdett egyre ismerősebbé válni, de nem tudom honnan. Majd eszembe jutott..

Egy laza 10 perces út után megállt, én meg körül néztem. Ez volt az a hely, ahova anyáék hoztak minket a bátyámmal el mindig kirándulni vagy sátrazni hozott apa. Innen nem messze van egy kisebb tó, s annak közelébe telepedtünk le mindig. Nem sok minden változott itt azóta, hogy utoljára jártam itt. A kocsi ajtót kinyitva szálltam ki, s vettem jobban szemügyre a tájat. Még mindig gyönyörűen zöldellő fenyők, fák és cserjék vették körbe a parkolót.

-Mehetünk tovább? – kérdezte V, mire bólintottam s biccentett, hogy kövessem őt.

Fogalmam sincs, hogy miért ide hozott beszélgetni, ugyanis nem szívesen gondolok vissza azokra az időkre.

Pár perc múlva egy kicsit letisztultabb helyen lyukadtunk ki. A kilátás egy egész rálátást adott a városra. Egy padra ültünk le, és onnan kémleltük tovább a tájat.

-Miről szerettél volna beszélni? – vágtam bele, mert minél hamarabb túl akartam lenni ezen.