A vörös szempár [ Jimin FF ] BEFEJEZETT

- 18 -

Taehyung szemszöge:

Annyira jó érzés volt a teremben a karjaim között tartani. Majdnem egy teljes évig nem láttam. Alig, hogy visszakaptam, itt kellett hagynom. A képességeimet megtanultam jól és megfelelően használni. Elég nehéz volt, de megtanultam és tudtam olyan dolgokat is az erőmről, amit eddig nem tudtam. Én valamilyen szinten, de fejlettebb vagyok a többieknél, azaz veszélyesebb is.

Az este folyamán Jiminnel mentem el Choért, de fogta magát és elindult. Szóval Cho őt látta meg először.

Amikor hazamentünk, először nem akartam bemenni. Azt hittem undorodni fognak tőlem. Mikor anya zokogva dőlt karjaimba, egy hatalmas kő esett le a szívemről. Nagyon sok mindenről beszélgettünk az este. Szóba jött az is, hogy mik történtek azután, hogy elmentem. A szívem szakadt meg, hogy nem beszélt évekig. Hogy reménykedett minden egyes nap, hogy várt haza, mert azt hitte, hogy bármikor betoppanhatok azon a bizonyos ajtón. Most viszont végre itthon vagyok. Vele. Ennél jobb jöhetne?

Cho szemszöge:

A hét többi napja úgyanúgy ment tovább. Annyi különbséggel, hogy Tae ragaszkodott hozzá, hogy ő vigyen el suliba. Kook ugyanúgy haza hozott, tanultam, erősítettem. Aztán fürdés és alvás. Pénteken Tae eljött az edzésemre, csak én elfelejtettem, hogy megígértem neki, így láthatta a sok-sok bénázásom is, de a gyakorlatot is. Most vettem észre, hogy itt volt végig, amikor elindultam kifelé, megláttam a padon tátva nyitott szemekkel.

-Csukd be, mert belerepül valami. – kocogtattam meg állát nevetve, mire becsukta és felállt, majd megölelt.

-Ezt te állítottad össze egyedül? Annál a cuccnál a végén azt hittem, hogy leesel. Nagyon ügyes vagy! Büszke vagyok a húgocskámra, hogy ilyen ügyes. – tette állá fejem búbjára, majd megpuszilt.

-Köszönöm, de van még mit csiszolni rajta. Viszont már elfáradtam, szóval menjünk haza. – toltam el finoman magamtól, majd az ajtó felé fordultam, hogy elinduljak, majd kinyitottam.

-Héé, ne.. – hagyta félbe mondatát, mikor meglátta, hogy tudom, hogy itt van. Ott áll az öltöző előtt engem bámulva. Ez nem igaz..

-Te hoztad ide? – fordultam vissza bátyámhoz, mire kelletlenül megdörzsölte tarkóját.

-Igazából ő akart jönni.. – suttogta, de tisztán értettem, minden egyes szavát. Megfordultam, intettem neki, majd az öltözőbe mentem. Ezt nem hiszem el. Miért most? A hétvégém amúgy is a fiúknál töltöm. Nem bírt volna várni? Aish.. megőrjítenek.

A táskámból előkotortam a törölközőm és a tusfürdőm, majd a zuhanyzóba léptem. A hideg cseppek őrjítő lassúsággal csorogtak végig a testemen. Borzasztóan jól esett, így a hajamat is bevizeztem. Majd otthon megmosom. Sokáig áztattam magam, így muszáj voltam kilépni a kabinból. Felöltöztem, majd megszárítottam a hajam és összepakoltam a cuccom.

-Kész vagy.. – ordított Tae az ajtó másik oldaláról, mikor kinyitottam s kiléptem. – már. Anyáék későn jönnek, szóval elmegyünk kajálni, jó? – kérdezte, mire csak bólintottam. Éreztem, hogy Jimin folyton engem bámul, de én egyszerűen megfeszülök a közelébe. Ezért figyelmen kívűl is hagytam. De a kocsiban már nem bírtam tovább.

-Van valami érdekes rajtam? – néztem hátra, de nem kellett volna. Combjain pihentek kezei, amik terpeszben voltak. Szemei egyből rabul ejtettek, amit nem lehetett kicselezni. Igézően nézett, mint aki ki van éhezve..

-Csak jól áll a rövid haj. – vont vállat, majd kitekintett az ablakon. Mikor azt hittem, hogy ennyi volt a "nagy beszélgetés" , újra megszólalt. – Miért vagy ilyen lekezelő? – kérdezte félve (?).

-Ezt most te sem kérdezheted komolyan. – nevettem fel hihetetlen hangnemben.

-Pedig de. – dőlt újra előre az ülésen, mire én is megfordultam megint.

-Akkor gondolkodj el egy kicsit. Csak nem olyan rossz a memóriád. – simítottam arcára, majd előre fordultam.

-Na jó. Lehetőleg ne most kapjatok össze. – szólt közbe Tae, mikor az egyik gyors étterem autós kiszolgálóhoz állt be.
Komolyan nem emlékszik, hogy hogyan váltunk el? Még Taetől el is tudtam búcsúzni. De ő? Ő csak itt hagyott, mindenféle köszönés nélkül.

Tae kikérte a kaját, majd haza felé vettük az irányt. Hazaérve én berobbantam a szobámba. Pontosabban az ágyamba.

-Na, ne aludj. Gyere le enni! – rontott be a szobámba Tae. Hogy nekem még nyugtom sincs..

-Máris megyek.. – ordítottam a párnámba, s bezárult az ajtó. Szóval kiment. Ez az!

Hosszú percekkel később, a szekrényemhez léptem, s elővettem egy rövid nadrágot meg egy felsőt, majd az ágyra dobtam. Éppen, hogy lekerült rólam a melltartóm, mikor nyitódott az ajtó, s magam elé kaptam a felsőm.

-Mondtam, hogy megyek már Kim.. – fordultam idegesen az ajtó felé, de nem fejeztem be, amint megláttam az ajtóba Jimint. – Nem zavar, hogy öltözök? – néztem rá, egyik szemöldököm felvonva, de ő mintha otthon lenne, kezdett a szobában járkálni, s szemügyre vette, hogy mi minden változott. – Mit szeretnél Jimin? – sóhajtottam fel. Most komolyan nem megy ki?

-Az érintésed. – itt tartott egy kis hatásszünetet, majd felém fordult és fokozatosan közeledett, lassan. – Az illatod. Az ölelésed. A közelséged. Téged. – simított arcomra. Szemeim lassan kezdtek egy pici könnyesedni, de erőt vettem magamon. Kezét levettem arcomról, majd tettem egy lépést hátra és elfordultam. Felvettem a pólóm.

-Ez nem így megy. Amúgy sem akarok tőled semmit. Elrontottál mindent azzal, hogy 9 hónapja elmentél. – mondtam neki, hátat fordítva, mire ő csak közelebb lépett s vállamra simított.

-Ha nem akarsz tőlem semmit, mondd a szemembe. – fordított szembe magával.

-Nem. Akarok. Tőled. Semmit. – vágtam az arcába, miközben próbáltam határozottnak tűnni, de a végére csak elhalkultam. Nem mondott semmit, nem reagált semmit.

-Mindketten tudjuk, hogy nem igaz Cho. – vont egy szoros ölelésbe. Édes istenem.. ez az illat. Mit meg nem adtam volna ezért hónapokig.. de nem fogok megtörni. Nem veszhet kárba az, amit eddig felépítettem. Akkor ez mind hiába.. Finoman eltoltam magamtól, majd elléptem mellette.

-Ne csináld már ezt. Ne menekülj az érzéseid elől. – fogott csuklómra, de nem fordultam vissza.

-Nem menekülök én semmi elől. – hirtelen húzott magához, s ajakaimra tapadt. Először nem mozgatta. Én megpróbáltam eltolni magamtól, de nem sikerült. Megunva próbálkozásaimat, derekamra fogva tartott közel magához. Óvatosan kezdte párnácskáit mozgatni, mégis szenvedélyesen, ezzel libabőrt varázsolva rám s kellemes borzongás futott rajtam végig. Eltoltam magamtól, majd lementem Taehyunghoz.

-Na Jimint hol hagytad? – kérdezte, mikor elléptem mellette és elő vettem a tányérokat.

-Fent van a szobába. Jön mindjárt gondolom. – rántottam vállat.

-Hát jó. – mondta sóhajtva. Pár perc múlva Jimin is lejött, de nem azért, hogy együnk, hanem azért, mert elment. Az este további része csendben telt, nem nagyon beszélgettünk. Tae nem feszegette a témát, amiért hálás is voltam. Kaja után lefürödtem és az ágyba borultam azonnal.