A vörös szempár [ Jimin FF ] BEFEJEZETT

- 10 -

Ezt leszámítva, gyorsan telt el ez az egy hónap.
A sebem már jócskán begyógyult, hála Jimin egy kenőcsének, amiért időközben elmentünk, mert nem nagyon akart gyógyulni. Az ő sebei hamar gyógyultak meg, nem úgy mint az én sebem. A kapcsolatunk sokkal jobb lett azóta, hogy Namjoon itt járt. Elmesélt mindent nekem magáról és a múltjáról.

Az első héten még itthon voltunk, majd a következőn már mentünk is suliba. Meg tudtam egy pár dolgot Jiminről és ő is rólam. Amióta itt van, gyakrabban kelek fel kiabálva, amikor látom a bátyámat, ahogy elmondja, hogy szeret, de el kell mennie és kisétál a szobámból. Ilyenkor Jimin szokott megnyugtatni és a legtöbb alkalommal sikerült is neki. Taehyungról viszont továbbra sem szóltam neki..

Most szombat van és anyáék bármikor megjöhetnek. Jimin már korán reggel elment, mert "dolga akadt" , így egyedül várom haza anyáékat. Furcsa módon nem kelt valami jó érzést bennem, hogy nincs itt, hiszen már megszoktam, hogy egymást szoktuk a hülyeségeinkkel folyton bombázni, vagy csak éppen szájcsatáztunk. Mindig csináltunk valamit. Vagy beszélgettünk, vagy a közeli parkba mentünk sétálni, vásárolni is jártunk. Takarítottunk, filmeztünk, sorozatoztunk. És most, hogy nincs itt, kissé hiányzik.

Éppen a nappaliba folytatom a sorozatom, amit még azt este kezdtünk el nézni. A felénél kopogtak, majd felpattanva gyorsan kinyitottam az ajtót, ahol mosolygós szüleimmel találtam szembe magam. Apa nyakába vetettem magam, mire könnyek szöktek szemeimbe, az ismerős illat éreztén. Olyan rég láttam őket. Anyát is egy hosszas ölelésben részesítettem majd bevonultunk a házba.

-Végre itthon. És képzeld kicsim, 1 hétig szabadok vagyunk! – kiáltotta el magát apa boldogan.

-Ez fantasztikus! Akkor jöhet a megszokott egy hetes kikapcsolódás? – kérdeztem szinte már-már sikítva.

-Ez csak természetes. – puszilta meg anya az arcom, majd laptopján kezdett böngészni.

-Ne menjünk túl messzire szerintem. Elegem lett egy időre a repülőkből. – kacagott apa.

-Egyetértek. – kacagott anya apával együtt. Annyira jó végre, hogy itt vannak.

-Úh, Rae jöhet velünk? – kérdeztem csillogó szemekkel.

-Ne haragudj kicsim, tudjuk, hogy nagyon szereted, és már szinte családtagnak is számít, de szeretnénk most csak veled lenni. – mondta apa, mire beleegyezően bólintottam egyet.

-Rendben. – mosolyogtam nekik megértésem.

-Szerintem menjünk Jeju-ra. Nincs messze, mégis távol a várostól. Mit szóltok hozzá? – kérdezte anya, laptopja mögül felpillantva.

-Szerintem nagyon jó ötlet. Menjünk Jeju-ra. – kiáltottam el magam, mint egy kis gyerek.

Anyáékkal beszélgettünk, ebédeltünk, majd elvonultunk szobáinkba, hogy pihenhessünk. Holnap reggel indulunk, addig meg még van egy csomó időm. Még csak fél 1. Mit csináljak? Aish, de unatkozom.

Úgy döntöttem, hogy elmegyek Raehez. Szóltam anyáéknak, hogy elviszem a kocsit, majd útnak indultam. Pár perces kocsikázás után, írtam barátnőmnek, hogy itt vagyok, szóval jöjjön ki, mert városba megyünk. Pár perc múlva meg is érkezett, majd megöleltem s elindultunk.

-Na, és hová megyünk? – kérdezte vidáman.

-Hát ha van kedved, akkor elmehetünk vásárolni. Csak ne sminkes dolgokat, kérlek. – néztem rá komoly tekintettel, de ő csak nevetett egyet, majd visszavezettem a tekintetem az útra.

-Már pedig kéne rúzst vennem. Max bemegyek, addig meg megvársz kint. Így megfelel? – kérdezte kuncogva.

-Szinte tökéletes. – mosolyogtam.

Mikor megérkeztünk a bevásárló központhoz, bementünk, ahol először egy ruhabolt felé vettük az irányt, ahol Rae vett magának néhány cuccot, majd a drogériához mentünk. Ő bement, én meg kint vártam, ahogy megbeszéltük. Sokat kellett várnom, de nem volt vészes. Mikor kijött, elmentünk enni.

-Holnap megyünk anyáékkal a szokásos kikapcsra. Most 1 hétig nem leszünk itthon. Szombat este jövünk vissza, szóval vasárnap majd találkozunk legközelebb. – mondtam neki, szüleinkkel való terveinket, miközben a kasszánál fizettünk. Szomorúan csillogó szemekkel, lebiggyesztett ajkakkal nézett rám.

-Akkor egy héten keresztül egyedül kell tesin szívnom és a matek tanár magánéletét egyedül kellesz végig szenvednem. – mondta hihetetlenkedve, miután a kajáinkkal leültünk az egyik asztalhoz.

-Ne aggódj. Szinte észre sem fogod venni, hogy elmegyek. Annyi hátulütője van még a dolognak, hogy a telefonom ki lesz kapcsolva. – húztam el a szám. Erre csak újból hihetetlenkedve reagált. A kaja után még kóboroltunk a városban, bementünk néhány üzletbe, fagyiztunk egy utolsót, majd haza dobtam barátnőm. Otthon bepakoltam egy bőröndbe a szükséges ruhákat és dolgokat.

Miután bepakoltam, egy hirtelen ötlettől vezérelve, vissza felöltöztem, majd elmentem Jiminhez. A házában Namjoon navigált el a szobájához. A fiúk amúgy pont akkor nem szoktak itthon lenni, mikor éppen nagyon ritkán átjövök valamiért. A szobába bekopogtam, válasz ugyan nem érkezett. Benyitva a szobába, sötétség fogadott.

Miután a szemem hozzá szokott a sötétséghez, az ágyhoz sétáltam, ahol az alvó Jimint pillantottam meg. Arcvonalai ebben a sötétségben is tökéletesen kirajzolódtak. Beljebb lökdöstem, amit nem tetsző morgással díjazott, majd bemásztam mellé, s a takaróját magamra húztam. Fogalmam sincs miért, de szükségem volt a közelségére, ezért minden hisztis gondolatomat félre téve, mellkasához bújtam. Lassan ő is betakarózott, majd magához ölelt.

-Minek köszönhetem a látogatásod? – kérdezte alig hallhatóan, mégis érthetően, a nyakamba fészkelve arcát.

-Csak úgy. Most ez hiányzott. – suttogtam, majd hozzá bújtam. Voltak olyan estéink, mikor így aludtunk el, ezért nem volt szokatlan vagy kényelmetlen.

-A sebed hogy van? – kérdezett kedvesen ismét, majd egy sóhaj után válaszoltam neki.

-Nincs kedvem beszélgetni. Most aludjunk. – bújtam hozzá még közelebb – már ha lehet ennél jobban - , majd átölelve egymást aludtunk el.

Reggel fészkelődésre ébredtem. Mellettem Jimin békésen szunyókált. Nem volt szívem felkelteni, ezért írtam neki egy cetlire, hogy elmentem a szüleimmel, majd el indultam haza, ahol anyáék már vártak. Megmosakodtam, átöltöztem és el is indultunk.