What If Rewrite The Star **Befejezett**

A mentés

Namjoon:

"Úgysem érsz utol mindig is én voltam a gyorsabb" nevet Minseok.
"Lehet, de ne hidd, hogy ilyen könnyen nyerhetsz" kapom el oldalról rá ugorva és játékosan kezdjük el egymást harapdálni.
Nem tudtuk és nem is érdekelt, hogy kiknek a területén vagyunk úgyis mindenki ismert minket, legalábbis engem.
" Te is érzed?" Szagol a levegőbe, amit én is követek.
"Vér.. még hozzá közel és..." Gondolkodok el, hogy kinek is a vérét érzem, hogy ennyire ismerős..." Jajj nem!"
" Mi az, tudod ki az?"
" Igen" mondom majd gyorsan minden szó nélkül a szag után kezdtem menni, pár perc múlva meg is láttam...
" Nem..nem..nem" morgom dühösen az alig lélegző kis vörös test láttán, a szívem mintha apró szilánkokra tört volna...
"Namjoon! Ki ez?" Ér be mellém Minseok is, de nem törődöm vele.
Oda hajolok és meg nyalok feje búbját, ha ki nyitja a szemét, vagy legalábbis reagál valamit az már jót jelent.
Szerencsére ijedten ugyan de rám nézett, majd mikor látta ki vagyok meg is nyugodott.
Vissza változom emberré és a kis testét karjaimba veszem és el indulok a legközelebbi személyhez aki meg tudja őt menteni.
- Nam! Hová viszed?! Egyáltalán ki ez?
- Ne haragudj, majd később mindent el mondok, szia- hagyom ott mert most nincs időm magyarázkodni.

Mikor a házhoz értem szinte majdnem feltéptem az ajtót.
- DooHon! DooHon!- kiabálom kétségbeesetten.
- Namjoon mi...- siet le a lépcsőn, de mikor meglát minket haragja és szava is el állt.
- Nincs idő már a kórházra, de te is régen orvos voltál.
- Gyere- intett, én pedig mentem is rögtön utána egy távolabbi, orvosi szobához- fektesd rá az ágyra- utasít.
- Jó én elő készítek mindent te próbáld rá venni, hogy változzon emberré, úgy könnyebb át látnom a helyzetét.
- Rendben- bólintok és füléhez hajolok- picúr át kell változnod, hallod...- nem reagált semmit- Picúr változz át- mondom meg próbálva az erélyesebb hangszínt, de erre csak morgott egyet.
- Na?- jön mellém fertőtlenítő és kötszerekkel. Jelenlétére Jin morogni kezdett és odébb akart kúszni, de mielőtt leesett volna meg fogtam.
- Nem tudom mi van vele...nem akar...
- Sejtettem..- sóhajtott DooHon- ösztönösen védekezik...idegen környezetben van és én is idegen vagyok számára... nehéz menet lesz...
- De hiszen találkoztatok már...
- Az nem jelent semmit, a rókáknak időbe telik megbízni másokban. Mindenesetre muszáj lesz le fognod. Nagyon szívósak és makacsak főleg ha maga tehetetlenek és kiszolgáltatottak.
- És ha te szólnál neki, hogy változzon vissza? Mindig minden féle farkasnál be vált...
- Ahogy mondod farkasoknál nem rókáknál és a kettő nagyon nem egyforma. De mindegy most, meg próbálom így meg találni minden vágást és harapást, de neki nagyon fog fájni mert nagyon mélyek, úgyhogy fogd le erősen.

El mondani sem tudom milyen fájdalmas volt azt látnom és hallanom, ahogyan az egyik legdrágább kincsemnek fájdalmai vannak és én nem tehetek ellene semmit...
- Jó mostmár csak a nyakánál lévőt kell össze varrnom- mondja és el kezdi le fertőtleníteni a sebet ami nagyon talán a legmélyebb volt.
Kis picim az eddigieknél is nagyobb hangon és fájdalmasabban vonyítani kezdett, mire az én szívem is bele sajdult, és sajnos emiatt a kezem is remegni kezdett így hirtelen kitört és DooHon nyakának ugrott, de szerencsére DooHon még idejében le tudta szedni magáról és úgy megszorította szegényt, hogy az nem bírt meg mozdulni a kezei között. Ezt látva én is neki akartam menni...
- Nyugi, csak le fogom, nem töröm el egyik csontját sem- teszi le az asztalra és mostmár ő fogja le a most újra ficánkolót.
Mikor végzett, ki vett a zsebéből egy injekciót és be adta Jinnek.
- Az mi volt?
- Csak egy nagyon kicsi adag nyugtató amitől 10 percig nyugton lesz, így addig is az kell vinni az egyik vendég szobába.
- Miért nem adta be hamarabb neki?
- Mert így is csak minimális adagot kaphatott, ha ezt a picit hamarabb adom be akkor meghalt volna.. Így sincs kizárva, de kevesebb a kockázat.

Fel vittük az egyik emeleti vendég szobába és az ágyra fektettük.
- Ugye nem baj ha én is maradok?
- Nyugodtan legalább figyelsz rá- mondja, és ki megy a szobából.
Jinnire nézek és megkönnyebbülten simítok végig rajta.
Tíz perc múlva tényleg kezdett kómásan ugyan de magához térni.
Rám nézett majd körbe.
- Semmi baj, biztonságban vagyunk- mondom mielőtt még ijedne, hogy hol is van.
Kezemhez bújik és újra be csukva szemét alszik el

Napközben apáéknak és Kookénak is el mondtam mi történt és azt mondták, hogy holnap be jönnek még nézni őt, nem akarják, hogy most tömegesen őt legyünk a szobájába, nehogy megijedjen.
A kis édes csak este kelt fel és változott vissza.
- Namh...- mondja fájdalmasan.
- Szia Jinnie, hogy érzed magadat?
- Fáj és ég szinte mindenem...
- Miért mentél egyedül el?!
- Meg akartalak lepni azzal, hogy meg talállak... Hiányoztál..
- De édes tőled- mosolyodom el és mellé bújok mert tudom azt imádja.
- Ne menj el többet olyan sokáig...
- Nem fogok vagy ha igen, akkor felhívlak és beszélünk jó?
- Jó...- ásított- olyan álmos vagyok még mindig..
- Nem csodálom, aludj csak én vigyázok rád.
- Nam...
- Igen?
- Kérhetek valamit?
- Amit csak szeretnél.
- Ígéred, hogy teljesíted, bármi is az?
- Ígérem, ha a holdat vagy a csillagokat akarod, azokat is lehozom neked.

- Csókolj meg!