What If Rewrite The Star **Befejezett**

A legszebb hazugság

Namjoon:

Finom apró nedves csókokra ébredek amik nagyon jól esnek egészen addig míg ki nem nyitom a szememet...
Habár a szerelmemet pillanatom meg valahogy olyan fura érzés lesz úrrá rajtam... Mintha inkább valaki mást akarna a szívem látni Minseok helyett...
- Jó reggelt álom szuszék- csókol most szájon amit viszonzok.
- Neked is édes, régóta fenn vagy?
- Csak fél órája- von vállat
- Miért nem keltettél fel akkor?
- Olyan édesen aludtál, hogy eddig nem volt szívem, de már kezdtem nagyon unatkozni. Egyébként nem is mondtad, hogy Jin is itt szokott aludni. Ugye nem volt baj, hogy itt aludtam?
Erre újra eszembe jut, hogy mekkora tahó voltam szegénnyel és újra bűntudatom van...
- Nem hiszem.
- Akkor mással bántottam meg?
- Mi? Dehogyis bántottad meg.
- Akkor miért ment el? És miért volt olyan szomorú tegnap? Habár nem ismerem még, de nagyon kedvesnek látszik és olyan érzésem volt, mintha én tettem volna valamit.
- Jaj, kicsim dehogyis! Ezt verd ki a fejedből! Te semmi rosszat nem tettél!- fogom meg a kezét- Én voltam a hibás... Tudod...tettem valamit ellene amit nem kellett volna ráadásul tegnap este még egy rohadt nagy tapló is voltam vele- sóhajtom.
- Akkor majd szépen kérj ma bocsánatot tőle. Biztosan meg bocsát- szorítja meg kezemet biztatóan majd fel áll és öltözködni kezd- De már fel tizenegy lesz éhes is vagyok úgyhogy ideje fel kelni.
- Rendben- mondom sóhajtva és én is neki kezdek a napi rutinomnak.

Amikor le mentünk meglepetésemre mindkét apám a nappaliban volt és elmélyülten beszélgetnek valamiről.
Nem akartam őket megzavarni mert mintha apám bocsánatot akart volna kérni úgy viselkedett, úgyhogy Minit magam után húzva a konyhába mentünk ahol csak öcsém reggelizett.
Oda köszöntünk egy jó reggeltet majd mi is enni kezdtünk.
- Jinnie haza jött már?- kérdezem öcsémet, mert már kezdett idegesíteni, hogy nem tudok róla semmit.
- Persze apával jött meg, mondhatni egymást hozták haza. De aztán egy órával ezelőtt megint el ment.
- És azt nem mondta hova?
- Nem csak azt, hogy jár egyet- von vállat.
- Értem...
- Édes, minden oké? Hirtelen olyan ideges lettél...
- Persze...- mondom, de nem tudok magamon úrrá lenni hiszen tuti megint azzal a rókával találkozik.... Tudom, hogy nincs jogom el tiltani tőle, de egyáltalán nem tetszik ez nekem... Mintha el akarná venni tőlem őt...
- Ööö... Most jut eszembe, hogy Kooknak meg ígértem, hogy segítek neki valamiben...- pattanok fel- nagyon sürgős majd jövök- puszilom meg a döbbent Minit és már hirtelen ki viharoztam a házból.

Ki érve rögtön át változom és Jin illatát kezdem követni.
Olyan húsz perc séta után meg is hallottam két róka hangját.
Szóval tényleg vele találkozott...
Egy hatalmas vastag törzsű fa mögé bújok és onnan ki nézve meg is látom, ahogyan egy patakban játszadoznak.
Szívem szerint azon nyomban széttépném amiért egyáltalán rá mer nézni az Jinre. De sajnos Jin kedveli és nem akarok több fájdalmat okozni neki...
Ráadásul pont, hogy örülnöm kellene, hiszen végre lehet talált magának valakit én pedig akkor simán lelkiismeret furdalás nélkül tudnék együtt lenni Minseokkal.
Azonban féltékenységen és dühön kívül semmi mást nem éreztem.
Észre sem vettem de a testem magától mozdult és már csak egy lépés választ el tőlük.
Az idegen róka is megérezhetett és rögtön fel is vette a támadó pozíciót, és ezzel együtt Jint is maga mögé húzta, és védelmébe vette.
Na és ez ki verte a biztosítékot...

Morogva és vicsorogva elő jöttem, kihúzva magamat, hogy lássa nem kicsi farkas vagyok, bár mivel csak egy szánalmas rókáról van szó ha kicsi termetem lenne is kétszer akkora lennék mint ő...
Habár félt mert éreztem, hogy félt, de egyúttal látszott és érződött is rajta, hogy az élete árán is meg védené Jint.
És ez még jobban dühített...
Már neki is akartam menni és el harapni a torkát, amikor Jin pont elé állt...
Gondolom rájött, hogy én vagyok az.
Nem foglalkoztam vele, csak a halálát akartam annak a mocsoknak, de akárhányszor hozzá akartam érni Jin elé állt vagy ő marrt én belém.
A másik gondolom rájött, hogy ismerjük egymást és, hogy én kifejezetten csak őt akarom meg ölni így nem igazán tudta mit tegyen.
Nagyon idegesített Jin... De sehogy sem tudtam el távolítani a közelünkből...
Fújtatva és idegbetegen hagytam ott őket mielőtt Jinnek is neki estem volna és mérgemben inkább egy őzt kaptam el és téptem cafatokra ezzel enyhítve valamennyire a vérszomjamon...

Hirtelen Jin illatát érzem meg magam mögött mire rögtön meg is fordultam.
Egy fa mellett emberi alakban állt olyan dühösen és csalódottan mint még sosem...
Én is vissza változtam és elé mentem.
- Ezt meg mégis, hogy gondoltad?!- esik rögtön nekem- képes lettél volna megölni azt aki eddig életbe tartott?! Ráadásul a szemem láttára?!
- Sajnálom, de egyszerűen én... kikészülök, amikor tudom vagy látom, hogy vele vagy!
- Igen?! És téged mikor érdekelt mikor én készültem ki amiért te Minseokkal vagy?! Tudtad te, hogy ő az egyetlen akivel kölcsönösen törődünk egymással?! Tudtad, hogy habár szeretek mindenkit a családban, senkise foglalkozik azzal, hogy velem mi van?! Én vagyok mindenkinek a támasza! De nekem nincs senki aki a támaszom lenne!- sír dühösen- és akkor végre jött valaki aki az én szívemmel és lelkemmel törődik!
- Velem is bármikor beszélhettél volna!
- Mikor?! Hiszen úgy kerültél engem mint a pestist!
- Jinnie...
- Nem! Nem! Elegem van! Elég volt! Nem bírom tovább... Nincs elég erőm hozzá... Hiszen én is már szeretnék boldog lenni ...- suttogja maga elé
- Ezt meg, hogy érted?!- esek kétségbe.
- Igazad volt...már értem miért utasítottál mindig vissza...ne aggódj ez volt az utolsó, hogy gondot okoztam...- mondja keserűen mosolyogva és hátrálni kezd- Köszönök szépen mindent... Ég veled Namjoon... Légy boldog megérdemled...- majd át változik és el szalad.

Utána akartam menni, de teljesen le dermedtem a szavaira...a szívemben olyan erős fájdalmat kezdtem érezni mint meg életemben soha...
Egy villanásban jelent meg a szemeim előtt az aki miatt el hagyott....és ezt nem hagyom annyiban...
Át változtam és el mentem megkeresni őt.
Életemben nem éreztem olyan dühöt mint abban a percben és mint az iránt a róka iránt...
Hamar meg is találtam a pataktól nem messze. Mikor észre vett azt hittem el fog szaladni, de nem tette... Mintha tudná miért jöttem és készen állt rá, hogy megküzdjön velem annak ellenére is, hogy kevés túlélési esélye volt ellenem.
Nem is vártam sokat rögtön neki ugrottam.

Nem is volt olyan könnyű harc, az idegen meglepően ügyes volt, kihasználta minden testi adottságát, de nyers erővel szemben nem volt esélye és félóra küzdés után vérbe úszva feküdt előttem...
Vissza változtam, még mindig remegtem az idegtől...
Meglepetésemre ő is emberi alakot öltött és halkan meg szólalt: -Vi..vigyázz...rá...ne...hagyd...el...ő külön...különleges... és...szeretni...való...szeresd...mindkettőnk....helyett is...
Le térdelek és reszkető kezét meg fogva válaszolok egy hazugságot:
- Vigyázok rá és szeretni fogom. A szavamat adom

El mosolyodik majd meg nyugodva csukja be a szemeit, és keze már nem reszket többé.