What If Rewrite The Star **Befejezett**

Összedőlő kártyavárak

Jin:

- Csókolj meg!- kérelem reménykedve, hiszen annyira szeretném már, és akkor így talán végre ő is rá tudna jönni, hogy mi ketten csodálatos párt alkotnánk.
- Jinnie...- mondja sóhajtva és el fordítja a fejét.
- Kérlek!
- Nem lehet! Nem akarok fájdalmat okozni neked...
- Fájdalmat pont így okozol!
- Nem! Nem érted- túr bele idegesen a hajába és ki kelve az ágyból járkálni kezd- én nem tudom, hogy meddig lehet el menni...
- Ezt akkor most még egyszer mond el- vágok értetlen fejet mert egyáltalán nem tudom mit vagy miről beszél.
- Ahhj..shit!
- Nam- nyúlok kezéért amit oda is ad- min aggódsz ennyire? Mi zavar?
- Csak...- néz szemembe mire aggódó szemei megenyhülnek és el mosolyodik- jó...hunyd be a szemedet.
- Miért?
- Csak hunyd be, bízz bennem
- Rendben, bízom benned...

Hirtelen egy nedves puha dolog ér a számhoz, de azonnal kiderül mi jobban mondva ki az, mikor fel ismerem nagyon közeli illatát, mely most hihetetlenül felerősödött.
Pár pillanatig pihennek ajkaink egymáson, majd Nam lassan el kezdi cirógatni a számat, bár én még mindig nem tudom, hogy mit kellene most tennem...
- Engedd le az alsó ajkadat- suttogja számra.
Tettem amit kért, mire nyelve hozzám került és az én nyelvemet is táncba hívta.
Habár bőven bénáztam, de végül bele jöttem a játékba.
Arcomra simított mire szájába sóhajtotottam és egyik kezemmel hajába túrtam. El fektetett és úgy tapadt továbbra is a számra.
Olyan boldog voltam, de nem tartott sokáig mert hirtelen el vált tőlem és egészen a falig hátrált.
- Nem...nem... ez már sok volt....
- Namjoon...
- Ne...ne.. haragudj... most...mennem...mennem kell...- tépi fel az ajtót és el rohan.
Fel keltem, hogy utána szaladjak de éles szúró fájdalmak járták át egész testemet így le is estem a földre.
Nem kicsit jajdultam fel mert irtózatosan fájt és pár seb is újra fel nyílt így a padlóra vér is került.

- Mi tör...- rohan be egy idegen vörös hajú vékonyabb de bőven idősebb férfi, de mikor meg látott kisebbet fel sikoltott.
Közelebb akart jönni, de én automatikusan rókává változtam és az ágy alá a sarokhoz hátráltam.
Éreztem ahogy az átváltozás során újabb sebek nyílnak ki...
Le térdelt és aggódva figyelt, majd meg szólalt:
- Jaj ne..gyere ki onnan, sokkal rosszabbul leszel! El is vérezhetsz! Na gyere ki kedvesem! Nem foglak bántani!- szólongat aggódva- figyelj az én nevem Donghyuk, Sebastian egyik legjobb barátja.
Erre talán egy hangyányit meg nyugszom és kicsit kíjebb mászok de csak épp annyira, hogy meg szagoljam.
Eperkés szaga volt és egyáltalán nem olyan mint pl annak aki ellátta a sebeimet...vagyis volt rajta az ő szagából de csak annyira mint amennyire pl Sebastianon szokott lenni Adam illata.
Kedves mosollyal várta, hogy hozzá szokjak és elő bújjak, ami végül meg lett.

Elő jöttem majd vissza változtam, de rögtön meg is szédültem.
- Gyere kapaszkodj belém segítek vissza feküdni az ágyba- mondja kedvesen.
Óvatosan fel áll velem és vissza fektet az ágyra.
- Jól van, így. Most pedig maradj itt és várj pár pillanatot míg ide hozom a kötszert.
- Várj!- ijedek meg- ugye az a másik nincs itt?
- Mármint aki tegnap segített rajtad?- kérdezi kedvesen. Bólintok egyet- nyugodj meg nincsen, most csak én vagyok itt rajtad kívül- mondja mire megnyugodva sóhajtok egyet, ő pedig ki ment a szobából.
Néhány perc múlva pedig már vissza is jött kezében egy dobozzal.

Mellém jött majd el kezdte be kötözgetni a sebeket.
- Sajnos én nem tudom össze varrni így míg DooHon haza nem ér marad a kötés.
- Nem..nem is kell...- ijedek meg.
- Nem kell tőle félni- neveti el magát- egy légynek sem tudna ártani.
- Tényleg Sebastian barátja vagy?
- Igen, szinte a testvérem már hosszú idő után, még a bárból ismerjük egymást.
- Milyen az a bár?
- Hát az egy olyan hely ahová te sose akarsz be menni- szomorodik el- borzalmas hely... Engem DooHon és Sebastian hozott ki.
- Értem és akkor most te és ez a DooHon egy párt alkottok?
- Nem..- pirul el- még nem...de.. remélem egyszer még igen... Én nagyon szeretném..
- És ő?
- Nem tudom- sóhajtott le mondóan- de szerintem ha szeretne sem mutatkozna velem...hiszen mégiscsak fővezér alfa... Egy olyan mint én csak szégyent hozna rá...
- Akkor Namnak is ez a baja?- kérdezem én is teljesen el szomorodva.
- Nem, kedvesem... egészen biztosan nem, ő nem olyan fajta. Ő csak lehet nem tudja mit érez.
- De akkor miért nem akarja meg tudni?
- Nem tudom... Lehet fél valamitől...de tudod lehet, hogy- hallgat el hirtelen
- Lehet, hogy mi?
- Mindegy. Egész biztosan, hogy csak kételkedik magában.

Innentől másról kezdtünk beszélni és nagyon meg kedveltem, látszik, hogy Sebastian barátja.
- Meg jöttem- hallottuk meg DooHon hangját- és hoztam látogatókat is- jelenik meg az ajtóban ő és mögötte fogadott szüleim és testvéreim és Taehyungék.
- Istenem Jinnie, soha többet nem mehetsz egyedül sehova- szorít magához Sebastian utána pedig mindenki más is.
- Jól van örülök a boldogságnak de engedjetek oda hagy nézzek rá,- furakodik ágyamhoz DooHon, és le szedegeti kötéseimet.
Nagyon nehéz volt ki bírnom, hogy ne bújjak előle az ágy alá, de most a szeretteim körében biztonságban éreztem magamat így fogamat össze szorítottam és tűrtem.

3 nappal később:

Habár az idő gyorsan telik, de a kedvem egyre csak rosszabb lett...
Amióta haza jöttem Nam úgy el kezdett kerülni mintha leprás lennék...nagyon fájt... Minden nap Sebastiannal aludtam mert Nam csak napközbe jött haza sose aludt már otthon...de legalább Sebastian sem volt egyedül akivel szinte egy cipőben jártunk mert mint kiderült amíg én lábadoztam addig Adam le lépett mondván, hogy neki most idő kell.
Emiatt vele sem beszéltem. Haragudtam rá amiért miatta szegény Sebastian majdnem minden este zokogott.
JiNoo pont a bátyja ellentéte lett, mert ő csak este járt haza aludni és egy keveset enni, napközben mindig valahol csavargott... szegény Carolinenak hirtelen csak én lettem, így nagyon sok időt töltött velem.
Most nincs velem Adam el vitte a városba, engem is hívott de én természetesen nemet mondtam és az erdőbe mentem nem túl messze a háztól.

Itt fekszem és azon gondolkodom, hogy mégis, hogy a fenébe mehetett tönkre körülöttem minden amit csak szerettem...
Hirtelen egy ismeretlen illat kúszott az orromba és nem messze tőlem az egyik bokor is mocorogni kezdett.
Fel pattantam és támadó állást vettem fel.
Kis idő múlva egy másik róka bújt elő aki először szintén morogni kezdett rám hamar abba hagyta és csak kíváncsian szemlélni kezdett.
Nem éreztem rajta, hogy támadni akarna, csak a kíváncsiságot éreztem amit felém árasztott.
Csak álltunk egymással szemben és vártuk a másik lépését.
Nem tudtam, hogy hogyan vagy mit kellene csinálnom még sosem találkoztam egy másik fajtámbélivel, főleg nem egy velem kb egykorúval...

Végül ő volt az aki lassan és óvatosan közelebb merészkedett.
Elérte arcával az enyémet és szaglászni kezdett.
Hagytam neki, sőt én is meg szaglásztam. Mikor mindenhol meg szaglásztuk a másikat ő óvatosan játékba akart hívni és a arcomat is meg nyalta, de ekkor eszembe jutott Nam és megint szomorú lettem és mostmár tudva, hogy nem bánt feküdtem vissza ezzel mutatva, hogy semmi kedvem a játékhoz.
Furcsálva állt majd bökdösni és gyengéden harapdálni kezdett, amiből hamar elegem lett és felé kaptam mire ő ijedten ugrott hátra.
Vissza feküdtem azt remélve, hogy végre el megy mert most egyedül akartam lenni, de csak nem tágított.
Miután többszörös próbálkozás után végre el fogadta a nem válaszomat, mellém feküdt, megnyalta homlokomat, majd hozzám bújt.
Először el akartam küldeni, de igazából jól esett a közelsége szóval így feküdtünk egész délután.