What If Rewrite The Star **Befejezett**

Féltékenység

Namjoon:

Azok a puha ajkak, az a hibátlan gyönyörű test...
Leírhatatlan érzés volt az csók, ráadásul a tudat, hogy én adom neki az első csókot még jobban megbabonázott.
Nem bírtam magammal el döntöttem törékeny testét és fölé kerekedtem, akartam őt... Az életemnél is jobban, de aztán észbe kaptam, hogy mit művelek... nem akartam....nem szabad, hogy én legyek a társa, hiszen az természet ellenes lenne...
Hirtelen el váltam tőle és egészen a falig hátráltam...
- Nem...nem...ez már sok volt...
- Namjoon...
- Ne...ne... haragudj...most...most mennem...kell...- dadogom majd fel tépve az ajtót rohanok ki a szobából majd a házból is.
Amint ki értem a házból azonnal az változtam és csak rohantam.

- Minho!- törtem majdnem be ajtaját, de bennt csak Connor volt aki ijedten ugrott egyet le is esett a székről- jól vagy?- segítek neki fel állni, ő pedig hátsóját simogatva bólintott- ne haragudj, Minho merre? Életbe vágóan fontos!
- Ha jól tudom éppen edzést tart a tisztáson. De...
- Köszi- hagyom ott szegényt, de most nincs időm magyarázkodni.
Nem messze meg is találom, éppen az alap mozdulatokat mutatja meg a fiataloknak akik csak most kezdik a kiképzést.
- Minho beszélnünk kell most!- mondom neki farkas alakban amiben ő is van.
Érezhette zaklatottságomat mert bólintott és intett, hogy menjünk félre.

- Mi történt?- kérdezte mostmár emberi alakban.
- Én...én...meg csókoltam...
- Komoly?!- akad ki- ez volt olyan fontos?! Gratulálok, majd küldj meg hívót az esküvőre, de most dolgom van...
- Nem! Nem Minseokról beszélek! Jint csókoltam meg!
- Az meg ki?
- A róka!
- Óh- lepődik meg- óh- mondja újra miután rájött, hogy mi is lehet a bajom.
- Óh bizony!- forgatok szemet
- Már értem a kirohanásod. De ne aggódj szerintem ettől még nem lesz baj. A baj csak akkor van a le is fekszetek.
- Biztos?!
- Persze, de mond csak mit keres még mindig nálatok?
- Hát... Mert... Mert csak...
- Ugye nem...
- Nem!- mondom hangosan tiltakozva.
- Aha...- néz rám gyanakodva
- Most megyek... Köszi...- hagyom ott őt is mielőtt mondhatott volna valamit és el futok.
Csak futottam és futottam nem tudva merre futok...

10 nappal később:

A csók óta messziről kerülöm Jint mert félek, hogy ha újra kettesben leszünk akkor vagy rá mászok vagy végérvényesen el küldöm...
A második opcióra tényleg gondoltam, hogy mostmár ideje lenne a városba költöztetnem, de nem akartam a Sebastian apámtól el szakítani ahogyan a tesóimtól sem mert mind hármuknak ő a támasza...
Szívem szerint én is apa mellett lennék és a másik apámnak pedig szívesen neki mennék amiért lelépett, de most túlságosan nehéz Jin mellett lennék... Ezért vagyok a legtöbb időt és minden este Minseoknál, aki semmiről nem tud semmit.
Egyszer talán el mondom neki, de nem akarok neki fájdalmat okozni...

Most is éppen vele vagyok és az ágyában fekve nézzük a vasembert amit mind ketten imádunk.
Gondolataim viszont ismét el kalandoznak Jin irányába...
- Joonie! Joonie!- szólongat Minseok mit fel ébredek bambulásomból.
- Bocsi, mit mondtál?
- Mi a baj- sóhajtott- három napja velem vagy testileg, de lelkileg és szellemileg teljesen máshol jársz! Mi frusztrál ennyire?- ad egy aggódó rövid csókot.
- Semmi szívem, tényleg... Csak fáradt vagyok..
- Persze...- forgatja meg szemeit- mit nem mondasz el nekem?!
- Olyan szép az idő menjünk fussunk egyet- kerülöm ki a témát és fel ugrok és már ki is lépek a házból.
Miután követte példámat át változtunk és futkározni kezdtünk.
Jó volt ez a kis játék és szerelmeskedés.
- Szomjas vagyok mindjárt jövök- szól Minseok, mire bólintottam.

Miközben rá vártam egy gyenge de ismerős illat kúszott az orromba.
Követni kezdtem a szagot ami egy el rejtett kis zughoz vezetett, ahová óvatosan be kukkantottam, de le is sokkolódtam a látottakon...
Az egyik vöröst bárhol fel tudnám ismerni, de a másik egyáltalán nem tetszett...
Tudtam és láttam, hogy óvatos és vigyázz Jinnire, de szívem szerint el haraptam volna a torkát, ahányszor nyelvével vagy teste bármelyik részével hozzáért...
Ki lehet?! És mióta találkozgatnak?!
Tudom, hogy semmi jogom és közöm sincs de őrülten mérges, sértődött és féltékeny lettem!

- Namjoonie!- hallom meg Minseok ijedt hangját mire nagy nehezen sikerült el osonnom és vissza találtam Minihez
- Hova mentél?! Meg ijedtem, hogy itt hagytál!
- Sajnálom szívem csak meg ketgettem egy mókust- nyalom meg fülét mire hozzám bújik.
- De tudod mi jutott eszembe?
- Micsoda?
- Menjünk el hozzánk- mondom.
- De hát azt mondtad a szüleid csak kritizálnának...
- Nyugi nem hagyom nekik. Egyébként is jó lenne ha össze szoknátok és úgy érzem ez egy remek alkalom rá.
- Ha te mondod...

- Papa hoztam valakit- nyitok be házunkba és magam után húzom Minit is.
- Ó, szia- lepődik meg papa- rég láttalak Minseok.
- Nagyon örülök, Sebastian.
- Pápa Minseok ma itt alszik- jelentem ki mire mindketten nagyokat pislogtak.
- Tényleg?- kérdezik egyszerre.
- Persze, mit gondoltál majd hagyom, hogy este egyedül mászkalgass?- csókolom meg röviden.
- Hát.. Rendben fiam, na de akkor gyertek pont kész a vacsora.

Mikor be léptünk az ebédlőbe léptünk az öcsém és Jin is csodálkozva néztek Minire akit le ültettem magam mellé.
- Te vagy Minseok?- kérdezi JiNoo kicsit morogva.
- Igen- mondja megszeppenve Mini mire meg fogom kezét.
- Mini, ő JiNoo az öcsém, Caroline ahogy látom nincs itthon, de ő lenne a húgom. Ő pedig...- nyelek egyet mikor meg látom dühös és csalódott arcát Jinnek, de aztán dacosan folytatom- SeokJin egy...barátunk, kis ideig még nálunk lakik.
- Óh, örülök, hogy meg ismerhetelek titeket.
Ők ketten csak motyogtak valamit majd neki is aki álltunk a kajának.

- Menj fürdeni csinálok addig helyet- csókolom meg Minit aki egy bólintás után ment is.
Én fel mentem a szobámba. Arra számítottam, hogy Jin apánál lesz, de az ágyamban feküdt pizsamában el terpeszkedve.
- Jin, menj apához, ma itt velem alszik Mini.
- Nem.- jelenti ki fel sem nézve a telefonból.
- Ha nem tudnád ez az én szobám... Tehát az van amit én mondok!
- Ha eddig meg voltatok a szobád nélkül most is meg lesztek! Különben meg nem mindegy hol dugod meg a kis szukát...
- Hogy beszélsz róla?! Még egy ilyen megszólalás és mehetsz az vissza oda ahonnan jöttél!
- Az lenne a legjobb neked nem igaz?!- kel ki az ágyból dühösen- mégis mi a fenét tettem ellened, hogy tudva azt, hogy milyen fájdalmat okozol vele nekem haza hozod őt?!
- Na és te?! Szerinted nekem, hogy esett, hogy láttalak enyelegni azzal az idegennel?!
- Mi?! Te... Láttál?!-
- Igen láttam, hogy hogyan bújsz hozzá és adod magad neki... És még te mondod Minseokra, hogy....- és itt csattant az arcomon egy hatalmas pofon...
- Tudod, miután te el kezdtél szarni rám az az idegen lett az egyetlen akinek ki önthettem a szívemet, pedig neked kellene annak a személynek lenned! Ő volt az akinek nem kellett az erőset mutatnom, pedig neked kellett volna meg mutatnom az esetlen énemet... Namjoon...- sírja- miért nem te vagy mellettem... Miért hagytál el... Miért okozol nekem folyamatosan fájdalmat- ordítja majd zokogva fut ki a szobából.

Igaza van... Minden az én hibám... Mert egy önző idióta vagyok...